Az Ember, 1927 (2. évfolyam, 12. szám)
1927-03-21 / 12. szám
14 AZ EMBER 1927, Március 21. A KACÉRSÁG ISKOLÁJA “AZ EMBER” EREDETI REGÉNYE Irta: BÍRÓ LAJOS 29-ik folytatás ------------------------------- Copyright by John Biró Visszament a nagy terembe. Mahmud Ali csendes bosszúsággal kérdezte, hogy ebben a házban az e a szokás, hogy a szolgák idézik maguk elé az úrnőt, ahelyett, hogy alázattaf elébe járulnának s Genevieve nevetve azt felelte, hogy Niemayer neki nem szolgája, hanem barátja. A Mahmud Ali biztatására azután ismét kezébe vette az aranygolyót, ráfujt, ahelyett, hogy lélegzetet vett volna belőle és elfintorította az orrát. — Nagyon barbár, nagyon kiabáló, —mondta. Majd én adok magának egy francia parfümöt: azzal töltse meg. Parfümöt mégis csak Franciaországban tudnak csinálni. Elbeszélgettek egy kicsit a par. fümkészités művészetéről, azután Mahmud Ali behozatta a négy pergamentbe kötött könyvet, melyet meg akart mutatni Genevienek. — Ez itt, — mondta az elsőre, — egy hires szerelmi regény a tizennegyedik századból. A másoló művészetét ön bizonyára méltányolni fogja, ha a mi betűinket nem is ismeri. Genevievenek valóban tetszett a másoló munkája, különösen az arannyal és karminnal gazdagon díszített iniciálék. — Olyan, mint egy szép középkori kódex, — mondta. — Nem egészen, — felelte Mahmud Ali. Elmondta a regény meséjét, lassan lapozott, aztán megállt: — Érdekes, — mondta Genevieve. Illusztráció? — Igen. Ezeknek a könyveknek ez a különlegességük. Az illusztráció azt ábrázolta, hogy a hős hogyan pillantja meg először a hősnőt. Az illusztrációk azután szaporodtak; néhol csak az iniciálék indamotivumai fogtak körül emberi alakokat, máshol egy záródisz a lap alján fogott körül egy-egy miniatűrt, de féloldalas és egész oldalas képek is jöttek. Genevieve elfogulatlan figyelme megzavarodott; meghökkenve kérdezte magától, micsoda képek ezek és hamarosan nem lehetett a feleletre nézve semmi kétsége. A képek női testeket és férfi testeket ábrázoltak; művészi munka volt mindegyik, de egy vakmerőén erotikus fantázia alkotásai és az erotikájuk lassan a dühödt pornográfiába ment át. Genevieve magán érezte a Mahmud Ali lesben álló tekintetét, összeszedte magát és felemelve a fejét. — Érdekes — mondta egy műkritikus elfogulatlan objektivitással — nézze csak Niemayer, a kelet művészete mit tud. És ha meggondolom, hogy itt keleten egyenesen a jó Isten tiltotta meg nekik bármilyen emberábrázoláts. — Maradjon ott, — kiáltott Mahmud .Ali Nimayerre. A könyveket azért hoztam, hogy önnek mutassam meg. Huzza be azt a függönyt, kérem. — A függönyt ne huzza be kedves Niemayer, de maradjon ott, ha ö felsége mindenáron ragaszkodik hozzá, hogy ennek a műélvezetnek az ezoterikus jellege megóvassék. Hát lássuk a többit. Niemayer megállt az ajtóban. Genevieve udvarias figyelemmel nézte a képeket, amelyeknek a vakmerősége a következő kötetekben, ha lehet, még fokozódott. Minden idegszála megfeszült egy rettenetes erőfeszitéstől. “Ronald, Ronald, Ronald, Ronald, Ronald, Ronald” — mondta magában. Lehet az ember akarata olyan erős, hogy nézzen és ne lásson, sőt hogy a szeme recehártyájára ne az a kép vetődjék, amelyet sugarak és színek hoznak neki, hanem egy másik kép, amelyet az agyvelő küld előre. Szolgája vagyok a szememnek, vagy ura? “Ronald, Rónai, Ronald, Ronald, Ronald”. Genevieve csendes zsibbadságot érzett. Az akarat az ur. Nézte a 'képeket és a Ronald arcát látta maga előtt. —- Érdekes — mondta derült elfogulatlansággal — hogy ezekben a képekben stilizálásnak semmi nyoma sincs. Az ember azt hinné, hogy a régi egyptomi művészet inspirál egy keleti művészt ha már a tiltott emberábrázolásra szánja magát. Mahmud Ali gyanakvó és dühös meglepetéssel hallgatta. Niemayer doktor az ajtóból elkeseredett jelbeszéddel mutogatta — Mahmud Ali háta mögött — a tőrét és néma elszántsággal kérdezte újra meg újra, beledöfje-e egy anatómus biztosságával a tőrt Mahmud Ali hátába. Genevieve nemet intett és nevetett. — Európa azt hiszem, ebben a művészetben elmarad Ázsia mögött. Nyilván azért, mert itt tilos volt akár egy emberarcot is lerajzolni. A legnagyobb tehetségek tehát erre vetették magukat. Nem gondolja, hogy