Atomerőmű, 2018 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2018-10-01 / 10. szám
BARANGOLÓ 35- A legrégibb adat, ami számomra előkerült, az a Szekszárdi Törvényszéki Levéltárban egy perirat, amelyből az derül ki, hogy az 1690- es években kapta meg ezt Gindly, mert már akkor pereskedett valamilyen dűlő ügyében. Többen kutatták már a kastélyok történetét, de mivel az elmúlt száz évben a szekszárdi levéltár kétszer is leégett, így gyakorlatilag semmilyen adat sincs. Az épületre rá van írva, hogy 1840-ben épült, de ez csak annyit jelent, hogy ebbe a formájába akkor építették át. Az eredeti ház valamikor a 17. században épülhetett, de lehet még annál is régebben.- Mióta élsz itt folyamatosan?- A 90-es évek közepe óta, előtte Budapesten, a Százados úti művésztelepen éltem.- Mivel foglalkozol?- Restaurálással, rekonstruálással és valamilyen szinten szobrászattal is. Főleg köztéri emlékműveket restaurálok. Két évvel ezelőtt a Nemzeti áldozatkészség szobrát- ami az Anker-ház előtt állt Budapesten az I. világháború alatt - csináltuk meg újra rekonstrukcióval. A Kiscelli Múzeumnak készült, amelynek van egy hatalmas templomtere, és a rekonstruált szobor ott állt bent. Elképesztően látványos volt, mert az öt méter magas szobor négy méter magas talapzaton állt. El lehet képzelni, hogy az összesen kilenc méter magas szobor egy belső térben milyen élményt adott. Érdemes megnézni a Kiscelli Múzeum oldalán. A húgomnak, Kiss Juditnak Pakson is van köztéri szobra, a tűzoltóság előtt álló szobrot ő készítette.- A családban mindenki művész?- Édesapám volt Kiss István (Kossuth-díjas kiváló és érdemes művész) szobrászművész, akinek elég sok köztéri szobra van. Ő készítette például a Tabán előtti Dózsa-szobrot, a Vérmezőn lévő szitakötő szobrát, hogy említsek közülük néhányat. Magyarországon összesen 97 köztéri emlékműve van, külföldön még vagy húsz. Mi a húgommal ebben nőttünk fel. Próbálkoztunk sok egyéb iránnyal, de mindig ide jutottunk vissza. 13 éves koromtól segédkeztem édesapámnak a műteremben. Vagy harminc szobor elkészítésében végig részt vettem a húgommal együtt. Olyan gyakorlati tapasztalatra tettem szert, amit érdemes kamatoztatni.- Miket készítetek?- Csinálunk mindenfélét, az egészen apró tárgyaktól kezdve a képzőművészeti alkotásokig, a festmények restaurálásán kívül. Elég tág területen dolgozunk. Három évvel ezelőtt például egy kétezer éves római faládának a rekonstrukcióját csináltuk meg. Nekem van egy keramikus szakmám is, ebből kifolyólag a Deák Mauzóleum teljes kerámiarekonstrukcióját mi végeztük el. A fő irány a szobor lenne, de nem egyszerű a mai világban. Tavaly a Kossuth térről lekerült Kisfaludy Stróbl Zsigmond nevéhez fűződő Kossuth-szobrot állítottuk helyre, ami a Nemzeti Közszolgálati Egyetemre kerül, az avatója most október 19-én lesz.