Atomerőmű, 2017 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2017-07-01 / 7. szám
Köszöntő Iványi Krisztina kommunikációs szakértő Fotó: Juhász Luca Kedves Olvasók! Szerintem sokan emlékeznek arra a filmre, amelyben Sandra Bullock jó alaposan belekeveredett a hálózat csapdájába (hogy aztán végül szerencsésen ki is kecmeregjen belőle) és emlékszünk arra a mozira is (Igazából szerelem/Love Actually), amelynek legnagyobb slágere így szól: A szerelem/szeretet mindenütt körülvesz (Love is all around...)- Valami ilyesmi lehet a hétköznapi létezésünk is: mintha egyszerre néznénk és élnénk ezt a két filmet; a hálózatok mindenütt körbevesznek minket. Látszó és láthatatlan, fizikai és érzelmi hálózatok, amelyek néha talán csapdába ejtenek minket, de leginkább megtartanak, megóvnak, kapaszkodót, biztos kötelékeket adnak. Az emberi és a fizikai hálózatok egymástól szétválaszthatatlanul működnek, és ez az atomerőmű esetében különösen igaz. A Paksi Atomerőmű egy vállalati hálóban, az MVM Csoporton belül működik, igyekszünk hát bemutatni annak többi tagját is. Hálózatot alkotnak a közvetlen környezetünkben lévő települések is, amelyek a Társadalmi Ellenőrző, Információs és Településfejlesztési Társulás keretében immáron 25 éve képviselik az ott lakók érdekeit és segítik az erőművel kapcsolatos információk hiteles és szakszerű megismertetését. Önmagunkon, a kerítésen belül is számos hálózatot találhatunk: ezúttal az atomerőműves tűzoltóság riasztási rendszerét mutatjuk be közelebbről. Amikor hálózatokról beszélünk, megkerülhetetlen téma a közösségi média, a virtuális térben működő, akár több százmilliós közösségek, amelyekben az emberek egyre többet és többet mutatnak meg magukból azért, hogy egyre több visszajelzésük, egyre több kapcsolódásuk legyen. Az online hálózatokban létrejövő és működő közösségek nem csupán az azonos érdeklődésű embereket kapcsolják össze, de új barátokat, új segítőket is adnak, és - ha olyan a közösség - sok új tudást is. Egy ilyen, öntanító-öntanuló-önsegítő közösség jött létre a Paksi Atomerőmű jóvoltából az Alkotó Energia pályázat révén is, amelynek ma már több mint tízezer tagja van. Az értékőrzés, értékmentés, bútorfelújítás, tárgyátalakítás és persze az alkotás öröme az, ami összetartja ezt a közösséget - az atomerőmű pedig segíti a közös tudás fejlesztését, az alkotók szemléletformálását, a közösség külvilággal való megismertetését. Ennek jegyében zajlott a június végén megrendezett Első Alkotó Energia Tábor is, amelynek 30 férőhelyére 502 (!) pályázat érkezett az ország minden pontjáról. A tábor lakói azonban nemcsak a tudást és a négy nap alatt létrehozott alkotásaikat vitték haza Paksról, hanem sok-sok új barátságot és élményt is. Elvitték haza az atomerőműben szerzett személyes tapasztalatokat („...nem is olyan szürke és szörnyű, mint ahogyan azt gondoltuk..."), és elvitték magukkal a város emlékét („...ami nem is olyan szürke és kocka, mint hittük", „...itt mindenki kedves és segítőkész, minden csupa virág és zöld, félelem nélkül lehet még éjszaka is sétálni..."). Boldogan mentek el, de azt mondták visszajönnek. Mi itt leszünk, várjuk őket (is) szeretettel. A háló már megvan...
