Atomerőmű, 2018 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2018-04-01 / 4. szám
40 DIÁKSZEM Homo ludens - játszó ember Dicsérdi Liza | Fotó: internet Vajon mikor érjük el azt a kort, amikor már kinőttünk a játékokból? Vagy egyáltalán ki lehet nőni belőle? Lehetséges az, hogy a hatalmas technikai fejlődés mellett a társasjátékok piaca folyamatosan bővül? Ha szánunk rá egy kis időt, és beletekintünk a kora reggeli tévéreklámokba, láthatjuk, hogy szinte havonta újabbnál újabb táblajátékokat dobnak piacra a könynyed szórakoztatótól egészen a gondolkoztató logikai témájúig. Mégsem mondhatjuk, hogy konkurenciát jelentenének az örök klasszikus Monopoly, Gazdálkodj okosan és Activity típusú játékoknak. Persze ezek csak az én személyes kedvenceim. Közel 5000 év alatt néhányuk olyan komoly agytornává alakult át, hogy ma már büszkén sorolhatjuk őket a sportágak közé. Sokan szeretnek és tudnak sakkozni (na, én mondjuk pont nem), de csak kevesen vannak azok, akik méltóak arra, hogy a legjobb játékosok közé kerüljenek. Az ő tiszteletükre avatták fel Pakson 2000. október 21-én a lakótelepi központi parkban a sakkolimpiai emlékművet, ami - úgy gondolom - egy méltó jutalom számukra. Mint a nevében is benne van, a társasjáték lényege, hogy hosszabb-rövidebb időre összehozza elsősorban a családokat, barátokat és kivételes esetekben idegen embereket. Ahogy Platón, az ókori filozófus is mondta: „Többet megtudhatsz másokról egy óra játék, mint egy év beszélgetés alatt." Kíváncsi lennék, hogy a világ leghosszabb, 60 órás játéka alatt milyen kapcsolatok szövődtek. Nem gondolom, hogy a társas szeretete olyan könnyen kikopna az emberiség történelméből, mert az anyag nem vész el, csak átalakul. Oké, tudom ezt teljesen másra szokták mondani, de engem a kézzel fogható dolgok virtuálissá válása is valahogy erre emlékeztet. Ez talán nem olyan hangulatos, mint egy kártyaparti, de annál inkább XXI. századi. A számítógépes játékokkal a közös időtöltés is új értelmet nyert. Bár a bábukat autók, focisták és háborús katonák váltották fel, a készítők célja nem sokat változott az online felületeken sem. A különbség az, hogy valódi ellenfelünkkel valószínűleg soha sem fogunk találkozni. (Ergo, nyugodtan szidhatjuk a monitor előtt egy felhasználónév mögé bújva.) A probléma csak az, hogy ennek ellenére egyedül ülünk a négy fal között, és az örömünkön vagy bánatunkon senki sem fog osztozni. Ezért nem is mondanám valami hasznos időtöltésnek. Főleg akkor, ha rátalálunk a fejlesztők legnagyobb baklövéseire, amit nemcsak másokkal, de egyedül sem igazán lehet játszani. De hát minden kornak megvan a maga szépsége. Talán a miénknek a pillangónevelde, kecskeszimulátor és a virtuális horgászat, ahol igaz, a friss levegő közelébe sem mész, de legalább nem csípnek össze a nap végére a szúnyogok. Mindenesetre, ha másért nem is, de legalább a grafikákért megérdemelnek egy piros pontot a készítők. Persze a világon mindig lesznek olyan emberek, akik képesek időt szakítani ezeknek a kipróbálására. Ezek után jogos az a kezdeményezés, amelynek eredményeként társasjátékokat vezetnek be az iskolai oktatásba. Egyre több intézmény vesz részt az ELMETORNA programban, ahol a hangsúly a diákok logikájának, memóriájának és személyiségének fejlesztésére irányul. A nebuló megtanul becsületesen nyerni, és ha veszít, azt nem kudarcként, hanem élményként éli meg. Ez elősegíti a tanulást és növeli a problémamegoldó képességet anélkül, hogy a gyerek bármilyen bonyolult feladványba ütközne, ezzel megakadályozva, hogy elmenjen a kedve egy újabb körtől. Egy egyszerű játék nagy szerepet játszik az emberi kapcsolatok kialakulásában. Úgy vezet győzelemre, hogy társunkra nem ellenfélként, hanem partnerként tekintünk. Az eddig feltárt legősibb törökországi 5000 éves társasjáték is azt bizonyítja, hogy ez a fajta szükséglet már az emberiség kezdete óta jelen van. A formája azóta sem változott, csak akkor apró kövek helyettesítették a bábukat. (Ezeket kezdetben számolóköveknek gondolták.) A maradványok sokszínűségét tekintve egy elég összetett játékra találhattak rá a régészek. Az emberek már akkor is élvezték, hogy gondolkozhatnak, bár ekkor még jótékony hatásait valószínűleg nem jelölték kompetenciaterületekkel... Ajáték egy olyan dolog, amihez az ember nem lehet elég idős, fáradt vagy elfoglalt. Ha egy jó társas előkerül a polc tetejéről, egy ideig biztosan nem kerül majd oda vissza.
