Atomerőmű, 2018 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2018-11-01 / 11. szám
10 TUDOM, RÉG ELMÚLT Most a szerkesztőség kedveskedik képekkel az olvasóknak Népszerű sorozatunkat megszakítva, a „Küldjön egy képet!" kibővített rovatába nem az olvasók által beküldött képek közül válogattunk, hanerr saját anyagunkból szedtünk össze néhány ellesett és megörökített pillanatot. A felvételekhez az elkövetkezendő évekre is érvényes, hasznos tanácsokat mellékelünk, és szives figyelmükbe ajánljuk, hiszen optimizmusunkat - mint alapvető emberi tulajdonságot - sohasem veszíthetjük el. (A szerk.) Mindennap olvasnak újságot (a miénket minden hónapban). az újság segít eligazodni az élet kis és nagy kérdései között. Általában a művelődés amúgy sem szorulhat háttérbe soha holmi anyagiak miatt. Sportoljanak rendszeresen, mivel a közismert mondás szerint is: egészséges testben egészséges lélek lakozik. Különben valaha sportnemzet voltunk. öltözködésükre is fordítsanak kellő figyelmet, és az alkalomhoz illően válasszák meg ruhadarabjaikat. Nem csak a divatos holmi lehet szép; ha egyéniségüknek meg felelően öltöznek, nem maradhat el a siker. 1987. december 1990. február Intim Center inniuk közön több szempontból is megvizsgálni. Ugyanis számos vallásfelekezet nyilvánította ki véleményei, követelve a pornográfia terjedésének megakadályozását.-Teljesen egyetértünk ezzel. Az utcai. nyilvános pornográfiát mi is elítéljük Tudniillik ott gyerekek isjönnck-mennek. Semmi szükség arra. amit manapság az újságárusoknál lehet látni, miután ez egy Ízléstelen üzleti szándék. Az Intim Center egy zárt üzlet. Meg A hölgy nem. ellenben a körömlakk és a kombiné megvásárolható kozmetikumok szeles választékát találhatják meg a vásárlók, foglalván akit a reaktor „kcbelmelcge". van akit a turbina „lüktető szive” s van akit a szex érdekel Nos. az utóbbiak körében érdeklődésre találhat ez az. írás. Lehet, közülünk többen tudják. hogy fővárosunkban nyílt cg> Intim Center, de egyáltalán milyen szolgáltatási nyújt a honpolgárok részére, a/t már kevesebben. Mit tudtam meg a honi demokratizálódási folyamat merész vállalkozásáról?- Ez egy osztrák-magyar kft., amely 51%-ban hazai, 49%-ban külföldi vállalkozás - mondja Rózsa Tamás, a/ Intim Center vezetője. Éreztük, hogy erre szükség van. mert honfitársaink jelentős vásárlóerőt jelentettek e téren is - mint ahogy azt az osztrák partner felmérte. Miután c „lappangó vágyak“ igy felszínre törtek, gondoltuk hazai körülmények közölt, forintért is hozzáférhetővé kellene lenni cgy-két dolgot. Tavaly áprilisban kezdtük cl u tárgyalást az osztrák Wilhelm Sassmann úrral, akinek négy üzlete van - egy Wienben, egy Wiener Neustadtban és kettő Tirolban. Sassmann úr egyébként húsz éve „dolgozik a szakmában", tudja mire van igény, mit kell csinálni. Mi az ő útmutatása alapján rendeztük be üzletünket.- E vállalkozásnak van-e valami köze Zalainay törekvéseihez ?- Semmi a világon Sem Zalalnayhoz, sem Vörös Antal Lászlóhoz. Ök csak beszélnek. Mi cselekszünk. a tettek emberei vagyunk.- Az utóbbit érdemes honi viszoaz utcáról sem latható közvetlen. Ide senki nem „téved be" cipőbollot, vagy hentesüzletet keresve. Ajtónkon jól látható a 18 éven aluliak látogatását tiltó felirat. Aki tehát idejön, tudja mire számíthat.