Atomerőmű, 2018 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2018-10-01 / 10. szám
GONDOLATOK 59 Kell-e a rossz, hogy becsüljük a jót? Prancz Zoltán | Fotó: internet Érdekes, hogy a keleti és a nyugati gondolkodásban egyaránt masszívan jelen van az ellentétek jelentőségének, világformáló szerepének felismerése. A nyugati filozófiában elsősorban a Hérakleitosz-Hegel-Marx alkotta gondolkodói vonal képviseli ezt a kérdéskört. Az érettebb korúaknak bizonyára ismerős még a „dialektikus materializmus" kifejezés, de hivatkozhatunk a „tézis-antitézis-szintézis" hegeli alaptételre is, vagy a gyökerekhez visszanyúlva, a görög bölcs közérthető mondását idézhetjük: „A háború mindennek atyja és mindennek királya..." Ez utóbbi fejezi ki talán a legegyszerűbben azt a központi gondolatot, hogy az ellentétekből fakad a szüntelen változás, ezek tartják mozgásban a világot és határozzák meg az aktuális állapotát. A keleti gondolkodást illetően, ahol elsősorban a vallások a bölcselet hordozói, elég csupán a kínai vallás közismert jin-jang szimbólumára gondolnunk. Ez szavak nélkül hirdeti az egyébként valamennyi keleti vallásban alapvető nézetet, miszerint a világon minden ellentétekből áll, ellentétek harmóniáján épül fel. A fény és az árnyék, a hideg és a meleg vagy akár a férfi és a nő olyan szemben álló pólusok - vélik -, amelyek kölcsönösen kiegészítik egymást, együtt képesek létezni, együtt adják a teljességet. Az ellentétek rendkívül mély és szerteágazó kérdésköre filozófusnemzedékeknek adott és ad kifogyhatatlan témát. Ám talán nincs ember, aki így vagy úgy ne ütközött volna már bele mindennek a leghúsbavágóbb kicsúcsosodásába, a jó és a rossz problémájába. Kell-e a rossz ahhoz, hogy tudjuk, mi a jó? Kell-e például éheznünk ahhoz, hogy értékeljük a jóllakottságot, fagyoskodnunk, hogy örülni tudjunk a meleg szobának, vagy magányossá válnunk, hogy megbecsüljük a társunkat? Tagadhatatlan, hogy könnyebben megtanulja értékelni a jóllakottságot az, aki éhezett már. Ám éhezés és éhezés között különbség van. Nem ugyanaz kellemesen megéhezni egy erdei séta után, mint éhínséget átélni, mondjuk egy háború alatt. Az ember gondolkodásra képes lény: az erdei sétát kísérő kellemes megéhezés tapasztalatából kiindulva, intuíciója segítségével fogalmat tud alkotni a háborús éhínségről anélkül, hogy konkrétan átélné azt. Ellentétekre tehát szükség van, s nemigen lehet megspórolni az okulási célú megtapasztalásukat sem, azonban nem feltétlenül szükséges az ellentéteket végletesen kiélezni, hogy feltáruljon a mögöttes igazságuk. Más szóval, nem muszáj a szélső pontig hatolni a rosszban, hogy igazi mivoltában ragyogjon fel a jó. Mindezeket egy lépéssel továbbgondolva különös kérdéshez juthatunk. Elképzelhető-e egy olyan világ, egy olyan társadalom, ahol a polgárok intelligenciája és megélt tapasztalatai révén a rossz intuitív viszonyítási ponttá szűkül, mintegy veszélyre figyelmeztető jelzőtáblává válik, de ténylegesen nem létezik, s ténylegesen csak a jó létezik? A kérdés kissé utópisztikus, ám annál érdekfeszítőbb, hiszen feltehetőleg mindenki vágyik egy ilyen világ után. S ha vágyik rá, akkor el is tudja képzelni azt, így belső logikai ellentmondás legalábbis nem áll fenn vele kapcsolatban. Ami viszont a megvalósulását illeti, annak sarkalatos pontja minden bizonnyal „az ember mint gondolkodásra képes lény" hangzatú premissza igazságtartalma táján keresendő.
