Az Élet, 1909 (4. évfolyam, 1-8. szám)

1909-07-20 / 7. szám

4 AZ ÉLET. séges, tehát a gümökőr bacillusa még csak sporadikus alakjában sem mutatható ki, melynek kimutatását Munch tanár előtt évekkel előbb két magyar orvos fedezte fel. Az e fajta ídeggyengeségből eredő vérhányás már az egyszerű hipnózisra is meggyógyul; feltéve, ha ke­zelő orvosánaK szellemi fölénye, az ebből eredő hip­notizáló képessége elég erős. Ez fényes bizonyítéka annak, hogy a matériális világ mellett a hatalmas szel­lemvilág is szerepel, melynek tereptana a gyarló ember előtt csaknem teljesen ismeretlen. Öt évvel ezelőtt egy vasárnap délelőtt, amikor a kórházi vizitnek vége volt, egy kartársam szobájába mentem, ott 3 kollégám fe­lügyelete alatt egy ideggyengeségben szenvedő leánykát hipnotizáltak. Alig hogy a szobába beléptem. Engem kézjelekkel csendre intettek. Én tehát az ajtó mögött állva maradtam. A leányka 6—8 lépés távolságnyira széken ült, nekem hátat fordítva. Az orvos azt kérdi tőle: — Ki az, aki most bejött? — Egy orvos. — Milyen a ruhája ? — Kék; uj ruha. — Milyen a nyakkendője? — Piros és fehér csikós csokor. — Szép ez az orvos? — Nem, mert már nem éppen fiatal. — Látta maga őt valaha ? — Most látom először. (Megjegyzem, hogy abban a szobában tükör sem volt.) — Hát miért ellenszenves ön előtt ez a doktor ur ? — Mert az arca nagyon komoly. — Hány éves a doktor ur? — 44 éves. A hipnotizált leányka minden egyes szava igaz volt. Mivelhogy én hipnotizálni sohasem szerettem, kü­lönösen az álmatlanságban szenvedőknél inkább altató­borral hipnotizálom betegeimet. Lám! Krisztus sem volt a bornak ellensége, sőt legutolsó vacsoráján is bort és kenyeret szolgáltatott fel. Kapernaumban pedig, midőn édes anyja panaszko­dott, hogy a bor elfogyott, 3 veder vízből olyan bort csinált, hogy a lakodalmasok a házigazdát ezen sza­vakkal illették: — Mások a lakodalmak kezdetén adják fel a jó bort és amikor a vendégek ittasodni kezdenek, akkor azt megvizelik. Te pedig a legjobb borodat tartogattad legutoljára ? A pálinkának, mely nem egyéb mint népinéreg, legyünk a legádázabb ellenségei. A pálinkaivási szen­vedély kiirtására még a fegyverekben sem legyünk vá­logatósak. Azzal küzdjünk ellene, ami legjobban a ke­zünk ügyében esik és azzal, mely a leghatékonyabb. De a mérsékelt borfogyasztásnak barátai és ne ellenségei legyünk akkor, ha az mint asztali öröm lesz tekintve. Továbbá mint orvosságot pedig azt senki meg ne vesse! Kiváltképp az álmatlanságban szenvedők az altatóbort. Az altatóbor készítése a következő módon tör­ténik : Szüretkor válaszd ki a legérettebb fürtöket, tedd el azt télre, aggasd fel a szellős padlásra, amidőn deczember, január felé a szemek tökéletesen összetö­pörödtek, végy 6—8 kilóra való összetöpörödött sző­lőt. tépkedd le szemenkint száraz csutájáról, mosd meg bő vízben, tedd húsdarálóba, vagy kézi buzaőrlő gépbe, daráld meg, keverd össze két kiló mézzel, rakd ezt egy hektoliter borba, amelyből előbb 10 litert végy ki, csak azért, hogy a megdarált és mézzel kevert aszuszőlőnek a hordóban helye legyen, az igy kezelt bor néhány hét múlva újra forrni kezd, de kiforrás után csak két hónap múlva fejtsd le, hogy a szőlő magvában és héjában lévő etherikus olajat, ezen altató anyagot a borban levő szesz teljesen kivonhassa, azután pedig szűrd le, a törmeléket r»e dobjad el, hanem csinálj belőle ecet­ágyat, mert ennél pompásabb eczetet sohasem készít­hetsz. Kiforrás és fejtés után 2—3 hónapra a hordót öntsd fel közönséges jó borral, vagy ami helyesebb fejtsd le üvegekbe és az altatóbor kész. De kedves vendégeidnek ne igen adj belőle, mert mondhatom, hogy ha 3—4 decit megittak, ott alszanak el nálad. Az ilyen borból félliter még a legiszákosabb em­bereket is elnyomja anélkül, hogy reggelre ébredve legcsekélyebb fejfájást, kábultságot, bódulatot, szédülést, émelygést éreznének; akik pádig hétszámra, hónap­számra nem tudnak aludni, azoknak 3—5 decziliter altató-borban 6—8 db imák levelet főzzetek, ezt lefekvés előtt hidegen itatod ki, az ilyen bor a nyavalyatöré­seknél az előre megérzett és jelzett nyavalyatörési ro­hamot, de egyébb sőt mindenféle idegroham kitörését is meggátolja, Azon vendégeket pedig, kiknek az a szán­dékuk, hogy nálam reggelig dőzsöljenek, az ilyen bor irnákfii nélkül is már 11 órakor hazamenésre készteti őket és ha másnap azt a kérdést intézem hozzájuk, hogy: — Miként aludtatok az éjjel ? Egyetől-egyig azt állítják, hogy: — Mint a tej, mint a bunda. A gyógyszerkönyvi altatóktól pedig (milyenek a paraldehydum, morphium, sulfonál, triónál, chlorofor- mium, aether, chlorálum-hydratum, chloramió stb.) a felébredés után a szédülés, kábultság, levertség, émely­gés, még nagyobb fokú kellemetlenség jelentkezik, leg­több altató pedig a szívre méreg gyanánt hat; a chlo- rál-hydrat pedig a gyomorbajosoknál, szívbajosoknál kettős méreg. Ha valaki hülésből eredő nyavalyát szerzett, ne­héz légzésről, oidalszurásról, étvágytalanságról panasz­kodig, készítsen ezen altató-borból 3—3 evőkanál hárs­favirág és csípős árvacsalán hozzáadásával két deczi

Next

/
Thumbnails
Contents