Az Élet, 1908 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1908-06-20 / 6. szám
AZ ÉLET. 7. Az alkohol elmebajosok boldogságérzete. „Boldogok a lelki szegények, mert övék a menyeknek országa“, A szentirás emez aranymondásának helyességét a modern tudomány szó szerint igazolja Cesare Lombroso, az olaszok világhírű psychiatrája, a N. W. Journal részére újabb megfigyelések és tanulmányok alapján cikket irt, amelyben az elmebajosoknál tapasztalt boldogságérzet okaival foglalkozik. A tanulságos cikket kivonatosan az alábbiakban ismertetjük: Külünösen hangzik, hogy a tökéletes és tartós boldogságot, amely a normális embertől megtagadtatott, az elmebajosoknál találjuk meg. Aki a tébolydában elsőizben tesz látogatást, megriad attól a fájdalmas jajveszékeléstől, mely a belépéskor fogadja, s azt hiszi, hogy a kínszenvedések poklába került. Aki azonban figyelmesebben körültekint, legott észreveszi, hogy az, amit lát, tulajdonképen a tökéletes és zavartalan boldogság megnyilvánulása, az öröm mechanizmusa, mely a normális embernél alig észrevehető, mert működése csak múló és rövid ideig tartó. Hihetetlen, pedig mégis ngy van, hogy az a látszatra szerencsétlen, undorító külsejű, imbolygó alak, kinek beszédében és írásában logikus összefüggés nincsen, ez a paralytikus ember példázza a tökéletes és zavartalan boldogságot. A paralytikus ember azzal kérkedik, hogy neki van a legszebb hangja, hogy roppant erős, hogy mellkasa acélból van, hogy néhány perc alatt óriás távolságot bir befutni stb. Az asszonyok, még ha idősebbek is, a szépségűkkel, az ékszereikkel kérkednek, ami nincsen s nagyszámú gyermekeikkel dicsekszenek, s hogy férjük herceg vagy uralkodó. És ezt a boldog hitet a szegény beteg egész külseje, arcának kifejezése visszatükrözi, s erre mutat büszke tartása is. Rögeszméjük a mérhetetlen gazdagság. Milliókban, ötszáz milliárdokban beszélnek, s övék a föld minden aranya, kincse. Ez a nagyzási hóbort azonban más formában is megnyilvánulhat. A beteg például azt hiszi, hogy az egész földön keresztül hatoló alagutat épített, hogy tiz oroszlánt ölt meg, hogy övé a legmélyebb basszus hang vagy a legszebb tenor és bariton hang, hogy háremében ezer odaliszk ölelése várja, s minden legkisebb szolgálatot fejedelmileg akar honorálni. És pedig minél előrehaladottabb az elme pusztulása, annál nagyobb a boldogságérzete. Egy agonizáló paralytikus szüntelenül e szavakat mormogta: „0, mily boldognak érzem magam !“ Boldogságérzete pedig nem gondolattársulás révén támadt. Ha betegség okának megállapítása céljából a paralytikus ember hulláját fölboncoljuk, azt tapasztaljuk, hogy az egész szervezet és minden szövete elváltozást mutat és hogy nemcsak az agyvelő, hanem a gerincagy állománya, az idegszálak, a vér- és lympha-edé- nyek és az agyhártyák is degenerálódtak, hüdöttek, elhaltak. Ez a borzalmas pusztulás nemcsak átöröklés révén áll elő, hanem elősegíti még azt mérgezés vagy fertőzés is, ami azután az agy egész kéregállományát egyszeriben megtámadja s az egész agy működését végletekig fölcsigázza. Ez a fokozott agyműködés idézi elő a boldogságérzetet és csalja az ajkakra azt a boldog mosolyt. Az ilyen beteg külső megvizsgálásánál nyomban feltűnik a gyors érverés, a szív és a tüdők fokozottabb működése, a meggyengült vérnyomás, mely a higanyoszlopot czak tizennégy centiméternyire emeli, holott az egészséges emberé tizenhat centiméternyire hajtja föl. A felületén lévő ütőerek nagyon kitágultak, aminek aztán fokozottabb vérkeringés a következménye. A véredények ilyetén való kitágulását észlelhetjük az agy ereiben is. Az egész organizmus, de legkivált az agy vérkeringésének ez a meggyorsulása váltja ki az elmebajosoknál azt a boldogságérzetet, s az agyban a legképtelenebb rögeszmék kergetőz- nek, amelyekből a beteg boldogságérzetének okát akarja kimagyarázhatni; ezt pedig annyival is inkább könnyen teheti, mert elméje ellenőrzés nélkül, szabadjára bocsátva csapong. Ezek a megfigyelések vezetnek minket az öröm physiologiájának megismeréséhez is. ü. Dumas egy alkalommal megfigyelte hat fogoly szabadon- bocsátását. Megállapította, hogy a vérnyomás mind a hat embernél megcsappant, később azonban megint fokozódott és hogy az érverés és a lélegzés tartósan meggyorsult; ugyanekkor megfigyelte az öröm okozta kézmozdulatokat és az izommozgásokat is, melyeket az örvendő ember vérdus agyának működése váltott ki. Az elmebajnak van még egy másik alakja, az időszaki téboly. (Folie circulaise.) Az ilyen betegek néhány hónapon keresztül rendkívül nagy munkaképességet és tetterőt éreznek magukban, s állandóan jóked- vüek, életvidorak. Különböző lehetetlen vállalatokba bocsátkoznak, nagyon közlékenyek és tele vannak túlzott altruizmussal. A tettvágytól még aludni sem tudnak. Egy napon azonban egy csapásra minden megváltozik; a tetterő lelohad, a beteg fáradtan, elcsigázva fekszik ágyában, gyűlöli az embereket s visszautasítja a táplálékot. Ezeknél a beteknél az első időszakban az agy véredényeinek bizonyos kitágulása ugyancsak kimutatható, inig a későbbi időszakban, a depresszió idején ép az ellenkező jelenség áll elő; minthogy azonban az agy állománya ezeknél nincs oly nagy mértékben megtámadva, a deliriumszerü jelenségek is kisebb méretűek. E betegeknél ugyanez áll a boldogságérzetet és örömet illetőleg. Sok zseniális művész és iró szenvedett ilyen krónikus elmebajban, s akárhányan sajnálták, amikor kigyógyultak belőle. Gerard de Nerval „Réve et la vie“ cimü könyvé- leirja hosszú betegségében tapasztalt benyomásait és
