Atomerőmű, 2018 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2018-07-01 / 7. szám
BARANGOLÓ 35 Dunakömlődi Kilométerszámlálók Beszélgetőtársaim Faragóné Kertész Alice, a falu ház vezetője és Csákyné Hanuszka Ildikó voltak, akik együtt találták ki a túrázócsapatot, és az óta együtt szervezik a túrákat. A lebonyolításban lelkesen segíti őket Spiesz József túravezető, aki mindig bejárja az eltervezett útvonalat előre, hogy ne érje őket meglepetés. Nevetve mesélik, hogy a meghirdetett túraidőpontokhoz pontosan lehet az eső-előrejelzést is időzíteni, mert az eddigi túráik 80%-án esett az eső, de ez sem szegi a kedvüket. Már mindenkinek van jó esőkabátja is. Szeretnek ketten együtt olyan programokat kitalálni, amivel meg tudják mozgatni a falu lakosságát. Korábban szerveztek már női focicsapatot is és tornaklubot is. Hány kilométernél tart a számláló? - kérdeztem. Azt ugyan még nem számolták össze, de nem hosszú túrák szervezése a céljuk, az eddigiek öt és nyolc kilométer közöttiek voltak. A megtett távnál számukra fontosabb, hogy együtt legyenek, jókat tudjanak beszélgetni kellemes hangulatban. Bátran csatlakozhatnak hozzájuk idősebbek is és kisgyerekesek is. Az első meghirdetet túrájuk 2017 tavaszán a tavaszi hérics virágzását célzó kirándulás volt. A csapatban sokan szeretnek fényképezni, és úgy állítják össze az utakat, hogy legyen mindig látványosság, mondjuk egy ritka növény, és idő a fényképezésre. Nem ismerjük alaposan a közvetlen környezetünket - mondják -, mert itt lakunk, de jó néhány szépségről nem is tudtunk idáig. Annak külön örülnek, hogy nem csak falubeliek csatlakoznak hozzájuk, hanem Paksról, Madocsáról, Bölcskéről is időnként. Az indulást úgy időzítik, hogy Paksról ki tudjanak jönni akár helyi buszjárattal is a faluházhoz, mert onnan szoktak indulni és visszatérni is. Mik voltak eddig a célpontjaik? Jártak már a Sánc-hegyen és környékén, a Vájertáli- (Itató-tó) és Forster-tónál, ahol szalonnát is sütöttek. Sokszor indulnak úgy, hogy a templomnál felmennek, és onnan indulnak tovább. Már kezdik megismerni a környéket, tudják, hol van a Kis Golgota vagy Nagy Golgota, és így lehet eljutni a Vájertáli-tóhoz is. Megkeresték a Bottyán-sánc maradványait mutató dombocskát, amit kopjafával is jeleznek. Az egyik legnépszerűbb a Kömlőd csillagai éjszakai túrájuk volt, amit idén is szeretnének megismételni majd októberben. Ezt a hét kilométeres túrát tették meg eddig rekordidő alatt, mert senki sem akart lemaradni a csoporttól a sötétségben. Az időjárás is mellettük állt, mert a felhős égbolt kitisztult, és tanulmányozhatták a csillagképeket. Tavaly decemberben a Demeter Egyesülettel együtt szervezték a Mikulás-túrát. Idén már jártak az Imsósi-erdőben a gyöngyvirág nyílásakor, előtte februárban a Juhász-völgyben, és volt egy hirtelen szerveződött havas túrájuk is, amit rögtön a hóesés után hirdettek meg. Sok segítséget kapnak a faluból is. Nagyon jólesett nekik, amikor a séta végén meggyújtott tábortűz fogadta őket, vagy a kedvükért kora tavasszal már megnyitották az itatónál lévő kutat, hogy ott ihassanak a friss vízből. Eddig mindig csak Kömlőd környékén jártak, de gondolkodnak azon, megpróbálkoznak egy buszos kirándulással is talán Óbánya környékére. Gyalogosan a Gyűrűsi-völgyek is szóba jöhetnek. A Facebook-csoportjuknak a cikk írásakor 76 tagja van, a túrákon részt vevő „kemény mag" úgy harminc főre tehető. A visszajelzések alapján úgy látszik, szeretnek velük menni, mert könnyed túrákról van szó, és a jókedv, a sok beszélgetés garantált.