Atomerőmű, 2018 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2018-10-01 / 10. szám
24 VONZÁSOK ÉS TASZÍTÁSOK- Tisztában vagyunk azzal, hogy a kapcsolatunk esetleges romlásának az oka, hogy különbözőek vagyunk? Vagy erre legtöbbször szakembernek kell felnyitnia a páciens, páciensek szemét?- Szerintem nagyon sokszor az emberek tudják ezt tudatosítani. De sokszor ehhez többévnyi házasság vagy szenvedés kell. Az évek alatt annyi konfliktuson és ütközési ponton megyünk keresztül, hogy a párokban előbb-utóbb tudatosul, hogy a sok problémának a forrása a köztük lévő különbözőség. Ez egy állandó, hömpölygő feszültségforrást eredményez, ami mind a kettőnek rombolhatja az önértékelését.- Ha eljut egy kapcsolat erre a pontra, akkor általában mi a végkifejlet? Erre való hivatkozással véget vetnek az együttélésnek, vagy benne maradnak, mondván, hogy idővel úgy is ellaposodik minden kapcsolat?- Fontos tudni, hogy minden párkapcsolatnak megvan a maga dinamikus íve. Ugyanazzal a hőfokkal nem élhetünk, mint az elején. Idővel egyre intimebb, kiszámíthatóbb és biztonságosabb lesz. Ez minden kapcsolatra igaz. Ha már az elején olyan társat választunk, akivel hasonlóak a preferenciáink, az értékrendszerünk, a tulajdonságaink, akkor azok a párkapcsolatok tartósabbak lesznek, és kevésbé valószínű, hogy válásba fognak torkollni.- Ha felismertük a különbözőségeinket, akkor szakember segítségével, odafigyeléssel lehet javítani, segíteni egy ilyen kapcsolaton? Vagy „halálra" van ítélve?- Nem. Egyáltalán nincs arra ítélve. Az első legnagyobb feladat, hogy felismerjük, hogy ez egy koprodukció, és hogy nem lehet kiemelni az egyiket bűnbakként, és a másikat pellengérre állítani. Ebben ketten vagyunk benne. Ha kérünk külső segítséget, egy terapeutát, akkor minden megváltoztatható. Persze nem szeretnék illúziókat kelteni. Az a szenvedély nem fog visszajönni, mint a legelején, de lehet egy kiegyensúlyozott boldog életük. Arra van esély.- Egy terápia során mi a legfontosabb?- A preferenciákat egyeztetni kell és közelíteni. Ennek megvan a maga technikája és eszközrendszere. Mindkét félnek dolgozni kell a kapcsolaton, és engedni, amikor kell. Máshogy nem megy. Ha nincs kooperáció, akkor nagyon elcsúszhatnak a dolgok. Lehet, hogy az egyik dominánsabb lesz, például a szerepek felcserélődhetnek. A férfi egyre inkább érzi azt, hogy elsorvad egy párkapcsolatban, a nő meg átveszi a férfi szerepeit, és ez rányomja a bélyegét a szexualitásra is. A nő nem kezdi el kívánni a férfit, a férfi viszont egyre inkább kompenzál, egyre nagyobb a kisebbrendűségi érzése, egyre inkább felvesz új viselkedési mintákat. Ebbe nagyon bele tudnak menni a párok. Idővel pedig azt sem látják, honnan indult el a konfliktus. Tudatosítani kell magunkban, hogy szövetségesek vagyunk. A párterápiának célja, hogy egy kiegyensúlyozott, harmonikus kapcsolatot tudjunk teremteni.- A párválasztásban milyen szempontok játszanak szerepet? Vagy mi lehet a legmeghatározóbb?- Nyilván a szüléinkkel való tartós együttélés ad nekünk egy olyan mintát, egy tudattalan késztetést, hogy mi majd milyen párt fogunk választani. Járhat olyan példával is, hogy olyat választok, mint az apám vagy anyám, de persze fordítva is történhet, hogy olyat nem. A családi mintánk nagyban befolyásolja, hogy milyen felelősséget, milyen félelmet vagy milyen preferenciát viszünk a kapcsolatba.- Ez akkor azt jelenti, hogy ha nem is tudatosan, de viselkedésünkkel mi alakítjuk a gyermekeink párkapcsolatát, ízlésüket?- Hatást gyakorlunk rá. Hogy milyen mintát adunk a gyereknek, hogyan élt anyám és apám, ez a gyerekben tudatosan is lecsapódik. Lux Elvira szexuálpszichológus mondta, hogy „olyat választunk,
