Atomerőmű, 2018 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2018-05-01 / 5. szám
VÁLTOZÓ JÖVŐ 17 böngészése közben, észrevétlenül találkozhatunk a mesterséges intelligenciával. Például, amikor azt látjuk, hogy a Facebook fölcímkézi a fényképeket, azaz megpróbálja kitalálni, hogy ki van rajta. Az ilyen burkolt alkalmazásokra gondolok. Vagy hogy egy keresőprogram, közösségi oldal olyan reklámot ajánl fel, ami hasonlít ahhoz, amire korábban kerestünk az interneten. Ezek mind mesterséges intelligencián alapuló technológiák.- Ez mennyire jelenthet veszélyt ránk nézve?- Azoktól a veszélyektől, amelyekről a sci-fi-regények szólnak, hogy a gép átveszi a hatalmat az emberek felett, nos, ettől én egyelőre nem tartok. Nem tartom elképzelhetőnek, hogy mondjuk egy almaszedő vagy egy autószerelő robot megvadul, és embereket kezd öldösni. Egy esetben azonban látok konkrét veszélyt.- Mégpedig?- A mesterségesintelligencia-kutatások megjelentek a katonai fejlesztésben is. Vannak például már önvezérlő katonai drónok. Nagyon sok híres mesterségesintelligencia-kutató is tiltakozott a katonai felhasználás ellen. Van bennem félelem azzal kapcsolatban, hogy egy ilyen rendszer, ami eleve arra lett kitalálva, hogy harci cselekményt hajtson végre, bajt okozhat nekünk, embereknek.- Azok a rendszerek, amelyek bizonyos feladatokra vannak megtanítva, rendelkeznek az öntanulás képességével? Folyamatosan tudja bővíteni a saját tudását?- Igen. A mesterséges intelligencián belül a legfőbb irányzat jelenleg az öntanulás. De ezt egy irányított tanulásnak kell elképzelni, legalábbis a tanulási folyamat elején. Alapvetően a rendszert legtöbbször egy jól megválasztott tanítóanyaggal tanítjuk be, de ahogy említettem, a rendszerben benne van az öntanulás lehetősége is. Mondok egy példát. A legújabb sakkprogramoknál a gép önmagával játszik, és pár óra alatt profi szintet ér el. Míg régebben rengeteg konkrét sakkpartit kellett „megmutatni" a gépnek, addig ma már az öntanulás okán önmagától is rájön, hogy mit kell csinálni.- És ez az öntanulás, önfejlesztés képessége hordoz magában veszélyeket?- Jó a kérdés. Jelenleg nem érzek ebben nagy kockázatot, mivel mi adjuk meg a feladatot, és csak annak a feladatnak az elvégzésére tanul a gép. Nagyon pontosan definiálni kell, hogy mit kezdjen el tanulni. Tehát egy gép, aminek megmondom, hogy például tanuljon meg arcokat felismerni, annak nem lehet hirtelen másik feladatot adni, mondjuk robotpincérként dolgoztatni. Ehhez újabb hosszadalmas tanítási fázis szükséges, legalábbis jelenleg még. A jelenlegi tanító algoritmusaink ugyanis erősen feladatspecifikusak.- Lehet, hogy nagyon földhözragadt a kérdésem, de ezeknek a rendszereknek, mint például az Ön által említett pincérrobot, mi az értelme? Nem látom, hogy ez nagyon előremozdítaná a világ fejlődését.- Abszolút jogos a felvetése. Egy sci-fi-író, emlékeim szerint Stanislaw Lem írta valahol, hogy „miért mesterséges embert akar mindenki csinálni, inkább mesterséges hangyára lenne szükségünk." Tehát valami olyat kellene alkotni, ami sokkal hasznosabb a világnak. Én úgy érzem, hogy az ilyen rendszerek fejlesztésénél nagyon sokszor nem a gyakorlati haszon a motiváció a kutatók számára, hanem a kihívás. Lássuk, hogy meg tudjuk-e csinálni. De azt is látni kell, hogy azok a rendszerek, amelyek egyszerű feladatokat oldanak meg, ki tudnak váltani olyan munkákat, amelyekkel az emberek nem vagy nem szívesen foglalkoznak.- De ez felvethet majd társadalmi problémákat. Hiszen mit csinál majd az az ember, akinek a munkáját egy gép, egy robot veszi majd át?- Ez így van, és az már most látszik, hogy ezzel a kérdéssel társadalmi szinten kell foglalkozni. Az optimisták azt mondják, hogy mindig van és mindig lesz olyan feladat, amire át lehet állni. Például, amikor annak idején feltalálták a szövőszéket, az öszszes szövőmunkás megijedt, hogy elveszti a munkáját. De nem így alakult, pusztán a munkája átalakult, hiszen nem szövőmunkásra, hanem szövőgép-karbantartókra volt szükség.
