Atomerőmű, 2017 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2017-11-01 / 11. szám
12 BENNÜNK AZ ERŐ Nők az áramgyárból Susán Janka | Fotó: Bodajki Ákos Az atomerőmű kimondottan technikai, technológiai, műszaki terület, és emiatt jóval több férfi dolgozik itt, mint nő. A nők előtt is ott a lehetőség, hogy mérnöknek, informatikusnak vagy egyéb tradicionálisan férfiasabb szakmát tanuljanak ki, majd később ebben dolgozzanak, azonban számuk lassan növekszik csak. Két kolléganőt kérdeztem arról, hogyan kerültek erre a területre, és milyen itt az erőműben nőként dolgozni. Bogárné Dávid Erzsébet Magyarország első női atomerőmű-gépésze- Mivel foglalkozol a mindennapokban az erőműben, mi a munkád?- Legfőképp a dízelgépek és segédberendezéseinek - a kis- és nagynyomású kompresszorok és a hűtőgépek - ciklikus karbantartásával és eseti hibaelhárításával foglalkozom, de ehhez még hozzájönnek alkalmanként a turbinák is. A konkrét szerelést természetesen nem én végzem. Az ehhez szükséges hatóság felé történő engedélyezési feladatokat, a munkák és az ahhoz kapcsolódó alkatrészellátás megtervezését, a szerződések megkötésének előkészítését kell elvégeznem. Jelenleg berendezésmérnökként dolgozom a Gépész Műszaki Osztályon a turbina-, dízelberendezés csoportban.- Hogyan döntöttél a műszaki pálya mellett?- Amikor az általános iskola befejezéséhez közeledtem, a tévében és az újságokban egyre többet lehetett hallani és olvasni az atomerőmű építéséről, az 1. blokk egyre közelebbi elindításáról. Engem mindig a matematika és a fizika érdekelt, ilyen irányban szerettem volna továbbtanulni. Pécsen, a Vegyipari Gépészeti Szakközépiskolában indította az atomerőmű az első atomerőmű-gépész osztályt, ahová végül jelentkeztem, és fel is vettek. A közel harmincfős osztályban ketten voltunk lányok, de az első félév végére egyedül maradtam. Érdekességként elmesélem, hogy akkor ott dolgozott, és tanított is engem Ronczyk Tibor, aki az ESZI későbbi igazgatója lett. 1984-ben érettségiztem az ország első női atomerőmű-gépészeként, az érettségi bizonyítványomat az erőmű akkori oktatási osztályvezetője írta alá.- Milyen volt diáknak lenni a sok fiú között?- Eleinte nagyon nehéz volt, de aztán ahogy lassan nőtt be a fejük lágya, egyre könnyebb lett. Aztán érettségi után munkát ajánlott az erőmű. A fiúkat primer köri gépészként, engem vízelőkészítő kezelőként a vegyészeire vettek fel három műszakos munkakörbe. Munka mellett vegyipari gépész technikusi végzettséget is szereztem. Két-három év múlva műszakvezetővé neveztek ki, és ott dolgoztam közel tíz évet, egészen a kislányom megszületéséig. Gyed után egy műszakban folytattam a munkát tovább a pótvíz-előkészítőben, majd a turbinagépházban a szekunder köri laboratóriumban. A vegyészeiről tizenhét év után pályázat útján kerültem a jelenlegi osztályom elődszervezetéhez. Szervezeti átalakítás után rajtam kívül a csoportunkban mindenki főiskolát végzett férfi lett, emiatt negyvenéves koromban én is gépészmérnöki végzettséget szereztem.- Láttad-e előnyét, hogy nőként ezt a területet választottad?- Nehéz volt, és nehéz most is nőként férfiak között érvényesülni. Sokkal többet kell letenni az asztalra, hogy elfogadjanak. Idő kell ahhoz, hogy szakmailag is elismerjenek.- Változott ez akár pozitív, akár negatív irányba az évek során? Ha most kezdenéd a szakmát, könynyebb vagy nehezebb lenne?- A nők száma nem emelkedett alapvetően, még most is kevesen vagyunk ezen a területen. Technikusként talán többen dolgoznak, de mérnökként tényleg csak páran. Munkát találni manapság biztosan nehezebb, mint amikor én kezdtem. A férfiak elég összetartóak, van köztük olyan, aki szívesebben beszéli meg a munkát férfi kollégával, attól függetlenül, hogy én is tudnék vá
