Atomerőmű, 2018 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2018-01-01 / 1. szám
MAG ELLÁN 31 Lőrincze Tamás egy elektromos hajót mutat nekünk. „Ha belépünk a hajóba, akkor rögtön a hátsó kabint látjuk, ahol két ember plusz még egy gyerek kényelmesen el tud férni. Mellettünk van egy viszonylag tágas zuhanyzó." De van egy felszerelt konyhája és egy belső nappalija is, ami ággyá alakítható. Olyan tágas, hogy hat ember is aludhat benne, nappal pedig 10-en is elférnek rajta. Vezetés közben pedig a kormánypulton lehet követni az akkumulátor töltöttségét. A hajó különlegessége, hogy nincs benne belső égésű motor. Tamás szerint ennek a hajónak az üzemeltetése, hasonlóan az aszfaltszaggató elektromos járművekhez, szintén költséghatékonyabb, mint benzinfaló társai. „Ha megérkezünk valahova, ezt a hármat rádugjuk a hajóra, körülbelül 3-600 forint költség után 6-8 óra múlva már használhatjuk a hajót, minthogyha új lenne." De a szakember szerint az elektromos hajó azért is jobb, mint a hagyományos, mert halkabb, nincs szaga és különösebb karbantartást sem igényel. Ráadásul, ahogyan az előbb erre utalást tettünk, az üzemeltetése is olcsóbb. És akkor miután átfogó képet adtunk az elektromos járművek sokaságáról, nézzük, hogy a riport elején beharangozott kis versenyünk hogyan is alakul. Lássuk, hogy melyik jármű bizonyul a leghasznosabbnak a dugók ellen. Egy elektromos bicikli, egy scrooser és egy autó fog versenyezni egymással. A feladat pedig az lesz, Budapesten, a Március 15-e tértől eljussanak egészen a Bartók Béla útig. Ez nagyjából 2,5 kilométeres távolság. A megmérettetésre kora délután került sor, amikor is a város tele van dugókkal. Felkészülni, vigyázz, rajt! Nos, így papírra vetve talán nem lesz annyira izgalmas a verseny, de azt elhihetik, hogy minden résztvevő maximális odaadással és a versenyszellemtől duzzadva vágott neki a nem túl hosszú útnak. mindenki döntse el maga. De egy biztos: ezek a járművek az autókat meghazudtoló módon üzennek hadat a csigatempónak. Ráadásul az üzemeltetésük is olcsóbb, és persze, ami még nagyon fontos, hogy energiatakarékosabbak. Alig néhány perc elteltével pedig az első résztvevő már meg is érkezett. Elsőként az elektromos bicikli ér be, aminek „kormányosa" Bence volt. „5.40! Plusz levesszük belőle azt a pár másodpercet, amit még itt szórakoztam a megállítással, jóindulattal mondva 5.33 alatt itt voltam!" Közel 1 perc múlva, 6.28-as idővel érkezik a scrooser Csongorral. „Jee! Szia Bence! Hát lenyomtál egy kicsit! Mennyire kicsit? Én úgy éreztem, hogy nagyon!" Az utolsó pedig én magam lettem. 6 perc 50 másodperc alatt értem célba egy hagyományos meghajtású benzines autóval. Hogy kinek, melyik furcsa találmány nyerte el tetszését, azt