Atomerőmű, 2018 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2018-06-01 / 6. szám
REND A LELKE logika, logika. Woody Allen szerint pedig az idő lényegében nem más, mint amit az óra figyel... Mi ennél azért gyanakvóbbak vagyunk. Stephen Hawking elméleti fizikus is ennél jóval árnyaltabban látta az idő nagy kérdéskörét. Egyik könyvében, Az idő rövid történetében (1988) Hawking főleg saját nézetei és kutatásainak szemszögéből vizsgálja a téridő modern fizikai felfogását. Relativitáselmélet, ősrobbanás, feketelyukak. A könyv hatalmas siker lett, 53 héten át szerepelt a The New York Times és 205 héten át pedig a londoni The Sunday Times eladási toplistáján, de bekerült a Guinness-rekordok könyvébe is mint a sikerlistán leghosszabb ideig szereplő mű. A pszichológia vizsgálatában Bizonyára mindannyian éreztük már, hogy bizonyos esetekben mintha megállt volna az idő, más esetekben pedig mintha csak úgy szaladna. Beszélgetés közben felvetjük, hogy nicsak, nemrégiben volt szilveszter, most pedig lassan már a nyárba érünk. De mindig milyen átkozottul hosszú a reggeli gyűlés és eligazítás! A példák pedig ezrével sorakoznak, mégis, mindennek az oka hol keresendő? „...A pszichológia születésekor, a 79. század végén két gyökeresen eltérő magyarázat született arra, miért érezzük abszurdnak, hogy életünk utolsó 5 éve ugyananynyi ideig tartott, mint a 10 és 15 éves korunk közti idő. Az egyik magyarázat az amerikai William Jamesé. Szerinte az évek látszólagos rövidülését az okozza, hogy mindinkább egyneművé válik az emlékezet tartalma, ami miatt a visszatekintés is leegyszerűsödik. Fiatal éveinkben, írja James, szinte minden órában új élménnyel gazdagodunk, felfogóképességünk élénk, így az ebből a korszakból való emlékeink, akár egy fárasztó utazásról szólók, változatosak és részletesek. Ám ebből az élményből minden évben a szürke megszokás részévé lesz valami anélkül, hogy tudatában lennénk. Emlékezetünkben napok és hetek mosódnak össze tartalom nélküli egységgé; évek öblösödnek ki és roskadnak össze. Igen ám, de nem világos, miért e megszokás? Kézenfekvő magyarázatnak tűnik, hogy bizonyos életkor után ritkulnak az újszerű események, egyre több az ismétlődés. [...] Egyszóval kevesebb újdonság = gyorsuló évek? Lassítsunk, mert ez még nem a végső magyarázat. Egyesek leírják, hogy gyerekkorukban a nyarak, sajnálatos módon, nem teltek túl érdekesen. Szinte semmi nem történt, mégis úgy tűnt, hogy a nyár a végtelenségig tart. Majd középkorú éveikbe érve, lehetőségük nyílt változatos programokra - nyaraik mégis mintha fénysebességgel repülnének el. Akkor tehát nem igaz, hogy egy változatos időszakot hosszabbnak érzünk, mint egy olyat, amely maga az állandóság? De igaz: ha egyazon életkorban hasonlítunk össze egy vadvízi evezéssel töltött hetet egy szokásos munkahéttel, akkor biztosan. Az újdonsági hatás tényleg erős. De van még egy nála is erősebb: az életkori hatás. A gyermekkori heteket az unalom sem gyorsítja fel, az öregkori éveket pedig a szórakozás sem lassítja le igazán. Időészlelésünkben, úgy tűnik, életidőnk mondja ki az utolsó szót..."2 Forrás: 1 http://filofaktor.blog.hu/2014/ 06/27/az_ido_csak_illuzio 2 http://tudomany.blog.hu/2014/ 08/26/mitol_gyorsul_az_ido
