Atomerőmű, 2017 (40. évfolyam, 1-12. szám)

2017-07-01 / 7. szám

48

NYUGDÍJASAINK

Csillagtúrák vízen és földön

Vadai Zsuzsa | Fotó: saját archívum

Pálfalvi Gyula

Érdekes párhuzam az életemben az édesapámmal, hogy ő Esztergomban született és élt a Duna mellett, és a villamos iparágban dolgozott; a sors keze, hogy az én életpályám ugyanez a történet, csak Pakson. A tanulmányaim befejezése után 1972-ben az oroszlányi hőerőműben helyezkedtem el, a katonai éveket a határőrségen teljesítettem. A sógorom már két éve Pakson volt, és az invitálására, 1984-ben mi is útra keltünk a feleségemmel és a két fiammal. A Turbina Osztályra vettek fel tízéves erőműves múlttal, majd végigjártam a ranglétrát: turbinagépész, turbinaoperátor, turbinafőgépész, majd szolgálatvezető voltam 2007-ig, a nyugdíjba vonulásomig. A betanulási időszak, a folyamatos három műszak és a sok tanulás miatt az otthoni teendők és a gyerekek ellátása a feleségemre hárult. A 35 évet folyamatos üzemben dolgoztam, de mindezt csak a feleségem és a családom támogatásával tudtam megvalósítani.

Az idén ünnepeltük a 40 éves házassági évfordulónkat, nyugdíjasok vagyunk mind a ketten. Idősebb fiam, Viktor Dunaszentgyörgyön épített családi házat, az erőműben dolgozik villamos területen, és itt él Viktor

(10) unokámmal, sajnos a feleségét elveszítették. Közel lakunk egymáshoz, és az unoka szinte naponta jön hozzánk. Másik fiam, Gábor is vett egy telket, amire nem épített, így, hogy ne legyen gazban a telek, az én „játszóterem" lett a veteményeskert. Kaptunk egy pár napos bárányt, amit felneveltünk, és kiköltöztettük a játszóterünkre, ahol kedvére lakmározhatta a lucernát. Gábor fiam a nyomdokaimba lépett, és turbinafőgépészként dolgozik. Pakson él a feleségével, és Adina (2,5) kislányával, és most várják a második babájukat. A nyugdíjas éveinket igyekszünk aktívan, színesen, programokkal megtűzdelve élni. Szeptemberben indult Pakson a Harmadik Kor Egyeteme, a témától függően egyetemi és helyi előadókkal. Mind nyugdíjasok vagyunk, a szemeszter végén emléklapot kaptunk, amit a polgármester úr adott át.

A hajóssportokkal 1992 óta vagyok kapcsolatban. A gyerekeink kajakoztak, így velük együtt megszerettük mi is a vízi életet. A baráti körünk a vízitúrákon verbuválódott, és évtizedek óta rendszeresen járunk velük kirándulni. A kajak-kenu versenybírói tanfolyamot elvégeztem, és több mint tíz évig bíráskodtam, és bejártam az ország vizeshelyeit: Velence, Szeged, Szolnok, Fadd-Dombori és a tolnai Holt-Duna ág. Ebben az időszakban kezdtem ismerkedni a vitorlázással. Minden évben megszervezik a bográcstúrát, aminek az elnevezése az „ősidőkre" tehető vissza. A lényeg, hogy az újoncok, akik elméletből levizsgáztak, a gyakorlati vizsgát is megszerezzék. Képzett hajósokkal vízre szállnak, és megismerik a kikötőket, a széljárást és magát a Balatont, ahol kikötnek, ott bográcsban főznek. Általában egyhetesek ezek a túrák, de ha az idő elromlik, akkor csillagtúrákat szerveznek, ami azt jelenti, hogy elmennek az „anyakikötőből", Balatonfüredről a balatoni kikötőkbe, de minden este a kiindulási pontra térnek vissza. Mindezek után az újoncoknak az élő vízen kell bizonyítani a vitorlázásról tanultakat, és csak a gyakorlat megszerzése után kaphatnak önállóan hajót. Szezononként 2-3 alkalommal segítek a versenyek lebonyolításában. Évente, a nyílt vízi sportnapok keretében a vitorlásszakcsoport, 14-15 hajóval szeli a habokat a vitorlázni vágyó erőműves dolgozók-