Az Élet, 1909 (4. évfolyam, 1-8. szám)
1909-01-20 / 1. szám
6 AZ ÉLET. Az alkoholfogyasztás az elmegyógyintézetekben. Andrássy Gyula gróf belügyminiszter január elsejével beszüntette az elinegyógyitó-intézetek alkoholfogyasztását. A rendelet, amelyet a belügyminiszter valamennyi állami kórháznak megküld, szószerint való szövegében ez: „Az alkoholizmus ellen való védekezés nagyfontosságától indíttatva és az államháztartás betegápolási költségeinek csökkentése érdekében elrendelem, hogy az állami elmegyógyitó-intézetek, mint az alkoholizmus áldozatainak megmentésére hivatott tényezők, az iszákosok gyógyítását különös gondjuk tárgyává tegyék. E őzéiből szükségesnek tartom, hogy az intézetek orvosai az ápoló-személyzetnek az alkoholellenes oktató előadásokat tartsanak s nekik a szeszes italok élvezetétől való teljes tartózkodást ajánlják. Minthogy pedig az eddigi élelmezési rend szerint könnyen megtörténhetik, hogy az ápolóknak adni szokott szeszes italokhoz iszákos. epileptikus, vagy általában iutézeti betegek is hozzájuthatnak, minthogy továbbá az ápolói szolgálat a legnagyobb fokú állandó éberséget, önuralmat és a legjobb példaadást követeli, a szeszesital-illetményeket beszüntetem, úgy, hogy az ehnegyógyitö-intézetek tisztviselői, alkalmazottai, az ápolók, Jiázicselédek és szolgák készpénzben kapják italjárandóságaikat. Az elmebetegek kórállapotára nézve a szeszes italoktól való teljes tartózkodás lévén kívánatos, egyúttal arra is felhívom, hogy az elmebetegek sem mulatságokon, sem tünnepeken, sem más alkalmakkor szeszes italokhoz ne jussanak. Az alkoholizmus terjedése Franciaországban. A Temps hasábjain Jules Claretie igen szomorú tüneményt tesz szóvá: Franciaországban, ellentétben a népesség szaporodásának a stagnálásával, az alkohol- fogyasztás évről-évre emelkedik és ezzel együtt természetesen a közegészségi viszonyok, különösen a nép alsóbb rétegeiben, egyre rosszabbodnak. 1894-ben Franciaországban 450,000 vendéglő, kávéház és pálinkamérés volt; 1906-ban ez a szám már jóval túlhaladta a félmilliót. Az elfogyasztott al- koholmennyiség 1894-ben 37 millió hektoliter volt és 12 évvel később a fogyasztás már az 50 millió hektolitert is meghaladta. A statisztika adatait figyelemmel kisérve, lehetetlen észre nem venni, hogy az elmebetegségek és bűntények számának az emelkedése és az alkoholizmus terjedése közt összefüggésnek kell lenni. 1893-ban Franciaországban 59.000 elmebajos ember volt, 1904-ben már 80,000 elmebajos emberről számolt be a statisztika. Emelkedést mutat az öngyilkossági statisztika is : 1903-ban 183C0 francia állampolgár oltotta ki sajátkezüleg életét, mig ötven évvel azelőtt csak 3300 öngyilkosság fordult elő egy évben. A szomorú jelenségben a legaggasztóbb azonban az, hogy a szeszes italok között mind nagyobb tért hódit az absynt, a mely a legveszedelmesebb az összes alkoholfajok között. 1901-ben 279 ezer hektoliter absyn- tott fogyasztottak Franciaországban, három évvel később az absynfogyasztás már 459 ezer hektoliterre rúgott és azóta is egyre emelkedőben van. A statisztika kimutatása szerint minden francia emberre átlag két liter absynt jut évenként. A kilenczedik tót. Kilencz nagy tót a csaczai állomáson felszált a tehervonatra. A kora szeptemberi délutánon nagy csapat tót kisérte a legényeket az állomásig: gyűrött férfiak, öreg asszonyok, egy pár íenhaju leány is. Mikor a kilencz nagy tót a czókmókját elhelyezte a kocsiban s aztán a puffadt, fehér tótfejek kibújtak a keskeny ablakokon, a kisérő csoportból kitánczolt egy 15 esztendős suhancleány, egészen közel ment a vonathoz és felszólt az egyik tótnak: — Misó, ne igyál pálinkát, ne légy részeg, mint az apád. A kilenc tótfej az ablakokban kigömbölyödött. Nevettek a fruskára, aki azt mondja még utoljára Misónak, hogy ne igyék pálinkát s ne legyen részeg, mint az apja. Misó is nevetett, de egy kicsit elszontyorodott. A kilenc nagy tót közt ö volt a legnagyobb, de most múlt csak tizennyolc esztendős és először ereszkedett le a falujából Budapestre. Az idegen világtól úgyis félt s az a sok harapós félelem, mely már napok óta rángatta érzelmeit a lelkében, a fruska figyelmeztető szavaira dühösen mozdult meg, mint a lépés zajára a kutyák. Reszketett a szája széle, mikor beszélt a kis lányhoz: — Nem, Rezsinka, nem iszom pálinkát. A fruska visszatáncolt a kisérő csapatba, aztán a tehervonat nehézkesen kászolódni kezdett s a kilenc nagy tótból már csak kezek, búcsúzó, ugrándozó, nyugtalan kezek látszottak. Utoljára már csak Misó nyújtogatta ki a kezét, mintha meg akarna fogódzkodni a falujában, vagy talán a Rezsinkában. A többi tót kezdett elhelyezkedni a hosszú útra. Legtöbben a tarisznyájokat tették biztos helyre, hogy
