Az Élet, 1909 (4. évfolyam, 1-8. szám)

1909-06-20 / 6. szám

AZ ÉLET.

4 ‘

A múlt században mikor bejött hozzánk a fi- loxéra-veszedelem, milyen országos volt a följajdulás, hogy letarolja kincsetérő szőlőinket. Nagy költséggel, sok fáradozással sikerült szőlőművelésünket ismét talpra állítani. Íme, jön az antialkoholista veszedelem s azt követelné, hogy a múlt esztendei bőséges istenáldását, az egész nyolc millió hektoliter bort eregessük a Dunába, mint akár azt az újpesti gyártmányt, amit a minapában öntetett ki az igazságszolgáltatás.

Hiszen tulajdonképpen igaznak igaz, hogy az ember megélhetne kenyéren és vizen, húson és zöldségem mégis évezredek óta bizonyítja az emberiség története’ hogy mindig voltak bizonyos élvezeti szerek, melyekkel az ember a táplálkozását kellemesebbé tette, munkabírását serkentette. Már Noé apánkról följegyezte az irás, hogy nem ismervén a bor erejét stb. stb. A konyha művészete talán olyan régi, mint maga az emberiség. Konyhasó nélkül ma már el se képzelhetjük a főzést, azután meg annyi édes itővel, savanyitóval, illatos, csípős szerrel fűszerezzük, vagy mint a régi magyar följegyzések mondják: trágyázzuk ételeinket, hogy a gyomrot kellemesen izgassák, emésztésre sarkatják ; a belek mozgását serkentsék. Ebéd közben hevitő-italok járják, nagyobb ebéd után elengedhetetlen a fekete-kávé, a gondüző pipára-gyujtás. A lankadt idegekre hat az illatos tea, meg a kakaó. Pedig mindebben olyasmi ható anyag van, ami kis mértékben kellemes, szertelen mértékben ártalmas. Tehát méreg. A kávé ható anyaga a koffein, meg a dohányban elfüstölt nikotin, ölő méreg. Ragaszkodik hozzájuk az ember és a manónak sem kell a nikotintól mentesített szivar és a megkoffeinta- lanitott kávé.

Aztán az a sok mindenféle orvosság Voltaképpen mind méreg, pláne amelyiket egy, sőt két kereszttel jelöl meg a hivatalos patikakönyv, hogy pontosan kiszámított recipe nélkül ki se adhassa a gyógyszerész. Mérgeket rendel az orvos, hogy kísérleteken és tapasztalatokon épült tudásával avatkozzék bele az emberi test megbomlott működéseibe, szabályozza a hibákat, rendezze a kóros folyamatokat; csillapítja a lázat, izgatja az .elalvó életerőt, enyhíti a fájdalmakat, csöndesei az idegek izgalmát, élénkíti a vér forgását, bódit, altat, hevit és hűt. Azért tanulta mesterségét, hogy tudjon bánni az orvosságokkal, a mérgekkel csakúgy, mint a szakács bánni tud a füszerszámokka! és Ízletessé, változatossá tudja tenni főztét.

Ölő mérgekkel védjük a tisztaságot, amikor baktériumölő szerekkel fertőtlenítünk. A természetesnek nevezett gyógyítás hívei is célt érnek ugyan egyben- másban, a mikor a természetesnek nevezett táplálkozás hívei is el lehetnek az erősebb izgatószerek nélkül, de az emberiség általában mégis rá van utalva az orvosságokra és fűszerekre, A szertelen fűszerezés is megárthat, mert hát a jóból is megárt a sok, de általában mindenki megkívánja megszokott kedves fűszerét, ha

nem is az innyeskedés az élete célja. Persze a szokás és a hozzászokás határozza meg, ki milyen és mennyi fűszert szeret. A magyar ember hajdanta a borsot tartotta fűszerének és még ma is magyar borsnak hívja, a paprikát alig 300 éve ismeri, de úgy hozzá szoktunk, hogy a nyugaton leginkább a paprikás ételeinkről emlegetnek meg, sőt amint Jókai tréfásan megírta, vitriolba főzött csörgőkígyónak bélyegezték a szegedi halászlét.

Erős izgató szer a szesz, vagy alkohol is. Senki sem tagadhatja, hogy srk szesztől megrészegszik az ember, sőt meg is halhat, amint csak a minapában hullottak rakásra a bő pálinkaivással torozó tótadará- ciak. Az is kétségtelen, hogy az iszákosság megrontja a munkások egészségét, munkabírását, tehát a társadalomnak egyik fontos feladata, hogy az iszákosság ellen küzdjön. Ebben a tekintetben alig lehet hasznosabb intézmény, mint az alkoholisták gyógyitóháza. Azonban az már úgy szokott lenni, hogy minden jó ügynek kevesebbet ártanak az őszinte ellenségei, mint az elhamarkodó, szertelenkedő jó barátai. Se hogy sem hihetünk az olyan mozgalom komolyságában, melynek intézői a legcsekélyebb borfogyasztást is alkoholizmusnak bélyegzi. Már csak inkább 1 költővel tartok, kinek szava szerint:

Bort megissza magyar ember, jól teszi,

Okkal-móddal meg nem árthat a szeszi.

Mint azokkal a buzgólkodókkal, akik a miséző pap kezéből kivennék a helyhet, pedig Krisztus urunk rendelte a boráldozatot az ő emlékezetére.

Az emberiség története azt bizonyítja, hogy az ember minden időben értette a módját, hogyan kell cukortartalma anyagokból olyan szeszes italt erjeszteni, mellyel úgyszólván a lelki állapotát igazgatta. Ösztön- szerüen érezték, hogy a nagy fáradalmakban elbágyadt testnek szüksége van egy kis izgatásra. Őseinktől, a szög húnfiakrói írja / ranv János:

Vagy kanca tejétől, bornak ha megerjed.

Vidám lakomájuk szilaj tüze gerjed.

A mióta az Érmelléket és Hegyalját szőlővel ültette be Nagy Lajos királyunk, borivó nép lett a magyar s szinte furcsállotta, ha valaki meg nem itta a bort, még családi nevökben is megörökítette a bornemisszákat, de iszákossá nem igen vált a magyar. Borivó ember ritkán is lesz iszákos, az iszákosság átka a pálinkafélékhez tapad. A részegség undorító látvány és valóságos, de elmúló mérgezés. Csak az erős szeszek alkalmasak arra, hogy lassú mérgezéssel tönkretegyék az ember egészségét.

A bor okozta lelki gyönyörűség, a rózsaszínű mámor, jó pajtása a költői hevületnek.

A szőlő levéből erjesztett jó bor ivását sohasem tartották megbélyegzőnek, de már a régi görögök megszólták azt, aki erős italt ivott. Aristophanes a Nőura-