- És mire számíthat a lö éven felüli érdeklődő?- Árusítunk külföldi és hazai szexújságokat, magazinokat, videokazettákat. De forgalmazunk különböző vibrátorokat, segédeszközöket és ami fontos (!>, hatféle gumióvszert. Nagyon szép női adónemüket kínálunk, a baby-dolltól az átlátszó alsónadrágig mindent, amelyet közvetlen az osztrák, francia és olasz gyártóktól vásárolunk. Üzletünkben testápoló szerek. kozunk videok.izelta-kolcsonzcsscl, amelyet itt a helyszínen is meg lehet tekinteni Antink az osztrák árakhoz képest kedvezőbbek, pontosabban fogalmazva a helyi vásárlóerőhöz igazodók. A női aisónemük nálunk 30%kai olcsóbbak mint máshol, de kedvezőbbek az. árak a kereskedelemhez képest (15-20%-kal) a testápolók, kozmetikumok tekintetében is. A videokazettákat napi 180 forintos áron kölcsönözzük és nem kérünk letétel. No, de a többiről győződjenek meg itt a kedves olvasók.- Akkor ehhez már csak annyit füzük hozzá, hogy ez az üzlet az egyik köniton található. -só-Szex es sport Pakson fosson már hagyománnyá vált, hogy minden év szeptemberében megrendezzék a KISZ építkezési napokat. Igy volt ez az idén is. Fiotoiok százai érkeztek ez ország minden részéből. só* még az ország határain túlról is jöttek csoportok. A KlSZ-bizottság igyekezett tartol mos programokat összeállítani c vendégeknek. A délelőtti órákban lezajlott versenyek, előadások után. felfrissülést jelentettek az esti klubprogramok. Ezek közül a legjobban dr. Veres Pói főorvos elóodása sikerült. A közérdeklődést mi sem igazolhatná jobban, mint oz, hogy a boWgcrtósóg befogadására az MMX nagy klubja is kicsinek bizonyult. így többen oz ölafférból hdHgatták végig a szexuális etet kérdéseit boncolgató humoros előadást. A ijőd sikerűit kÖBÖnsiégiiafáJkozó után a helyszínen meg lehetett vásó-ölni dr. Veres Pál .beszélnünk keS róJo" cémű könyvét Ebben 266 szemelvényt totálunk azokból a levelekből, amely a Magyar ifjúság ^Az orvos vóieeszol" rovatához érkeztek. A könyv szóoakoztcÉtó minden generáció száVná ro. A csütörtök esbe lebonyolításra kerülő sportolók -szurkol ok ható tkozáján már kevesebben vettek részt, pedig asm kisebb egyéniségekkel, mint Adorján Andrással. Verrosztó Zoltánnal. Vichmtonm Tom ássál és Hargitai Andrással ta-láíko zhatott c közönség. Az idő rövidsége miatt a narrátor kérdéseit elsőként Adorján András nagymesterhez intézte. mert a jelenlévők közül többen szerették volna összemérni tudásukat a világranglistán is jegyzett magyar sakkozóval. De a sekkszimukónra csak a vízi sportolók beszámolója utóm kerülhetett sor, mert mindenki Hargitait és Verrasztót beégette. felidézték a lemondásokkal teil gyermekkorukat, az edzések fánodcrcmoít a győzelmek örömek és a nagy csalódást okozó ó&mpOát. Utolsókén* a rangidős V5dv nxwvn Tamás -jutott szóhoz. Az ő éietútljto sem mondható szokványosnak. KiüzdeUmeV hoszsaú sora várt rá mire a csúcsra ért. ‘Mindkét előadás szsmvonates, ugyonoilükűir szórakoztató volt Mi tette ezlt? Nos a válasz egyszerű, sikerűit olyan témát tolóira. omi a fiatalok érdeklődésének középpontjában óik. Jó lenne, he a közeljövőben minél több ilyen jól sikerük rendezvényről toudÓKttithatioánlk. Sebestyén Mária 1982. október