Atomerőmű, 2017 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2017-11-01 / 11. szám
BENNÜNK AZ ERŐ 5 előszobái csempe, nagy szekreter és több komód, kisszekrény, asztalok és székek tucatjával, kép- és tükörkeretek, kaspók, dobozok és dekorációs tárgyak garmadával. Az nálunk teljesen normális, hogy a család és a barátok komódot vagy asztalt, polcot kapnak ajándékba, persze már átfazonírozva. Az én specialitásom a fémes és kőhatású textúrák festéssel való kialakítása: egy tejfölös vödörből simán készítek például mediterrán kőhatású kaspót. Véletlenek, családi hagyományok, hirtelen támadt érdeklődés, számtalan ok van, amiért valaki úgy dönt, hogy innentől a saját kezébe veszi a tárgyai sorsát, egy azonban biztos: igen sokakat megmozgat a téma. A bútorfelújítókat, bútorfestőket, DIY-mestereket megszólító Alkotó Energia pályázatnak- amelynek október elején indult az idei etapja - több mint 12 ezer követője van a Facebookon, a felhívására pedig tavaly, már az első évben 1839 pályamű érkezett - idén pedig még többet várnak. A kezdeményezés kezdettől fogva elsősorban az ezzel foglalkozó nőknek szól, még úgy is, hogy szerencsére mind a pályázatok során, mind pedig a nyári Alkotó Energia táborban kiderült, hogy azért férfiak is érzik az ehhez kapcsolódó vonzást.- A bútorfestés számomra egy véletlen, de nagyon heves szerelemként indult, az idő múlásával pedig nem csupán nem csillapodik, de egyre inkább elmélyül. Amikor a festés kapcsán magam is része lettem a különféle alkotói közösségeknek, elég gyorsan kiviláglott az is, hogy az ebben megjelenő értékek szépen összecsengenek a munkámban, az atomerőműben jelen lévő értékekkel - meséli Krisztina. - Atomerőműves kommunikációs szakemberként nem tudtam nem észrevenni, hogy a csináld magad mozgalom fejlesztése olyan támogatandó ügy, ami az erőmű számára is hasznos lehet, hiszen így az üzeneteink eljuthatnak egy olyan közönséghez, amelyet a műszaki jellegű információkkal eleddig nem igazán sikerült megszólítani. Szerencsére a főnököm (dr. Kovács Antal kommunikációs igazgató) és a cégvezetés bizalmat szavazott az ötlet megvalósításának, és úgy tűnik, hogy a döntés helyesnek bizonyul. Mára a Paksi Atomerőmű által életre hívott Alkotó Energia program a legnagyobb hazai DIY-projekt, amelynek sikere határozottan pozitív befolyást gyakorolt az atomerőmű nők általi elfogadottságára. Hogy kerülnek ide a közösség tagjai? - Néhányan talán unatkoznak, vagy nem tudnak egyéb módon érvényesülni. Munkába járnak, elvégzik otthon a házimunkát, de önmagukat nem találják ebben. Kell, hogy legyen valami teremtés az életükben, sokszor még akkor is, ha van gyerekük, hiszen a nők úgy általában a teremtésre születtek - véli Misurda Ági. - Van, aki a pénz miatt kezd DIY-projektekbe, mert ez olcsóbb megoldás, mint mindig újat venni, ráadásul bármikor a saját kedve szerint változtathatja az adott darabot. De mindennél fontosabb talán a közösség iránti igény, ami nőknél és férfiaknál is nagyon erős. Régen fonóba jártak, kukoricát fosztani vagy táncolni, megvoltak minden évszaknak a maga közösségi helyei, de ma már ez nincs, és mindenki pótolni igyekszik. A férfiak eljárnak vadászni, pecázni, meccsre, ahol nincs helye a nőknek, a nők pedig ilyen utakat találnak a teremtésre. A DIY a mi „lányos játékunk" szerintem. A Tolnán élő Márkos Zita, akinek gyönyörű tálalószekrénye az atomerőmű jövő évi lakossági naptárát is díszíti, az internet szerepét emeli ki: - Én gyerekkoromban is mindig festettem. Sepsiszentgyörgyön születtem, háromszéki gyerek voltam, és nagyon szerettem a kreativitást már akkor is. Az utóbbi tíz évben kezdtem el aztán erőteljesebben foglalkozni a bútorfestéssel - ennek az az oka, hogy az internet révén kinyílt a világ. Bútorkészítők, bútorfestők mindig is léteztek, hiszen láthatjuk a kastélyokban a szakemberek gyönyörű alkotásait. Az internet révén viszont már bárki hozzáférhet a megfelelő tudáshoz, anyagokhoz, alapokhoz, módszerekhez, csak saját elszántságán múlik, hogy mit tanul meg abból a hatalmas tudásanyagból, ami ott elérhető.