Atomerőmű, 2018 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2018-04-01 / 4. szám
MAGELLÁN 33 bölcsészdiplomája mellé asztalosképesítést is szerzett. „Franciaországban, ahol tanultam, már egyáltalán nem ritka, hogy az osztálynak a fele lány, sőt az intarzia szakon a 12-ből 4 fiú volt, az asztalososztályban is fele-fele." És ha már a közösségi barkácsműhellyel megismerkedtünk, akkor nézzük meg, hogy működik az egész gyártási folyamat, kicsit nagyobban. Dunaharasztira látogattunk, azon belül is egy faipari vállalkozás méretes csarnokába. Az itt sürgő-forgó asztalosok rendszeresen dolgoznak a Hello Woodos tervek megvalósításán. Hajdú Mihály cégvezetőtől megtudtuk, hogy például itt készültek a rendkívül nagy sikert arató Budapest felirat betűi is. „Minden egyes feladatnál azért kapaszkodnunk kell, mindig olyan érdekes projekteket szoktunk megvalósítani, ami nem mindennapos a mi életünkben sem. Ez egy belsőépítészettel foglalkozó cég volt, de nagyon fogékonyak vagyunk ezeknek a dolgoknak a megvalósítására." Közben a Hello Wood harmadik alapítója, Huszár András is befut, aki elmesélte, az sem ritka, hogy napokra kiköltöznek ide, hogy a cégvezető, Misi bácsi szakértelmét segítségül hívva megvalósítsák újabb terveiket. „Ezzel az ideiglenes építészettel, amit mi elkezdtünk, el tudunk jutni oda, hogy rövid időn - akár egy hónapon - belül ott látod, amit kitaláltál, vagy amit kitalált a csapat, mert igazából a csapat találja ki mindig. És ott látod, és Te csináltad, és ott van. És ezt az érzést szeretnénk átadni az embereknek is." A budapesti építészek csapatát sokszor nem is az anyagi haszon motiválja, hiszen szociálisan is rendkívül érzékenyek. Köztéri fainstallációikban mindig találni valamilyen fontos társadalmi üzenetet vagy egyszerűen csak egy elgondolkodtató utalást.