Az Élet, 1908 (3. évfolyam, 1-12. szám)

1908-02-20 / 2. szám

AZ ÉLET

5

hogy annak közepéből kihámozzuk az okot, melyről nagyon is helyénvaló elmélkedni.

Abban a környezetben, melyben Húsz Ábrahám született és szabad napjait élte — az uzsora és az iszdkosság kiabáló módon dominál. Azon a tájon az emberi életnek c két megrontó démona a kultúrát megsemmisíti, két kézzel szórják maguk körül a nyomort és a tudatlanságot, melynek leple alatt nyugodt lélekkel követik el a legfeiháboritóbb bűnöket. Tessék csak ellátogatni valamelyik máramarosi falucskába. Zsidók, ruthének és románok laknak. Nem laknak. Disznóólkodnak. Legtöbb helyütt emberek, állatok szorongnak együtt. Egy-egy kis falucskában 8—10 cégérül kiakasztott fagyöngycsomó hirdeti, hogy itten kocsma van. Annak a kulturátlan népnek a kocsma mindene. Az uzsora és a pálinka e helyiségekben terrorizálja a lakosságot. Jaj annak, ki e két hatalom ellen támad, azt titkos eszközeikkel letörik, anyagilag tönkreteszik; e tekintetben a rendes eszköz a tüzcsóva — és a háziállatoknak a megmérgezése. A hamistanuzást pedig azt ottan úgy termelik, mint az alföldön a kukoricát.

Csudák-csudájának kell tartanunk, hogy ilyen környezetből évente legalább egy pár Felsövisói-féle rablógyilkosság nem termelődik ki.

Ne adjunk pálinkát a munkásainknak.

Gazdatársaimtól nem egyszer hallottam azon ellenvetést, hogy úgyis nehéz munkás viszonyaink még sulyosodni fognak, ha nem adunk munkásainknak pálinkát. Ilyen alakban ez az ellenvetés meg nem állhat, legfeljebb úgy, hogy munkás ember, ki sokat fárad és izzad, üdítő' ital nélkül el nem lehet. Amerikában honfitársaink nagy része nehezebb munkát végez, mint itthon s pálinkát niég sem iszik mindegyik — hanem bort és sört. Miért ne lehetne itthon is borra vagy sörre szoktatni munkásainkat? Bizonyára nem azért, hogy talán a munkások józanabb része nem szívesen fogadná e cserét, hanem azért, mert mi munkaadók félünk a kiadási többlettől. E többlet azonban megszűnik, mihelyt az állam jobban megadóztatja a szeszt s a sör és boritaladóját leszállítja, s mihelyt a gyárak s bortermelők a nagyobb fogyasztással szemben az árakat leszállítják. De miért honorálunk mi egyáltalán minden munkát pálinkával ?

A gyáros nem ad pálinkát munkásainak, de jobban fizeti őket s azt tapasztaljuk, hogy a pálinkával jutalmazott munkások százezrei a városokba vagy Amerikába özönlenek, hol a nagyobb keresmény, a pálinkának munkadijképen való kimérése nélkül is, huzamos időre leköti őket. Ha már a munkás saját keresményéből költ is pálinkára, legalább a munkaadók, kik az alkoholizmus romboló hatását tapasztalják, ne adják jóváhagyásukat az iszákossághoz azzal, hogy szegődés szerint a munkabér egy részét pálinkában adják ki.

Jól tudom, hogy ily rendszerváltozások máról- holnapra nem vihetők keresztül, mert ily erőszakos intézkedések hatása inkább riasztó s nem kívánatos következményekkel jár, azt is tudom, hogyha egy-két gazdaság szünteti be a pálinka osztogatást — a mai viszonyok között még e két gazdaság áldozatul esnék e rendszerváltozásnak; mert elegendő számú munkást nem kapna.

Meggyőződésem azonban, hogy ha a munkaadók e tekintetben szolidáritást vállalnak és lekötelezik magukat, hogy valamennyien pénzben adják ki a munkásnak azon összeget, melyet eddig pálinkáért fizettek, vagy pedig megfelelő mennyiségű borral oltják a munkás ember szomját — egy-két év alatt beletörődnének a munkások c változásba s a pálinka fogyasztás legalább csupán azon mennyiségre szorítkoznék, melyet ; munkások — bár elég oktalanul — saját keresményük árán szereznek be.

Dr. Si. B.

Kirabolta saját feleségét.

Tordaaianyosmegyében egy nem mindennapi eset adta elő mágát.

Nagy András nevű gazdaember, a faluba jött fiatal korcsmárossal annyira összebarátkozott, hogy lassanként az estéit a kocsmában töltötte, hol a gyakran előforduló mámoros állapotában boldog-boldogtalannak fizette az ital rendeléseit. A felesége, ki melesleg mondva a község egyik legjobb és legtakarékosabb gazdasszonya volt, eleinte szép szóval, később korho- lással, ennek a stirii kocsmábavaló járásnak gátat akart emelni. De mind hiába, mert férje sem a jó, annál inkább pedig a korholó szavakra, ügyet sem vetett. Háza tájukra rá ereszkedett a veszekedés és a torzsalkodás köde. Melynek fojtó levegőjében többször a feleségét is véresre verte.

A férj amolyan vagyonba házasodott ember volt. A feleségé volt minden. A családi háborúságnak az lett a végi1, hogy az asszony a kis kapun kívülre tette az urának a szűrét; utravalóul adva, hogy „többé sem testének, sem lelkének“ nincs szüksége ilyen részeges emberre.

A férj városba ment, hol favágással, csomaghor- dással és egyébb ehhez hasonló munkával tengette az életét. Amint kézhez vett egy pár krajcárt, azt nyomban pálinkára váltotta fel. A rendőrség fogházának gyakori vendége volt. Arca fakóvá vált. Munkakedve és ereje foiyton-folyvást csökkent. Magát teljesen elhanyagolta. Rongyos foszlányokban csüngött rajta a ruha.

Gyakran ment a feleségéhez azon ürügy alatt, hogy vele kibékülni óhajt — de a valódi cél az volt egy kevés pénzt szerezzen, hogy újból ihasson, de az asszonynak helyén levő esze a valódi okot kinyomozta — csupa szánalomból ilyenkor a volt urát fel-