Atomerőmű, 2017 (40. évfolyam, 1-12. szám)

2017-07-01 / 7. szám

50

RÉGI MOTOROSOK

Akik a kezdetektől itt dolgoznak

Orbán Ottilia | Fotó: Bodajki Ákos

Rovatunkban olyan régi kollégákat szólaltatok meg, akik már az erőműves korszak kezdetén részesei voltak az eseményeknek, amik már csak az ő emlékezetükben élnek. Sok emlékezetes pillanatot, történetet hallhatunk tőlük. Mindezek mellett egy kicsit még a magánéletükbe is bepillanthatunk. Beszélgetőpartnerem Aranyi László, a Méréstechnikai Laboratórium laborvezetője.- Hol és hogyan kezdődött a pályafutásod? Mióta vagy erőműves, „atomos"?- Ha valaki gyerek- vagy középiskolás koromban azt mondja nekem, hogy egyszer majd atomerőműben fogok dolgozni, valószínűleg nem hittem volna neki. Részben mert akkor ez nem szerepelt a terveimben, részben mert abban az időben még nem nagyon voltak információk egy hazai atomerőmű építéséről. Az élet mégis azt hozta, hogy ide kerültem, és életem javarészét Pakson töltöttem.

Mezőberényben születtem, ott töltöttem a gyerekkoromat és fiatalkorom egy jelentős részét, és ott végeztem az általános és középiskolai tanulmányaimat is. Már akkor is műszaki beállítottságú voltam, és a későbbiek folyamán is ez a terület vezette a pályafutásomat. Érettségi után szakmát szereztem, és két évig kereskedelmi hűtőgépeket és más vendéglátóipari gépeket javítottam. Ekkor úgy éreztem, hogy többre van szükségem, és a Kandó Kálmán Villamos Ipari Műszaki Főiskolán folytattam a tanulmányaimat,

„Mindenki egy kicsit magáénak érezte ezt a művet, és mindent megtett, hogy a körülményekhez képest a lehető legjobbat tudjuk kihozni belőle. Sokszor éjszakákat is bent töltöttünk egy idegengőzös indítás vagy a turbinaforgatási próbák idején...”

ahol a folyamatszabályozás ágazaton villamos üzemmérnöki diplomát szereztem.

1981-ben kerültem Paksra, a VERTESZ tervező és kivitelező cégnél sikerült elhelyezkednem műszaki előkészítő munkakörben. Akkoriban ott egy fiatal, frissen végzett mérnökcsapat dolgozott, és nagyon jó légkörben és hangulatban tudtunk együttműködni és egymásnak konstruktívan segíteni. Különös tekintettel az idősebb és tapasztaltabb kollégákra, akiktől nagyon sok hasznos információt tudtunk átvenni és megtanulni. Akkor még az 1. blokki szerelési munkák is folytak, és rengeteget jártunk ki az építési területre, hogy helyismeretet szerezzünk, és a gyakorlatban is lássuk, mit is tartalmaznak a kiviteli tervek. Voltak olyan problémák, amiket nem lehetett az íróasztal mellől megoldani, csak a szerelési helyszíneken. 1983-ban munkahelyet váltottam, és átigazoltam a PAV-hoz üzembe helyező mérnök munkakörbe. Az Üzembehelyezési Főosztályra kerültem, ahol az irányítástechnikai és a dozimetriai rendszer üzembe helyezésével foglalkoztunk. Erre az időszakra emlékszem vissza a legszívesebben, nagyon jó munkahelyi közösség alakult ki, szinte egy emberként tudtunk dolgozni, mindenki látta még a másik gondolatát is. Akkor rengeteg munkánk volt már