Atomerőmű, 2017 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2017-01-01 / 1. szám
50 NYUGDÍJASAINK „Az ásványok varázslatosak!" - Hegedűs Zsigmond Vadai Zsuzsa | Fotó: saját archívum A Paksi Atomerőmű Vállalathoz 1979-ben vettek fel. Kezdetben műszerészként, csoportvezetőként, majd technológusként dolgoztam. Az első években berendezéseket helyeztünk üzembe, a vízkivételi műtől kezdve a kazánházon át, a blokkokig. Az erőműnek talán nincs olyan pontja, ahol ne tevékenykedtünk volna. Azok közé tartoztam, akiknek lehetőségük volt a kezdeti nullrevíziók alatt megismerni, megtanulni az atomerőmű berendezéseinek működési elveit, amit később, az üzembe helyezéseknél, a javításoknál kamatoztatni tudtam. Fiatalok voltunk, mindenki a legjobb tudása szerint végezte a rábízott feladatokat. Nyugdíjas éveimet 2008- ban kezdtem, amit már nagyon vártam. Gyerekkorom óta gyűjtöm az ásványokat, és gondoltam, most végre annyi időt tölthetek a „kincskereséssel", amennyit csak akarok. A mindennapi teendőim felülírták az álmokat, de azért jut idő az ásványokra is. Tősgyökeres paksi vagyok, és már általános iskolásként a Fehérvári út építésénél kerestem színes köveket. Egy tanfolyamon találkoztam katonatársammal, aki korábban a gyöngyösoroszi ércbányában dolgozott, és ő mesélt nekem az ásványokról. Flozott is pár darabot, amelyeket a mai napig őrzök. Sok évig ez a néhány darab volt a gyűjteményemben. Egyszer a Mátrában, a Kékestetőn jártunk a családommal, ahol gyönyörű ásványokat árultak, így bővült a gyűjtemény. Később hallottam a rádióban, hogy Budapesten, a Petőfi Csarnokban ásványbörzét tartanak, elmentem, és elámultam, hogy milyen csodák vannak. Ha tehetem, az ásványgyűjtő barátaimmal elmegyek ásványgyűjtő túrákra. Legutóbb a Mátrában jártunk, a Parádsasvári Béketáró meddőhányóján kerestünk és találtunk világító ásványokat. Többször jártam a Zempléni-hegységben, és több kőbányában is. Az ásványgyűjtés sajnos nincs
