Atomerőmű, 2018 (41. évfolyam, 1-12. szám)

2018-11-01 / 11. szám

KÖSZÖNTŐ 3 Köszöntő Hamvas István nyugalmazott vezérigazgató Fotó: Bodajki Ákos Kedves Olvasók! Azt hiszem, nem vagyunk sokan, akik elmondhat­juk, hogy 40 évvel ezelőtt, 1978 novemberében már az erőmű dolgozójaként tarthattuk kezünkben az Atom­erőmű építői című újság első számát. Nincs ehhez a laphoz fogható az országban - az egykori üzemi lap 40 év alatt úgy változott és formálódott, ahogy a körü­lötte élők, ahogy a társadalom. Az építők lapjából az erőműben dolgozók lapjává vált, fokozatosan kettős szerepet vállalt erőműves és városi, majd környékbeli újságként. Van az újságnak egy szerepe, amit a kezdetek óta be­tölt, és ami a mai napig változatlan: arra szolgál, hogy közös ügyeinkről beszéljünk, beszélgessünk. Soha, már a legelső lapszám sem volt csupán az erőmű lap­ja. Évtizedeken át mesélte az erőmű és a környék hí­reit, történéseit, mutatta be az itt élő személyiségeket, szervezeteket. Talán nem túlzás azt mondani, hogy az „erőműves újság" bábáskodása is hozzájárult ahhoz, hogy a helyi hírek iránti igényt felismerve létrejöjjön és megerősödjön a helyi sajtó, azok az egyéb fórumok, amelyek a tájékoztatást szolgálják. Ezeknek hála a 21. század felgyorsult világában az immár Atomerőmű magazin megtehette azt, hogy az aktualitásokat, a ki­sebb történések megörökítését a napi és hetilapokra, online fórumokra hagyja, és havilapként olyan témák­kal foglalkozzon, amelyek a napi rohanásban kevésbé kapnak teret és időt. Ilyen például sok más mellett az atomenergetika szerepe itthon és a világban vagy a környezetszennyezés, a klímaváltozás megállítása, amely hitünk szerint az évszázad nagy feladata lesz, és amelyben az atomenergia döntő szerepet fog kapni. 40 éves jubileumi lapszámunk a visszatekintésről, nosztalgiáról szól. Megnézzük, milyenek is voltak azok az első évtizedek, amikre a mai generációk már „retróként" tekintenek, hogyan éltünk, hogyan dol­goztunk akkoriban. A korombelieknek jó szórako­zást, nosztalgiázást kívánok hozzá, a fiataloknak pe­dig hasznos történelemórát!

Next

/
Thumbnails
Contents