Atomerőmű, 2018 (41. évfolyam, 1-12. szám)

2018-10-01 / 10. szám

NYUGDÍJASAINK 47- 1983-ban vettek fel, először a szekunder körbe üzemlakatos­nak, majd turbinagépész-vizsgát tettem, és utána gépészként dol­goztam. A műszakos kollégákkal, a főnökömmel a mai napig tartjuk a kapcsolatot, ha segíteni kell valaki­nek, elég egy szó, és máris együtt a csapat, és megoldjuk. Mi vol­tunk az 1. blokki Futrinka csapat, „a nyugalom tárháza", de amikor kellett, elsőként tettük a dolgun­kat. A nyugdíjas éveimet 2011-ben kezdtem meg. Sajnos azt látom, hogy a mai fia­talok nem foghatók hadba, nincs az az összefogás, mint a mi időnk­ben volt. Az újakat segítettük a betanulásban, tudásunkat átad­tuk egymásnak. Ma már odaülte­tik a számítógéphez, okostelefont nyomnak a kezébe, és olvassa el a műszaki leírást. Nem kommunikál­nak egymással, ami nem a fiatalok hibája, hanem a műszaki kütyük, az okosgépek fantasztikus fejlődésé­nek tudható be.- Bemutatnád a családod?- Feleségemmel, Annával 1980- ban házasodtunk össze, akkor töl­töttem a katonaidőmet. A követ­kező évben már a pici lányommal a karján jöttek hozzám látogatóba. Lányaim már felnőttek, és önálló életet élnek. Mindketten Auszt­riában dolgoznak, Orsolya (37) német nemzetiségi óvodapeda­gógus, németül diplomázott, és gyerekekkel foglalkozik, imádja a munkáját, ami egyben a hobbija is. Anikó (34) bölcsészként német­angol szakon diplomázott, most csinálja a doktoriját. A SONY-nál dolgozik, és utazik a világban.- Mivel töltőd a napjaidat?- Rézműveskedem és borászko­­dom. A rézművességet az apó­somtól tanultam, akinek az eredeti szakmája rézműves volt. Nagyon tetszett, ahogyan kalapálta, for­málta a vörösréz lemezt és alakí­totta a bográcsokat. Mikor felépítettem a családi há­zunkat a melléképülettel, akkor megadatott a lehetőség egy mű­hely kialakítására. Sajnos az apó­somat korán elveszítettük, és a féltve őrzött régi szerszámait és a félbehagyott munkáit elővettem, és elkezdtem a rézművességet. Természetesen több helyre is el­mentem tanulni a szakma fortélya­it, de ezek csak finomítások voltak, hiszen az alapokat már megtanul­tam. Bográcsok készítése volt a fő te­vékenységem, melyek különböző formájúak. A bajai kúpos, az alföl­di húzott a slambucos kifelé haj­ló peremmel és a paksi bogrács, aminek a formáját az apósom fej­lesztette ki, ez a behúzott oldalú. Ennek az a lényege, hogy a párhu­zamos hengert behúzom a köze­pénél, aminek az eredményeként a hő terjedése által kialakul a lé forgó mozgása, és a réz alapanyag hővezető képességének köszön­hetően kiváló halászlevet lehet benne készíteni. Az tévhit, hogy keserű lesz benne a halászlé. A fő­zés során az oldalára kicsapódott paprikát érintetlenül kell hagyni, hiszen az rásült a bogrács oldalára és az keseríti meg a halászlevet, ha belekaparjuk. A maradékot pedig ki kell szedni egy másik edénybe, mert egy bizonyos idő eltelte után megindul az oxidációs folyamat.- Kalapálással formálod a le­mezt?- Hegesztés után lágyítom a bogrács anyagát, és a varratot addig ütöm, amíg kisimítom az anyagot, és nem lehet meglátni a hegesztést. Következik a lágyítás, majd kalapáccsal pikkelyezem, ami megadja a bogrács patináját. Minden egyes húzás után lágyítani kell az anyagot, nyújtás, behúzás, lágyítás, kalapálás teszi ki a mun­kafolyamatokat. Ez mind csak kézi munkával készül. Nagyon szeretem hajlítani a lemezt, ívesre, gömbölyűre. A katolikus templom keresztje alatt van egy 45 cm átmérőjű gömböm, aminek az egyik fele 52 cm átmérőjű lemezből lett összetömörítve. A dunakömlő­­di templomot egy 32 cm-es göm­böm díszíti. Vannak, akik a házukat rézgömbökkel, csúcsdíszekkel éke­sítik, szeretem az ilyen felkéréseket.

Next

/
Thumbnails
Contents