Atomerőmű, 2018 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2018-05-01 / 5. szám
48 NYUGDÍJASAINK Ti az életünk részévé váltatok! Vadai Zsuzsa | Fotó: saját archívum Gyarmathy Katalin és Kókai Péter Péter: - Gyöngyösről jöttem Paksra 1979-ben, és 2007-ig, a nyugdíjba vonulásomig az Automatikaosztályon dolgoztam csoportvezetőként. Sok emléket őrzök a kezdeti időkről, többek között, amikor az 1. blokk indítására készültünk, és néztünk egy óriási térképet. Egyszer csak egy árnyék vetődik a térképre, és látom, ott áll mögöttem egy sáros gumicsizmás ember, rászóltam - Menj már arrébb! Hát felnéztem, és Pónya úr volt. A szabadidő hasznos eltöltése már fiatalkorunk óta bennünk él, és mindig igyekeztünk így élni, a sport az életünk részévé vált. Az idén már 11 éve vagyok nyugdíjas, és a legnagyobb dolgom, tartalommal kitölteni a napokat. Nyugdíjba vonulásom után költöztünk családi házba, és azóta tudom, hogy milyen a paradicsom íze. Az életünk annyiban változott, hogy sokkal több időnk van egymásra, a családunkra, az unokákra. Megmaradt mindkettőnk közös hobbija, a sport. Sűrű életet élünk, az év 52 hetéből az egyharmadát töltjük itthon a gyerekekkel és az unokákkal. A két térdprotézisműtétem óta tudomásul kellett vennem a váltást, hogy minden sportot, amit szerettem, nem lehet tovább művelnem. A felépülésemben nagyon sokat segített Schreiner Györgyi, aki egy csodás teremtés, és szakmailag és emberileg is kitűnőre vizsgázott. Az öregfiú-focicsapat minden meccsén ott vagyok, de a mezt lecseréltem a fényképezőgépre. A lábtengót, a hegymászást és az alpinizmust abbahagytam, megmaradt számomra a természet szeretete, a túraversenyzés, a tájékozódási futás és a búvárkodás. A hétvégeken megyünk versenyekre, mostanában Soltvadkerten és a Pilisben voltunk. Megadatott az a nagyszerű dolog, hogy gyermekeinket sikerült a sport szeretetével megfertőznünk. Melinda lányunk búvármester, fiunk búvároktató, és már én tanulok tőle oktatástechnikát, mert sokkal jobban csinálja. Nagy vágyam, hogy az unokákkal együtt tudjak majd merülni. Bence 6 éves, és itt az uszodában a saját kis készülékével már nagyon ügyesen merül a víz alá, Blankát még a víz biztonságával ismertetjük. Nincs egy másodperc sem, amit visszacsinálnék. Amit a sport adott nekem az életben, az nagyon sok. A szocialista időkben külföldre igen ritkán jutottunk el, hát a sporttal szinte minden évben utazhattunk. Kati: - Az egyetem elvégzése után 1978-ban jöttem Budapestről Paksra, és építészként a 22. Sz. Állami Építőipari Vállalatnál kezdtem dolgozni, majd amikor befejeződtek az építési munkák, az erőműhöz kerültem 1992-ben az Állapotfelügyeleti Osztályra. Átszervezések után az Építész Műszaki Osztályon dolgoztam 2008 végéig, a nyugdíjba vonulásomig. Fél év után viszszahívtak dolgozni pár hónapra, amiből négy év lett. Az erőműtől nem szakadtam el, a Magyar Nukleáris Társaság hölgytagozatának vagyok a titkára, amit nagyon szeretek csinálni.- Az életed során neked is sokat jelentett a sport?- Fiatalon igen komoly eredményeket értem el atlétikában, a montreali olimpiáról egy komoly sérülés miatt maradtam le. Egyetemi éveim alatt a női kispályás focibajnokság főszervezője vol-
