Atomerőmű, 2018 (41. évfolyam, 1-12. szám)

2018-06-01 / 6. szám

ATOMERŐMŰVET ÉPÍTÜNK 41 környezetkímélő felhasználásáról, a hazai energiatermelésben be­töltött kiemelt szerepéről, illetve a Paks II.-beruházásról. Ezt díjazta nemrégiben Szocsiban a nemzet­közi Atomexpo Awards 2018 szak­mai zsűrije is, amely a társadalmi kommunikáció kategória döntőjé­ben oklevéllel ismerte el a projekt­társaságot. A tekintélyes látogató­szám és a szakmai zsűri elismerése mellett fontos visszajelzés az a kér­dőív, amelyen a kiállítás vendégei összegezhették véleményüket. A 2017-ben adott válaszok alapján a látogatók új információhoz jutot­tak, hasznosnak ítélték az interak­tív kiállítást, és ajánlanák a megte­kintését. A válaszadók több mint háromnegyede úgy összegezte tapasztalatait, hogy az atomener­gia olcsó és klímabarát. Folyamatosan fejlődő kiállítás Az interaktív jármű 2009 őszén, a Baranya megyei Bódéról indult országjáró kőrútjára. Az első láto­gatóknak a projekt ötletgazdái, a Paksi Atomerőmű akkori vezetői - Süli János vezérigazgató, Lenkei István kapacitásbővítési igazgató és Mittler István kommunikációs igazgató - mutatták be a kiállítást. Süli János ma az új blokkok léte­sítéséért felelős miniszter, Lenkei István a Paks II. Zrt. vezérigazga­tója, Mittler István pedig a társa­ság kommunikációs igazgatója. 2009-ben roll up paneleken ol­vashatták az információkat a lá­togatók, ezeket később interaktív projektoros táblákra cserélték. A kiállítás nemcsak formájában, hanem tartalmában is folyama­tosan fejlődött. 2017-ben telje­sen átalakított külsővel és belső tartalommal indult útnak. A lá­togatókat többek között érintő­­képernyős interaktív táblák, háromdimenziós szimulátor és tesztgépek várják. J I A kiállítás minden generáció számára közérthető, könnyed formában ad tájékoztatást Az interaktív kamion a Város Napján Pakson

Next

/
Thumbnails
Contents