Atomerőmű, 2018 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2018-12-01 / 12. szám
14 FENNTARTHATÓ KARÁCSONY Ajándék nélkül? Susán Janka | fotó: internet Ajándék nélkül?! Ez a változat persze csak felnőttek esetén működhet, vagy ha a tágabb családon belül így beszéltük meg a karácsonyi találkozást. Az igazat megvallva, nekem a karácsony elképzelhetetlen meglepetés nélkül, de annak nem kell jó pár ezer vagy több tízezer forintba kerülnie. A szolid, de szívmelengető, és kis ökolábnyomot eredményező ajándékokat járom körül. Beszélünk egy kicsit az adventi, karácsonyi készülődésről is. Főleg azért, mert ez a legjobb szerintem az egészben, hiszen a karácsony csak három nap, a készülődés viszont minimum egy hónap az adventtel együtt. Tervezzünk, kezdjük időben Volt olyan év, hogy az első adventi hétvégére még nem díszítettük fel a házat, amit utólag nagyon megbántam, mert úgy éreztem, hipphopp ott a január, és le kell szedni mindent. Azóta mindig figyelek erre, és van idő kiélvezni ezeket a heteket. Arra hazamenni, hogy égnek a lámpák az ablakpárkányon, és belépve a lakásba is adventi hangulat fogad. Fel van töltve az adventi naptár a gyerekeknek, világítanak az adventi koszorú gyertyái (pontosabban LED-égői, mert átálltunk rá, sokkal biztonságosabb). Minden évben új színben a karácsonyfa? A díszek pedig csak gyűlnek és gyűlnek... Nekem a karácsonyfa a múltat is jelenti, a hagyományt is jelképezi. Még mindig eszembe jutnak a gyerekkori karácsonyfadíszek - néhány még szerencsére meg is van belőlük. Talán vettünk egyet-kettőt hozzá évente, de alapvetően mindig ugyanazokat a díszeket tettük fel, és ez olyan jó érzés volt, a folytonosságot és biztonságot sugallta. A karácsonyfa hagyományos színe az arany-pirosezüst hármas körül mozog. Nálunk most is így van. A díszeink kiegészültek néhány, a gyerekek által készítettel, de az utóbbi tíz évben nem sok újat vettünk, és ez nagyon jól van így. Ha kisebb a fa, akkor is felfér rá mind, ha nagyobb, akkor jobban érvényesül a szép formája, elegánsabb lesz az összhang. Mitől lesz jó egy ajándék? Attól, hogy amikor meglátjuk az ajándékot, azt érezzük, fontosak vagyunk az ajándékozónak. Ismer minket, tudja, minek örülnénk. Látszik, hogy energiát fektetett bele, igazándiból a szabadidejéből ránk áldozott egy keveset, hogy örömöt szerezzen nekünk. Ha kreatív valaki, akkor saját maga készített egy pont nekünk való apróságot, de az is lehet, hogy már a befőzések idején is számol azzal, hogy majd nekünk is jusson karácsonyra abból az isteni sárgabaracklekvárból. De az is lehet, régóta vágyunk egy szép tárgyra, és pont azt kapjuk tőle, mert utánajárt. Ajándékozzunk szeretetet <3 - legyünk hálásak Nem könnyű a pörgős mindennapokban érzékeltetni, milyen fontos számunkra egy közeli családtag. Ezen tudunk változtatni, ha egy vagy két héten keresztül megfigyeljük, tudatosítjuk és lejegyezzük azokat a hétköznapi apró cselekedeteket, amiket már-már természetesnek veszünk, de ezek nélkül sokkal nehezebben tudnánk a mindennapi feladatainkat ellátni, vagy a lelkünk, az érzelmi hangulatunk sokkal rosszabb lenne. Lehet szó akár a szüléinkről vagy a szerelmünkről. Mire is gondolok? Segítséget kaptunk a mosogatógép kipakolásában, a gyerekek másnapi tízóraijának