Atomerőmű, 2018 (41. évfolyam, 1-12. szám)

2018-04-01 / 4. szám

KÖSZÖNTŐ 3 Köszöntő Dr. Kovács Antal kommunikációs igazgató Fotó: Bodajki Ákos Kedves Olvasók! Áprilisi lapunk témája az emberi természet két alap­vető vonását idézi: a társaság, közösség iránti igényt és a játékot, amit valamilyen formában alighanem mindannyian szeretünk, még ha nem is mindig értjük, milyen célt szolgál - tanulást, kikapcsolódást, a flow átélését? A kisgyermekek játszva, utánozva tanulnak, ismerik meg a közösség szabályait, az együttélés módjait, az egyes emberi szerepeket. A játékos tanu­lás a felnőttkornak is része - még ha olykor nem is vesszük túl komolyan. A vállalati életben is helye és szerepe van ennek a já­tékosságnak. Tapasztalt vezetők tudják, hogy egy cég sikerében az emberi tényezőn áll vagy bukik szinte minden, ezért létfontosságú, hogy az emberek egy­máshoz való viszonya, a csoport összetétele és dina­mikája olyan legyen, amiben mindenki megtalálja a hozzá illő szerepet, azokat az emberi kapcsolatokat, amelyekkel dolgozni tud, és ami összességében erő­síti, hatékonyabbá teszi a közös célok elérését. A Pak­si Atomerőműben sincs ez másként, hiszen itt sem a technológián múlik minden, legalább ilyen fontos, hogy motivált, a munkájuk iránt elkötelezett, a kol­légáikkal együttműködni tudó emberek irányítsák ezt a gépezetet. Az erőműben folyó munka alapja a rend, amelyet nagyobb részben írott szabályok irányítanak - a kevésbé kézzel fogható társas kapcsolatoknak azonban ugyanígy rendben kell lennie, tisztázott sza­bályok alapján kell zajlania ahhoz, hogy biztonságos és hatékony legyen a működés. Az áprilisi lapszámban elbeszélgetünk a téma két erőműves szakemberével, két pszichológusunkkal, a csapatépítő tréningek szakértőivel. Bemutatunk két vezetőt, akik azon a területen dolgoznak, dolgoztak, amely talán a leginkább igényli a pontos összjáté­­kot, a csapattagok együttműködését: az Atomerőmű Tűzoltóság 32 év után nyugdíjba vonuló alapító pa­rancsnokát, Bőhm Pétert, valamint utódját, Pesztericz Rajmundot. Megnézzük a társasjátékok modern vál­tozatát, a közösségi szerveződéseket, és megismer­kedhetünk a pszichodrámával, egy olyan módszerrel, amellyel közösségben és játékosan az önismeret és belső szabadság útjait fedezhetik fel a résztvevők.

Next

/
Thumbnails
Contents