Az Ember, 1927 (2. évfolyam, 12. szám)
1927-03-21 / 12. szám
1927, Március 21. AZ EMBER 11 VALLOMÁSOK Itta: GÖNDÖR FERENC XXII. Jancsik elmondta, hogy a feljelentések arról szólnak, hogy a helyiségben hazárdjáték folyik és a vörös őrségnek is ismételten razziát kellett volna tartani nálunk. Közöltem Jancsikkal, hogy természetesen rágalom az, hogy itt bármiféle hazárdjátékot játszanak és természetesen nem fogom a jövőben sem eltűrni, hogy az újságírók szakszervezeti helyiségébe bárki idegen betolakodjék. A szovjetházban óriási felháborodást keltett, hogy én kidobtam az Otthonból a vörös katonát és lefogtam ott a terroristát, mert ezzel a proletárállam fegyveres erejét sértettem meg. A nyolcvanas intéző bizottságban heves támadást intézett ellenem néhány bolseviki apostol és követelték forradalmi törvényszék elé való állításomat. Úgy látszik, erre igen komoly szándékok is mutatkoztak, mert másnap már úgynevezett bűnügyi nyomozók jelentek meg, anélkül, hogy erről tudtam volna és az Otthon személyzetét kihallgatták, hogy miféle brutalitást követtem én el a proletárállam fegyveres hadereje ellen. Bizony, kissé romantikus idők voltak ezek, olyan furcsa visszaemlékezni rá és én igazán nem tudom. hogy miért volt az, hogy én lépten-nyomon kalandos históriákba keveredtem és most, amikor papírra vetem visszaemlékezéseimet, minduntalan olyan történeteket kell elbeszélnem, amelyek majdnem valósziniitleniil hatnak még én rám is, aki azokat átéltem. Csupa ilyen valószínűtlenségekből és regényes, kusza eseményekből szövődik e kor egész bizarr története és ha az ember igazat akar irni, akkor nem zárkózhatik el ezeknek a vadregényes epizódoknak az elbeszélése elöl. A proletárdiktatúra az én érzéseim szerint semmit nem valósított meg abból, amit hirdetett és amit remélni lehetett tőle. Még magát a proletáriátus diktatúráját sem valósította meg (ami szintén nem jelentené a mennyei boldogságot), mert hiszen nem frázis, hanem igazság az, hogy a magyar kommünben nem a proletáriátus diktált, hanem a proletariátusnak diktáltak és voltaképen az történt, hogy a lumpen-proletáriátus szövetkezett itt a lumpenburzsoáziával és ez a skrupulus nélkül való csőcselék egyképen dúlt és uralkodott a munkásságon és a burzsoázián. Kun Béla a saját rossz képére formálta meg a magyar proletárdiktatúrát és komolyan csak a régi szociáldemokrata vezérek szerettek volna és igyekeztek szocializmust csinálni az uj korszakban. Nem tudom eléggé hangsúlyozni, hogy milyen nagy jelentősége van annak a ténynek, hogy a munkásság régi vezérei szinte kivétel nélkül a helyükön maradtak és jobb meggyőződésük ellenére teljesítették nehéz kötelességüket. Mi történt volna például a “Népszaváéval, ha három és fél hónapon keresztül nem Weltner Jakab szerkeszti, hanem oda is betolakodhatott volna valamelyik Rudas és ahelyett a fékező, tompitó és mentő munka helyett, amelyet a “Népszava” kifejtett, versenyzett volna tobzódásban és uszításban a “Vörös Ujság”-gal. ás mi történt volna akkor, ha a közoktatásügyi népbiztosságban teljesen szabadjára eresztették volna az őrült Lukács Györgyöt és a maga nagy szellemi fölényével, tudásának egész pompás fegyverzetével nem állott volna ott őrt, amíg csak lehetett, Kunfi Zsigmond. És ha Böhm Vilmos helyett Szamuely vagy Cserny József kezére került volna a vörös hadsereg, akkor mi történt volna Magyarországon? Itt említem meg azt a nevezetes eseményt, hogy a szocialista pártkongresszus, amelyet a diktatúra közepe táján tartottak, majdnem megbuktatta a kommünt. Ebben az eredményben döntő része volt annak a hatalmas és ragyogó szónoki szépségekben gazdag beszédnek, amelyet Kunfi Zsigmond tartott Kun Béla rémuralma ellen. Akik mindenáron el akarják homályositani Kunfinak a diktatúra alatt tanúsított igazán imponálóan hősies magatartását, akik teljesen meg akarnak feledkezni arról, hogy a proletárdiktatúra túlzásainak, terrorjának, a sajtó- és a lelkiismereti szabadság ellen elkövetett erőszakosságainak és egyéb barbárságainak legfélelmesebb ostorozója éppen Kunfi Zsigmond volt, azok olvassák el azt a gyönyörű beszédet, melyet Kunfi a proletárdiktatúra legdühöngőbb korszakában a szocialista párt kongresszusán tartott, amikor is kiméletlenül és a kongresszus terroristáinak üvöltéseitől tarkitva, tört pálcát Kun Béláék fölött és valósággal látnoki erővel világított rá a végzetes útra, amelyre a jobb sorsra méltó magyar munkásságot terelik az uralomra jutott desperádók. Az egész kongresszus Kunfi lenyügzö beszédének hatása alatt állt, amelyen nem igen tudott változtatni Kun Béla szánalmas dadogása és előre megfontolt siró rohama. Én nem voltam küldött a