Atomerőmű, 2018 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2018-07-01 / 7. szám
VILÁGÉPÍTŐ ATOMOK 13 még elemi módon feltételezte egy természetfeletti lény közreműködését a világunk jelenségei mögött - gondoljunk például Arisztotelész „mozdulatlan mozgatójára" vagy a Biblia világteremtő és -fenntartó Istenére. A felvilágosodás nyomán színre lépő mechanikus világkép a természeti törvények hatáskörébe utalta a világ működtetését, logikailag (is) megfosztva ezáltal Istent a világfenntartói mivoltától. A korszak szellemi esszenciáját adja az a kijelentés, amit Pierre- Simon de Laplace francia matematikus, fizikus, csillagász tett Napóleonnak, amikor a császár megkérdezte tőle: hol van Isten a tőjeként tételezte, s elfogadta, hogy a világ fenntartásában nem vesz részt, hanem az „önjáró" módon működik. Ez a világkép tükröződik például Az ember tragédiája ismert soraiban is: „Az Úr: Be van fejezve a nagy mű, igen. A gép forog, az alkotó pihen. Évmilliókig eljár tengelyén, Míg egy kerékfogat újítni kell." A deizmus kényszeredett kísérlete a tudomány és a hit összeegyeztetésére eszünkbe juttathatja a hétköznapi igazságot a két ló egy hátsó fertállyal történő megülésének esélyeiről. A 20. század első néhány évtizedéig valóban úgy tűnt, domány megmutatta Bohr és Heisenberg személyében, hogy a jövő bizonytalan; kell, hogy bizonytalan legyen. És pedig azért, mert a legkisebb részecskék, vagyis az atomok nem olyanok, mint a gépek, hanem bizonyos szempontból olyanok, mint az élőlények. (...) Hogy egy élőlény, különösen egy ember mit fog csinálni, azt nem lehet előre megmondani. Hogy egy atom mit fog csinálni? Rájöttünk arra, hogy azt csak úgy lehet megmondani előre, hogy ez valószínű és az nem. De hogy ez határozottan lesz - azt nem lehet megmondani. Ez a Heisenberg-féle határozatlansági elmélet. (...) Mi ma tudjuk, hogy minden atom és rendszerében? „Isten szükségtelen feltevés" - hangzott a tömör válasz. Az ateizmushoz vezető eszmei úton azonban volt még egy nagy hatású közbenső állomás: a deizmus. Ez azáltal kísérelt meg fenntartani egyfajta vallásosságot a természettudomány logikailag kényszerítő érvelésével szemben, hogy Istent csupán a világ teremhogy a hit és a tudomány között végérvényes a szakadás. Ám ebbe a megmerevedett eszmei állapotba robbant be a kvantumelmélet a maga korszakalkotó világképével, új - és szó szerint az alapokig ható - feloldást kínálva a kibékíthetetlennek tűnő ellentétre. Teller Ede a rá jellemző közérthetőséggel így summázta mindennek lényegét az egyik rádiónyilatkozatában: „A tuminden csillag és minden élőlény bizonytalan jövőbe irányul. Mindegyik teremti a jövőt. És ha az ember Istenről akarna beszélni, akkor ne beszéljen róla másképpen, mint egy karmesterről, aki mindezt valahogyan összehozza. (...) A 20. század világképe a bizonytalan jövőjéről sokkal elevenebb, mint a 19. századé volt, ahol a világ nem volt több, mint egy masina."
