Atomerőmű, 2018 (41. évfolyam, 1-12. szám)

2018-04-01 / 4. szám

ÉLET/JÁTÉK 27- Mi a pszichodráma egy gyakor­ló terapeuta számára? Meg lehet fogalmazni néhány mondattal?- Egy csoportos önismereti módszer. A csoportban egymás­sal, egymást segítve, egymást eszközül használva tudunk meg önmagunkról rengeteg mindent. A személyes tudattalanunkkal kerülünk kapcsolatba, és ezáltal egyre jobban megismerjük azo­kat a belső mozgató erő két, amik irányítanak minket, és nemcsak megismerjük, hanem tudjuk őket gyógyítani és átalakítani is.- Azt mi vagy ki dönti el, hogy egy pszichodráma-foglalkozásra érdemes-e elmennie egy páciens­nek, vagy pedig egyéni terápián kell részt vennie?- Ezt mindig a terapeuta dönti el. Amikor drámára jelentkezik va­laki, akkor előtte egy előzetes in­terjún vesznek részt az emberek, amin eldöntjük, hogy kik azok, akik jöhetnek a csoportba, és kik azok, akik az adott helyzetben nem alkalmasak rá.- Ez mit jelent pontosan? Mik le­hetnek a kizáró okok?- Úgy szoktam fogalmazni, hogy „aki óvodaérett", az jöhet csak a csoportba. Magyarul, akinek há­roméves kor alatti súlyosabb el­akadásai vannak, azok nem jöhet­nek a csoportba. Ez azért fontos, mert egy csoportos foglalkozá­son vannak feszültségek, vannak olyan helyzetek, amelyeket nem bírna ki az, aki súlyosabban sérült. Nyilvánvalóan van olyan terápiás csoport is, amely elvisel egy, eset­leg kettő kicsit „problémásabb" embert, de hogy ha több súlyo­sabban sérült van, akkor őket mindenképpen egyéni terápiára irányítjuk.- Hány éves kortól lehet részt venni a csoportos foglalkozáson?- Már kisgyerekként. A különbö­ző korosztályoknál más-más fog­lalkozásokat alkalmazunk. A gyere­kek például meséket játszanak el, sokszor olyan meséket, amelyeket ők találnak ki. Rajzoltatjuk őket, de ott nem beszéljük át a tapasz­talatokat. Ott nincs feldolgozás. Ebben az esetben a szülőknek jel­zünk vissza.- Melyek azok a problémák, ame­lyeket jobb csoportos foglalkozás keretében megoldani, és melyek azok, amelyek mindenképpen egyéni terápiát igényelnek?- Nehéz ezt „problémákra" szét­bontani. Ez inkább egyénfüggő. De hadd mondjak egy példát. Ha valaki úgy érzi, hogy sokszor szo­rong, akkor ezzel a szorongással dolgozzunk. Színjátékszerűen a többiekkel eljátsszuk azt a szituá­ciót, amikor ő szorongani szokott. És ahogy eljátsszuk ezt a virtuális szituációt, akkor ténylegesen el­kezd egy picit szorongani. Nyil­vánvalóan nem annyira, mint a valóságban, de átéli azt az érzést. És amikor átéli, akkor különbö­ző technikák segítségével eszé­be juttatjuk, hogy honnan ered a szorongás. Ez egyébként gyakran a gyerekkorra vezethető vissza. „Beszélgethet" a különféle érzé­seivel, megoldásokat kereshet és próbálhat ki anélkül, hogy rögtön „élesben menne". És nagyon so­kat jelentenek a többiek visszajel­zései is.- Ha ilyenkor kezelni tudják a problémát, akkor tulajdonképpen a felnőttkori szorongás is eltűnik?- Jó eséllyel igen, ez a cél. Az majdnem olyan szinten épül be, mintha a gyerekkorában lett volna kezelve a szituáció.- Ha valaki egyéni terápián vesz részt, akkor mennyi idő múlva le­het alkalmas arra, hogy csoportos foglalkozásra menjen?- Ez is teljesen egyén- és szitu­ációfüggő. Van egy hölgy, akinek nagyon komoly gondjai voltak. Sokszor annyira szorongott és annyira dühös volt, hogy falcol­­ta magát. Vagdosta a kezét. Egy ilyen embert még nem veszünk be a csoportba. Akiben ekkora erő­teljes szélsőséges indulatokat tud kiváltani bármilyen szituáció, akkor

Next

/
Thumbnails
Contents