Az Élet, 1908 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1908-11-20 / 11. szám
6 AZ ÉLET. embert, ha a fakerti búcsú alatt a kocsmában nem mérnek ki pálinkát. A hitvesi szeretet bűne. (Esküdtszéki tárgyalás.) Nagy József Futó-utczai fa- és szénkereskedő állandó czivódásban élt a feleségével, született Imre Máriával s az asszonyt naponta elverte, mikor részeg főve! hazabotorkált a kocsmából. Miután semmiféle figyelmeztetés nem használt a korhely férfinek, az asszony betörődve sorsába, maga is neki adta magát az ivásnak s nehány év óta versenyt ivott a feleség az urával. A ital ára elvitte mindenüket s ez év május 22-én Nagy József eladta a vagyonának roncsát képező csepelszigeti telkét is 500 koronáért. Ebből a pénzből 100 koronát átadott az asszonynak a többivel pedig elment a kocsmába. Este már ott volt mellette az asszony is s együtt ivott az urával reggeli 4 óráig. Mikor hazamentek, az asszony elakarta venni a pénzt az urától, mire ez ittas fővel újból elverte hitvestársát s ezen családi mindennapos inczidens után lefeküdt a díványra. Az asszony részben részegségében, részben pedig elkeseredésében véres bosszúra szánta el magát. Leöntötte petróleummal a díványon alvó férjét s meggyujtotta. Ezután pedig — mint az, aki dolgát jól végezte kiment a szobából s gondosan bezárta az ajtót s a kulcsot zsebrevágva eltávozott. A felgyújtott férj kétségbeesett segélykiáltásaira egybegyiilt szomszédok csak nagynehezen tudták betörni az ajtót s eloltani az égő embert. Nagy József oly súlyos égési sebeket szenvedett, hogy 5 nap múlva belehalt sérüléseibe. Szándékos emberölés bűntettéért került ma ezen tettéért Nagy Józsefné született Imre Mária az esküdtbi- róság elé. A tárgyaláson Zsítvay Leó elnökölt. A vádat Tóth István dr. kir. ügyész képviselte, a vádlott nőt Ladányi Ernő dr. védte, aki a tárgyalásra 35 tanút idéztetett be. Ismét egy eset, hogy az alkohol tönkre teszi a családi életet, gyilkossá teszi a hitvest. Neuropathák. Az apja vagy a nagyapja az alkoholban kereste azokat a gyönyöröket, melyeket egyébként nem tudott az életből kicsiholni. Annyira szerette az életet, hogy képteten volt komolyan venni : tánezteremmé avatta, vagy cabaret-vá, játszott benne léha komédiákat, tán- czolt eszeveszetten, ahogyan a vére kergette, temperamentuma vitte, az egyik fordulónál pedig nem a székéhez, hanem az oltár elé vezette táncosnőjét. Még lihegett a tüdejük, a tánezzene ritmusa még ott lüktetett az agyukban, az arezukon izzott a felhevtilés lázrózsája ... ma pedig a fiuk, vagy az unokájuk finom kis aczélgolyót röpített agyába. Az atavisztikus esetek garmadájának egyik gyakori ismétlődése ez. Meseséma, melynek ma egy huszonegy éves gyermekember a szomorú hőse, holnap néhány évvel fiatalabb lesz a hős, tegnap néhány évvel öregebb volt. Az atavizmus eleve kinyomatta gyászjelentéseit, melyekben utólag csak a nevet és néhány évszámot kell s sorok közzé ékelni. Aminthogy közöttünk is élnek emberek, akik csárdának nézik a világot, melyben a legénykedésnél egyéb dolog sem akad, éppen úgy volt ez ősapáinknál is. Az ő duhaj temperamentumukéit, a bevert tükrök és földhöz csapott poharak árát az utódoknak kell kiegyenlíteni. Aminthogy a gazdasági és egyéb életviszonyoknak ma is vannak elnyomottal, éppen úgy volt ez ősapáinknál is. Az ő összezsugorodott gyomraikért az utódoké az éhenhalás rekompenzácziója. Ez igy van és Így volt. És ökölbe szorul a kezünk, ha arra gondolunk, hogy a jövőben is igy lesz. Nincsen elszomorítóbb, mint kijelölve látni a sírhelyet, ahol minden életambi- cziónk, földettagadó törekvéseink rideg, kegyetlen bevégződést nyernek. Olyan ez a tudat, (az abnormis, vagy legalább is abnormis körülmények között tengődött és grasszált ősök ismerete), mint a gazdagok érzése, amikor a családi kriptájukba lépnek. A dohos, kicsiny, hideg kőházban kínos pontossággal van kivésve az utolsó lakás, az elkerülhetetlen, a felmondhatatlan és lejebb, hátrébb ott tátong négyszögbe tört ásítással a többi is. A fiúé, az unokáé . . . Ez a kripta a neuropathák élete, az atavizmus halálraítéltjeinek elkerülhetetlen végállomása. A végállomás, mely gyakran az ut közepén mered a szomorú peregrinus elé s amellyel legtöbbnyire szanatóriumnak, őrültek házának, revolvernek, gyilkos semminek neveznek. Menni, élni, gondolkodni és érezni ezzel a biztos tudattal, szenvedni, gyötrődni, átkozódni s mások bűnéért, a mások szerencsétlenségéért, tudni, hogy nincs expiálás, nincs orvosság, tudomány elrejtőzés, félreug- rás, nincsen semmi, semmi . . . vezethet-e máshová ez, mint oda, ahová az a szerencsétlen huszonegy éves fiatalember eljutott? Az életben való csatlakozást még ki lehet heverni, de a tudomány bevallott tehetetlenségét soha. Az alkoholismus. Tudományos kutatásokból összeállított orvos szak- irodalmi közlemények megállapították a szeszmérgezés
