Az Élet, 1907 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1907-02-20 / 2. szám
6 AZ ÉLET. az a formája, hogy „igyunk egy kis karcost“, „egy kis jó hegyi bort“, vagy „egy kis finom barackpálinkát“ — ottan ismeretlen. Julius első hetében nagy családi ünnepre gyűltünk össze a Palika szépapjának leszármazói, majdnem valamennyien — 63-an voltunk. — 3 napot töltöttünk együtt egy kiválóan rendben tartott nagybirtokon. Megnéztük a szép erdőket, az érni kezdő vetéseket, istállókat sőt mindjárt első nap a szőlőházakat s itt nagy meglepetésre akadtunk. Finnországban julius első hetében érett szőlő szebbnél-szebb fürtökben sűrűn egymás mellett. Ezt a szőlőházat vagy 30 esztendő előtt építették s a szőlőt Helsingforsba, Pétervárra küldik, 4—6 koronáért egy kilót, a szőlőtermés igy még Finnországban is kifizeti magát. Szőlónedv vagy a szesznek más formája a 3 nap alatt egyszer sem került az asztalunkra, hogy egy kis jó bort is kellene inni, senkinek eszébe nem jutott. Különben a sok vendég mind nagyon jól érezte magát, beszélgettünk, politizáltunk, volt zene, tennis, golyójáték, a kinek tetszett, kocsikázhatott, fürödhetett vagy csóno- kázhatott — borra vagy kártyára szüksége senkinek sem volt. — Ha valaki kérdezné: „ugyan, hát mit ittak?“ azt válaszolnám: „pompás tejet, üdítő savanyu vizeket, kávét, theát s ami legjobb volt — tiszta hideg vizet. Egy más látogatásom kevésbbé megnyugtató volt, Milliomos hírben álló nagybirtokosnál voltunk, kinek különben egy szép kisasszony leánya német nyelvet tanít évi 1200 koronáért — egy kis finn városban — mert Finnországban gazdag vagy szegény, mindenki dolog után megyen. Az öreg ur igen kedves, okos ember, csak egy hibája van, hogyha mértékkel is, de szereti az italt. Finom pálinkával akarta az ebédet kezdeni, előtte két üveg bor volt. erős spanyol vörös és fehér rajnai. Sört is töltöttek volna — a kinek teszett — de végre is kős- tolgatónak alig akadt más valaki mint — maga az öreg s fiatal veje. Az öreg ur ebéd előtt s után folyton krá- kogott s minduntalan panaszolta, hogy a gyomra milyen rossz, nyálkával van tele, azért kell, hogy valami erősebb itallal éljen — ebben pedig minden okossága s tanultsága daczára is csalódott, mert bizonyos, hogy gyomrát épen a sok szeszes ital kóstolgatással rontja el. Nagy méltatlankodással panaszolta az öreg ur, hogy Finnországban ma már szeszes italokhoz hozzájutni is alig lehet. Nemcsak hogy a szeszgyárak mindinkább alkoholmentes italok gyártására térnek át, mert pálinkát mindig kevesebbet s kevesebbet vesznek, nemcsak hogy Oroszország felől szigorúan őrzik a vámsorompót, nehogy vutkit hozzanak be, hanem — szinte hihetetlen — még a rajnai és spanyol borokat is ki akarják tiltani az országból. Spanyol borokat pedig igen olcsón hoznának az oda fenyőfát szállító finn hajók. Nem tudom, mikor teljesülnek be az öreg ur aggodalmai, de valószínű, hogy teljesülnek. A közegészségtan egyetemi tanárától hallottam Helsingforsban, hogy Finnországban 500,000 abstinens ember van, tehát a lakosságuak majdnem 25o/o-a. S ha az alkoholfogyasztást a mértékletes magyar munkás módja szerint naponta csak 10 fillérre számítom is, ez havonta 3, évente 36 korona, fél millió embernél évente 18 millió korona — amely nem jut levegőbe, vizbe, hanem a család és az állam gyümölcsöző céljaira fordittatik. Hogy pedig 18 millió korona milyen sok pénz, azt mutatja egy másik összehasonlítás. A 17 millió lakosságú Magyarországban az utolsó évben 15 milliót költöttek az állam egészségügyére, s 460 millió koronát szeszes italokra, ami viszont legalább is 15—20 millió anyagi kárt okozott az országnak, ezt még az 500 millióra ráfizetjük, s azonkívül tenger sok hülyét, félkegyelműt, börtönlakót nevelünk az ország nagy bajára, sokszor szégyenére. Finnországban ma már csak a városokban szabad pálinkát árulni, ott is korlátolt mértékben s ennnek egyik tanulságos példája a fémmunkások sztrájkja volt, melylyel Helsingforsban épen ott létem idején bajlódtak. Ott sztrájk idején a szeszes italok elárusitása egyáltalában tilos, de ezen tilalom csak egy megszabott ideig tart, A sztrájk sokáig húzódott, ezért — láttam is — nagy küldöttség ment a kormányzóhoz, hogy a szeszes italok eladása továbbra is, mig tart a sztrájk, el- tiltassék. Ott úgy gondolkoznak az „intéző körök“ hogy ha jó és okos dolog nem költeni italra a keresményt, mig a munkás keres, feltétlenül szükséges épen a feleség és gyermekek de magának a munkásnak érdekében is, hogy ne igyék akkor, ha nem keres. Nálunk sztrájk idején keresnek legvigabban a korcsniárosok s sírnak legjobban a munkáscsaládok. Szintén a közegészségtan tanárától hallottam, hogy Finnországban remélhetőleg már a jövő esztendőben a szeszes italok gyártását teljesen betiltják — s ezt kívánja az egész ország — a világnak legmagasabb fokon álló parlamentje, melynek a finn nő épen úgy tagja lehet, mint a finn férfi. Megnéztem egy szép finn elmegyógyitó. intézetet is a nagy gyárváros, Tammerfors közelében — Pitka- niemit, — Hajón mentünk oda s az intézet fogata vitt a vasúti állomáshoz. Nem akarok itt arról beszélni, mit láttam az intézetben csak annyit említek meg, hogy a női osztályon hol minden tündöklött a tisztaságtól s még az ajtófélfák is a nálunk érhetetlen módon kedvelt barnássárga' helyett' fehérre vannak festve — kedves, üde virágcsokor volt minden betegnek az éjjeli asztalán. Szeszes italt nem adnak a betegeknek intézeti mulatságok alkalmával sem s rendkívül szégyenletes dolognak tartanák, ha az intézet maga adna a betegeknek alkal- arra, hogy lerészegedjenek. A svéd elmegyógyitó intézetekben is igy gondolkoznak, hiszen ez magától értetődő, természetes dolog. Szabadságom vége felé járt már, haza kellett jönnöm. Svédországban utaztam keresztül, hol szintén igen sok szép és érdekes dolgot láttam. Csak a Göta csatornáról akarok megemlékezni' itt egy hihetetlenül hangzó
