Atomerőmű, 2018 (41. évfolyam, 1-12. szám)

2018-02-01 / 2. szám

ÉRTÉKŐRZÉS A számjelölések az egyszerű pál­cákkal és kis szögekkel való jelö­lésből indultak, ahol jellemzően legfeljebb 10-ig voltak jelölve a számok (hasonlóan a római szá­moknál az 1, 2, 3, 10, 20, 30 stb.). Majd a nagyobb számokra több­féle módon a 10-eseket jelölték, de nem mindig tízes csoportok­ban. így alakulhatott ki a 60-as számrendszer használata az ókori sumér kultúrában, ami a mai na­pig fennmaradt az idő mérésében (perc, másodperc). A tízes cso­portosítás valószínűleg a tíz ujjunk miatt jött létre. Ha már a felvezetésben említet­tük az építészetet, akkor azért régi épületeken gyakran olvasható ró­mai számos időmegjelölés felvet egy igen egyszerű kérdést. Mi van az 1000 után, vagy ha kicsit to­vábbmegyünk, hogyan jelöljük az 5000-et, esetleg a 10 000-et? Van­nak erre is lehetőségek, például kezdetben megfelelő betűk fölé felülvonás alkalmazásával, így ez Néhány érdekes alkalmazás a 0-ra: • Vércsoportok esetében a 0-s vércsoportú emberek vörös­­vérsejtjein az A és B jelű antigé­nek egyike sem található meg, és ez az oka annak, hogy a 0-s vércsoportú ember mindenki­nek adhat vért, azonban csak 0-stól kaphat. • 0-s méret a divatban a '90- es évek modelljeinek mérete. Amúgy az amerikai 0-s mére­tet jelenti, ez az európai 34-es méretnek felel meg nagyjából. Azóta már negatív méretet is használnak, de azért az már nem egészséges. már valamelyest a mai megszokott helyi értékre hasonlít. Nyilván lát­ható, hogy ez a fajta számírás vé­ges, jól használható lehetőséget ad a megszokott módon. Önké­nyesen persze alkothatnánk külön­böző számírási módokat, de azzal nem sokra mennénk valószínűleg. Egy másik probléma a nulla kérdé­se. Sokáig nem használt az embe­riség a „semmi" jelölésére jelet. A fejlődés, a műveletek az egyre vetnek fel, amiket a matematika már egyértelműen megválaszolt, definiált, de azért a matematiku­sok körében sincs minden helyen egyetértés a nullával kapcsolat­ban, azonban mostanra a kérdé­ses pontokon mindenki jelzi az esetleg egyértelműsítés miatt a nulla szerepét. A hétköznapi éle­tet nem befolyásolják természete­sen az ilyen jellegű felvetések. Manapság a nulla - mint jel - sok nagyobb számok azonban igényt hoztak egy ilyen jelre is. Az első írott 0 vélhetően a III. század vé­gén jelent meg, az ókori rómaiak és görögök nem használták azt. Sokan manapság is kérdéseket helyen előfordul, és nem is gon­dolunk bele a semmi jelének sze­repébe, kivéve ha a pénzre gon­dolunk. Mindenki azt szereti, ha a vagyonában egy nyilván nem nul­la szám után sok nulla van.

Next

/
Thumbnails
Contents