Atomerőmű, 2018 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2018-11-01 / 11. szám
RADIOAKTÍV HULLADÉKOKAT KEZELŐ KFT. 45 szív hűtéses rendszer hosszú távon bevált, a szisztéma maga nem változott. Persze az újabb vastag betonfalú modulok kialakítását már sokkal modernebb gépek segítik, ahogy a szállító eszközpark, a betároláshoz szükséges berendezés, a sugárzás-ellenőrző rendszer is a mindenkor elérhető legkorszerűbb módon működik. A most meglévő 24 kamrában jelenleg több mint 9300 kiégett fűtőelemet tárolnak. konténerrel be is telt ez a föld alatti tárolóegység, ám az új kamra kialakítása már rég megkezdődött. Új elhelyezési koncepciót is kidolgoztak a szakemberek, hogy a második kamrától, a legmagasabb fokú biztonság megtartásával, a felszín alatti tér helykihasználtságát jelentősen megnöveljék. így az új, úgynevezett kompakt hulladékcsomagok, a kamrában épített vasbeton medencébe kerülnek. létesítményeknek (műszaki és geológiai megoldásokat is figyelembe véve) hosszú évezredekig kell elzárniuk a hulladékot az emberektől és a környezettől. Nemzetközi egyetértés van abban, hogy egy alkalmas kőzetben, 500-800 méter mélyen a föld alatt kialakított tároló jelenti majd megoldást úgy, hogy mesterséges mérnöki gátrendszerrel egészítik ki a kőzet, vagyis a természetes gát ha-Tíz éve már, hogy az RHK Kft. legfiatalabb telephelye, a bátaapáti Nemzeti Radioaktívhulladék-tároló megnyílt az atomerőmű kis és közepes aktivitású radioaktív hulladékainak végleges elhelyezésére. Az első felszín alatti kamrát közel hat éve adták át, és azóta is mérnöki csúcsteljesítményként tartják számon, mind külföldön, mind idehaza. Tavaly az 537. vasbeton Ezzel a módszerrel a hasznos tér csaknem a kétszeresére nő, így kevesebb kamra kialakítására lesz szükség. A húszéves RHK Kft. a nagy aktivitású hulladék és a kiégett fűtőelemek végleges elhelyezését célzó kutatásokért is felel. Az elhasznált fűtőelemek biztonságos végleges elhelyezése nagy kihívás világszerte, hiszen az erre szolgáló tékonyságát. Magyarországon a Nyugat-Mecsekben kínálkozik erre egy régóta vizsgált terület, ahol a Bodai Agyagkő Formációt tanulmányozzák a szakemberek. A munka még évtizedekig tart, hogy a kőzet alkalmasságát minden kétséget kizáróan meg lehessen állapítani, illetve a tároló hoszszú távú biztonságos működését garantálni lehessen.