Atomerőmű, 2018 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2018-03-01 / 3. szám
RÉGI MOTOROSOK 53 megtanulni, Margitka mindenben a segítségemre volt. Akkoriban még nem voltak számítógépek. Kézi bérlapok voltak, amit a hónap végén felszerszámoztunk (szabi, túlóra, készenléti papírok), aztán az osztályvezetővel aláírattunk. Átvittük az irodaépületbe a munkaügyi csoporthoz, ők ellenőrizték le, és adták át a bércsoporthoz. És indult a kézi bérszámfejtés. A munkabérek kifizetése is nagy feladat volt, komoly szervezést igényelt, amit akkori csoportvezetőnk Kaszásné Bea precízen oldott meg. A fizetési nap előtt borítékolással kezdődött. A tanácsteremben a pénzügyes kolléganőkkel együtt borítékoltuk a munkabéreket. A bejáratot egy fegyveres biztonsági őr vigyázta. Mindenkinek volt egy névre szóló borítéka, és abba csomagoltuk be a bérjegyzéket a pénzzel együtt. Egyegy területet kettő ember csinált, mindketten átszámoltuk a pénzt, a végén forintra egyezni kellett. Fizetéskor kivonultunk a fizetőhelyekre (Karbantartási Igazgatóság ebédlője, eü. földszint, eü. I. emelet, építészet stb.), ott már vártak bennünket a munkavállalók, hogy a jól megérdemelt bérüket átvehessék. Ez nagyon jó volt, mert személyesen ismerhettük az embereket. Hajnalban és éjszaka is volt fizetés a műszakos munkavállalók részére. Ahogy fejlődött a technika, úgy jöttek a számítógépek és a különböző programok. Az eü. épület 4. emeletén volt a számítóközpont, oda jártunk tesztszerűen páran rögzíteni. Eleinte egy irodában egy számítógép volt, meg kellett beszélni, hogy mikor ki ül a gépnél. A bérlapokat a számítóközpontban nyomtatták, oda kellett menni érte, 4-5 fő vonult a hatalmas papírhalmazért. Ebben az időben már működtek a blokkolóórák, és a vezetők azon igazolták a munkavállalók munkaidejét. A bérszámfejtés sem kézzel történt, és a készpénzes fizetés is megszűnt, a munkabérek átutalással érkeztek. Nekünk csak a bérjegyzékeket kellett kiosztani, mostanság pedig már ez is megszűnt. A számítógépek világában egyre kevesebb lett az emberekkel a közvetlen kapcsolat, mindent elektronikusan intézünk. Ennek vannak előnyei és hátrányai is. A feladatok szinte semmit nem változtak a sok év alatt, csak a szükséges eszközök, programok módosultak. Úgy érzem, mindig megtaláltam az emberekkel a közös hangot, jól tudtunk együtt dolgozni. Sok kedves emlék jut eszembe, most főleg, ahogy ezt a cikket írjuk. Nagyon szeretek itt dolgozni a mai napig, pedig 35 év az nem kevés idő. Akkoriban a csoportunk létszáma 30 fő körül volt. Mindig megtartottuk a névnapokat, olyankor öszszejöttünk egy külső helyszínen, és volt egy kis ünneplés, évente 3-4 alkalommal. Amikor gyesen voltam, a kislányommal együtt jöttünk. Jó érzés volt, hogy a kapcsolatot tartottuk. Minden évben volt egy zenés buli is, amikor mindenki a párjával érkezett. Aztán később csak a kolléganők voltunk, hogy kicsit feldobjuk a bulit, jelmezbe öltöztünk. Egy ilyen alkalommal, ami még a mobilos időszak előtt volt, elfelejtettek értünk kocsit küldeni a szaunába. A gondnok CB-vevője nem működött. Egyre mentünk bele az estébe, az autó pedig nem jött, így hát páran felkerekedtünk, és elindultunk segítségért. Február közepén én és még páran - akiket a háztól hozott az ügyeletes autó - jelmezben, az Ürge-mezőn keresztül holdvilágnál gyalogoltunk Paksra, hogy találjunk egy telefont, és hívjuk az ügyeletes autót. (Csak zárójelben jegyzem meg, a jelmezem kék színű hajat és rövidnadrágot kívánt meg, tehát én így mentem, és még volt pár érdekes jelmez is.) A spotcsarnokhoz érve zárt ajtókat találtunk, alig akart az éjjeliőr beengedni bennünket, csak egy kolléganőnek sikerült bejutni, és azonnal megtörtént az intézkedés, jöttek a mentesítő autók. Éjjel fél 1-re értem haza, teljesen átfagyva. Akkor nagyon feldúltak voltunk, de azóta már jó sztoriként emlegetjük azt a bulit." Természetesen az ember élete során különböző életszerepekben is helyt kell állnia. Dolgozók, társak, anyák, apák, barátok is vagyunk. Az ember akkor érzi jól magát, ha az életszerepek mindegyike érvényesül, és a munka-magánélet is egyensúlyban van. Ahogy Andiéknál is. Férje fuvarozási vállalkozó, lányuk és a férje, Gábor a közelükben élnek. Nagy az összhang a családban. Van egy szamojéd kutyájuk, akit nagyon szeretnek, és szinte már családtag. Andi szabadidejében szeret olvasni, színházba járni, kirándulni, és érdekli az ezotéria. Van egy kis „retró" robogója, és amikor az időjárás engedi, akkor motorral jár bevásárolni, még a szomszédos Dunaföldvárra is. Szerinte a legfontosabb dolog az életben az egészség, a szeretet, a családban és a munkahelyen is. Ha jól érzi magát az ember, akkor nincs megoldhatatlan feladat.
