Az Élet, 1907 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1907-05-20 / 5. szám
2 AZ ÉLET. nal díjmentesen tartoznak egész évre szóló igazolványt kiállítani minden olyan jelentkezőnek, kiről jó hiszemű- leg feltételezhető, hogy a denaturált szeszt nem fogja meginni, hanem csakugyan ipari czélokra és házi szükségletekre fogja felhasználni. II. Italkimérési kihágást követ el mindazon italmérési engedélylyel biró üzlettulajdonos ki, — az A) B) C) pont alatt felsorolt italkimérési szünet alatt bárkinek bármilyen mértékben italt kiárusít, ezért első esetben 100 koronától 1000 koronáig terjedhető, behajthatatlanság esetén minden 10 korona összeg egy napi fogházra átváltoztatható pénzbüntetéssel büntetendő, ismétlés esetén a pénzbüntetés legkisebb összege 200 korona — harmadszori vissza esetén az italkimérési jog megvonandó. Italkimérési kihágást követ el mindazon italkimérési engedéllyel biró üzlettulajdonos, ki hatósági engedély felmutatása nélkül denaturált szeszt elad, első ízben 50 koronától 1000 koronáig terjedhető pénzbüntetéssel büntetendő, ismétlés esetén a legkisebb pénzbüntetés 100 korona, ismét visszaesés esetén tőle az italkimérés megvonandó. A büntetés pénzek egészükben az állam által felállítandó iszákosok menedékházait illetik. Indokolás: Nem szenved kétséget, hogy ma már a társadalmunk minden rétegében, de főleg a gyárimunkás, kisiparos és földmivelő nép között, a szeszivási szenvedély annyira elterjedt, hogy annak korlátozása nem csak társadalmi, hanem egyenesen állami közszükségletet képez. Ez a kérdés egyenesen, őszintén és becsületesen csak úgy oldható meg, ha munkatársainkul szegődtet- jük a társadalmi és állami pénzügyi érdekeket, továbbá az egyéni szabadakaratnak tiszteletben tartását azon határig, mig az a mások jogait és kötelességeit is respektálja. — Hangsúlyozzuk, hogy addig mig az a mások jogait és kötelességeit respektálja. Ha respektálnia kell az egyéni szabadakaratnak a kártya hazárdjátékot, akkor feltétlenül kell respektálnia mindazon intézkedéseket, melyek az italkimérés korlátozására irányulnak, miután neki a szeszfogyasztást nem tiltják meg, csak bizonyos napokra korlátokat állítanak. Hogy vájjon a szeszivási szenvedély, vagy a kártya hazárdjáték rejt-e magában nagyobb veszélyt, arra a választ legméltóbban az ország elmegyógyintézetei adnák meg. Hazárd kártya szenvedélyért még senki sem került a tébolydába, — de a tébolydákban levő szerencsétlen elmebajosok 60%>-át közvetve és közvetlenül az alkohol szállítja. — Ez olyan tény, melyhez a kételynek még az árnyéka sem férkőzhet. Mi az alkohol ellenes szövetség tagjai ez idősze- rint az alkohol leggyilkosabb fajtája a pálinka ellen vettük fel, még pedig az irtó háborút. Hazánkban a szeszes italokra 460 millió koronát költenek. Ebből az összegből 220 millió a pálinka fogyasztársa esik. Milyen más gazdasági és társadalmi viszonyok állanának elő, ha a köznép hozzájok értve a gyárimunkásokat és kisiparosokat, a pálinkára költött 220 milliónyi rengeteg pénzt az élelmezés javítására, egészséges szórakozásra, könyvekre, önművelődésre a gyermekek tanítására és ruházására fordítanák. Bizonyára ha ezek a dolgok eszünkbe jutnak különösen azoknak, kik barátjaik az egyéni szabadakarat tultengéseinek — Vasár- és ünnepnap az italkimérési korlátozás idején konyak, szilvórium, vagy ezekkel rokon égetett szeszes italoktól elmegy a kedve, hogy bármelyik nyilvános helyen kérjen egy pohárkával, különösen ha még az is eszébe jutna, hogy ezzel a csekélyke önmegtagadással a műveltségénél és akarat erejénél kevesebb akarat erővel biró gyárimunkás, kisiparos és földmives népnek jó példát mutat. Ellenkező esetben a népnek ez a rétege nem méltán zúgna fel. „Az uraknak finom pálinkát szabad inni ünnep- és vasárnap egész nap, — de bennünket attól az állam eltilt holott nekünk másra nem telik. — De továbbá az urak idegei és testi szervezete egyáltalán külőmb-e mint a miénk! azoknak nem ! csak nekünk árt a pálinka. — Vajon talán ezt a nagyon hangoztatott közérdek előtti egyenlőségből tudják kimagyarázni“ stb. A szeszivási szenvedély e közismert társadalmi baj előtt az állampénzügyi érdeknek meg kell hajolni, mert ha engedi elfecsérlődni azokat az erőket, melyek az ő érdekeinek egyúttal istápolói, — ő is sorvad. Ezen okból magáévá kell tenni az italkimérésnek bizonyos időközökre való korlátozását. Mely időközök azonban mások nem lehetnek, mint az ünnep- és vasárnapok. — Ezek a napok a munkás társadalom pihenő órái, de ezeken a napokon fészkelődik be a néprétegben az ivási kényszer, még pedig a csábítás révén, melyet az alkohol érdekeltek, úgy városban, mint falvakon űznek. Szemléljük csak miként nőnek gomba módra a földből az ivásnak, tivornyázásra szánt épületek. Szemléljük csak miképpen édesgetik magukhoz a tömeget villanyos villágitással és a zenekar hangjaival, az élvezetek minden fajával színházzal, hangversennyel, tánczos-nőkkel, énekes-nőkkel, stb. Tehát azon nincs mit csodálni, hogy ha ezek a csábitó eszközök az egész héten dolgozó munkást a pihenő napján úgy vonzák magukhoz, mint a gyertya fénye az éjjeli pillangót. Már most ha az állam pénzügyi érdeke ezen korlátozási időt magáévá tette, — az ő érdeke már csak arra szorítkozhat, hogy a korlátozási idő alatt a mérsékelt fogyasztásnak kapulegyen nyitva. Ennek pedig elég van téve azzal, hogy ünnep- és vasárnap reggel