kongresszuson, mert az újságírók szakszervezete teljesen uj szakszervezet lévén, nem volt kiküldési joga. Én tehát csak mint hírlapíró vettem részt a kongresszuson, de Kun Bélával a parlament folyosóján majdnem tettlegességig fajuló összeütközésem volt, mert ő mindenáron meg akarta akadályozni, hogy Kunfi még egyszer felszólalhasson és én vele szemben azt vitattam, hogy Kunfinak, mint indítványt tevőnek igenis joga van zárszóval él. ni. Kun Béla gorombán támadt rám, mire én még durvábban válaszoltam és kijelentettem, hogy nem félek a terroristáitól és abban a pillanatban, ahogy fenyegetőig közeledtünk egymás felé, szerencsére közénk ugrott Weltner, aki a szó szoros értelmében elhúzott engem az összeütközés helyszínéről. Most az uj pártvezetöség megválasztására került a sor. A hivatalos pártvezetöség jelöltjei között szerepelt többek között Rudas László, a kommünnek egyik legellenszenvesebb és legkártékonyabb figurája, aki egyúttal Jancsó mellett a “Vörös Újság” szerkesztője is volt. Rudason kívül még néhány elviselhetetlen bolseviki jelölt neve szerepelt a hivatalos listán, amellyel szemben ellenzéki lista készült, ahonnan természetesen Rudasék neve kimaradt és túlnyomó részében szociáldemokrata pártvezetöségi tagok voltak a jelöltek. Én magam nagy buzgalommal korteskedtem a küldöttek között az ellenzéki lista érdekében és Kunfi hatalmas beszédének, majd Somogyi Béla izzó bolseviki-ellenes felszólalásának hatása alatt és az általános kommunista utálat egyre növő hangulata mellett igen nagy többséggel került győzelemre a szociáldemokraták ellenzéki listája, és Rudas a többi szájas bolsevikivei együtt kibukott. Drámai jelenetek következtek most. Kun Béla és terroni a választás megsemmisítő eredményét, mert jól érezték, hogy ha ristái nem akarták tudomásul venszociáldemokratákból kerül ki a pártvezetőség többsége, akkor az ö egyeduralmuk napjai meg vannak számlálva. Az eredmény lesújtóan hatott rájuk és a szociáldemokrata és a kommunista vezérek külön szobába vonultak tárgyalásra, amig a kongresszus tagjai a felfüggesztett gyűlés izzó hangulatában türelmetlenül várták a megbeszélések eredményét. Odabent a vezérek tárgyaló termében fölháboritó játékba kezdtek Kun Béláék. Véres terrort helyeztek kilátásba a szociáldemokraták ellen és Kunfi egyenesen azzal fenyegette meg Kun Béla, hogy agyonlöveti. Böhm magánkívül és haragtól remegve támadt Kun Bélára és Kunfival együtt Rudasék ellen hadakozott Weltner és Garbai is. Kun Béláék azonban tovább bírták idegekkel, addig fenyegetődztek, addig terrorizáltak, addig erőszakoskodtak, amig sikerült keresztülvinniök azt a lehetetlen dolgot, hogy a választás eredményének megváltoztatásával, az eredeti hivatalos, tehát Rudas Lászlóval földiszitett listát jelentették ki megválasztottnak. Tehát meghamisították a választás eredményét és szegény Böhmnek kellett vállalkoznia arra, hogy ezt a föltétlen erkölcstelen megoldást bejelentse a kongresszus ámuló tagjainak. Mindenki lázadozott ez ellen az érthetetlen egyezség ellen és én rendkívül sajnáltam, hogy nem volt a kongresszuson szólási jogom, mert abban a válságos pillanatban csak egy embernek kellett volna az elfojtott közvélemény szavának hangot adni és elmondani, hogy nem proletárdiktaura az, amikor elérkezvén végre az a nap, hogy a proletáriátus kongresszusra ül össze és valóban elmondhatja az akaratát, hogy diktálhat és még ezen az egyetlen napon is néhány hitvány desperádő oda mer állani, hogy a munkásság akaratát figyelmen kívül hagyva, ismét csak ö diktálhasson a proletáriátusnak és ha valóban azon fordul • .meg a proletariátus diktatúrájának sorsa, hogy Rudas Lászlónak feltétlenül pártvezetőségi tagnak kell lenni, akkor fütyülök én erre a proletárdiktatúrára, nekem ez nem kell, hiszen a kongresszusnak elvégre maga fölött a kérdés fölött is joga lett volna határozni, hogy fentartsuke a proletárdiktatúrát és ne térjünk-e vissza a demokratikus kormányzás alapjára. Olyan nagy volt a terror és olyan iszonyatos volt a vezérek érthetetlen paktuma fölött való megdöbbenés, hogy senki nem mondotta el ezt, hogy senki egyetlen szót sem szólt és tudomásul vette az egész kongresszus, hogy továbbra is Kun Béláék maradnak az urak. Csüggedt kétségbeeséssel láttam, hogy itt minden elveszett és máig sem tartom igazoltnak a szociáldemokrata vezéreknek ez esetben való deferelását Kun Béláék terrorja lőtt, mert hiszen ez az erkölcstelen egyezség Kunfi Zsigmond hatalmas beszéde és a kongreszszus impozáns állásfoglalása után, igazán semmivel sem menthető. (Folyt, köv.) “AZ EMBER” telefonszáma: BUTTERFIELD 5195 Ha előfizetni és hirdetni akar, hivja föl ezt a számot.