ez a magyarázat? — De igen, — felelte Mahmud Ali komoran. — Van még? — kérdezte Genevieve ásítva. Volt még egy. “A szerelem művészete” — a hindu Kamaszutrának egy arab betűs, illusztrált másolata. Mahmud Ali ezt nyilván piéce de resistance-nak szánta. Genevieve ásított. — Ez más művész munkája lehet, — mondta a kritikus objektiv felsöségével. Talán ggy más korszaké is. Úgy viszonylik a többihez, mint Carlo Dolci Rafaelhez. A vonalak már túlságosan lágyak és a színek édeskések. Giccs! Végignézte a könyvet és unottan eltolta magától. Mahmud Ali ingerültségtől fuldokolva nézett rá és egy mozdulatot tett feléje. Genevieve a kis csengőre nézett, a mely az asztalon állt. Mahmud Ali megfogta a csengőt és egy haragos mozdulattal kitépte a nyelvét, azután újra Genevieve keze után nyúlt. Genevieve elhúzta a kezét és ugyanazzal a mozdulattal lehajolt, a párnák alól elővett egy másik csengőt és megrázta. A csengő csilingelt, az angol inas bejött, Genevieve hideg italokat rendelt nála, Niemayer elégedetten vigyorgott és Mahmud Ali nevetett dühében. Azután összeszedte magát és elszánt nyugalommal és hosszasan adta elő Genevievenek, hogy az ö — Genevieve — ravaszsága már a gonoszság határán van. Azok a nők, akik szüntelen kacérsággal tudnak játszani egy férfi indulataival, tulajdonképen nem érdemelnek semmi kíméletet és maguk provokálják az erőszakot. Az idő haladt előre; Genevieve nevetve hagyta jóvá a Mahmud Ali állításait és egyszerkétszer tüntetőén nézett az órára. — Én nagyon jól érzem itt magam, — mondta Mahmud Ali, — és semmi kedvem elmenni. De ha maga ragaszkodik hozzá? — Szó sincs róla. Egy gentlemant nem szokás kidobni...... — ......mert a gentleman maga tudja, mikor kell elmennie, ugy-e? Én úgy érzem, még nem kell. ült és beszélgetett és Genevieve kezdett komolyan álmos és fáradt lenni. Mahmed Ali szikrázó szemmel figyelte és nyugodtan csevegett tovább. Az éjszaka haladt előre; Genevievenek minden energiájára szüksége volt, hogy nyitva tudja tartani a szemét. — Látom már, — mondta Mahmud Ali, — hogy ma nagyon unalmasnak talál. Felállt és búcsúzott. Geneveve elkísérte az ajtóig. Mikor kezet nyújtott neki, Mahmud Ali nem akarta elereszteni a kezét, azután a másik kezével is utána nyúlt. Genevieve egy gyors mozdulattal visszahúzta a kezét és elsiklott a közeléből. — Jó éjszakát. Jó éjszakát, — mondta Mahmud Ali. Kiment a szőnyegajtón. Genevieve egy másodpercig elgondolkozva nézett utána, azután besietett a hálószobájába. Az álmossága eltűnt. A Mahmud Ali arcáról a bucsuzás másodpercében félreérthetetlenül leolvasta a szándé. kait és mikor a hálószobájában becsattantotta maga mögött a brokáttal letakart, áttört fa-ajtót és az ajtó felé odatolta a két nap óta előkészített barrikádot, olyan világosan látta azt, ami odakint történik, mintha a szeme előtt játszódnék le az egész és nem vastag falakon túl. Mahmud Ali bemegy az embereivel a függő folyosóba; az álmos angol inas sietve lefekszik; az álmos Niemayer is a szobájába vonul és gyorsan elalszik, ha ugyan meg nem sejtett valamit és tőrrel a kezében nem hallgatózik. Theodorát forró reménységei se tarthatták vissza attól, hogy régen elaludjék, öt perc...... tiz perc...... egy negyedóra. Mahmud Ali a saját kulcsával újra kinyitja a függő folyosó ajtaját és visszajön. vVele jönnek az emberei, akik gyorsan és halkan elfoglalják a helyüket a különböző szobák előtt, hogy ki ne eresszék azt, aki fel találna ébredni. Mahmud Ali pedig jön a folyosón át ide...... nem jön még? — itt van. Az ajtót egy óvatos kéz nyitni akarja. — Ki az? — kérdezi Genevieve rosszhiszeműen. — Én vagyok asszonyom, sürgős közölni valóm van. — Nem lehet se bejönni, se kimenni. — Betöröm ezt a rossz ajtót. Az áttört, könnyű ajtó reccsen egyet. — Csitt, — mondja Geneveieve, suttogva, — halkabban: felébreszti a barátomat. A beszélgetés eddig suttogva folyt. Mahmud Ali most felhördült. — Kit? — A barátomat. Világosságot gyújt és félrehúzza a brokát darabot. Az ajtó fafaragványai között látni a Mahmud Ali féltékenységtől és haragtól lángoló fejét: félelmes fenevad a ketrecrács mögött. A Mahmud Ali keze belemarkol a fafaragványokba; mindjárt szétzúzza a ketrecrácsokat. (Folyt, köv.)
