Atomerőmű, 2017 (40. évfolyam, 1-12. szám)

2017-06-01 / 6. szám

36

DIÁKSZEM

Lesz helye annak, ami igazán számít...

Dicsérdi Liza | Fotó: internet

„Kislányom, kérlek, vidd ki a szemetet!" Igen, ez az a mondat, ami után én (és szerintem sok más gyerek) szó szerint átkozza azt a sok hulladékot, ami óráról órára, nap mint nap a kukába kerül. És hogy mi történik azután, hogy nagy nehezen eleget teszünk szüléink kérésének? Előkerül a fiókból az újabb zsák, és nem telik el öt perc, a család valamelyik tagja elhelyezi benne az első papír zsebkendőt, csokispapírt (aki nálunk általában én vagyok), majd ezt követően még sok más kisebb-nagyobb, számunkra már használhatatlan dolgot.

De hát - mondjuk mi - valamit csinálni kell ezekkel is. Tény és való, hogy nagyon nehéz, szinte lehetetlen a hulladéktermelést teljes mértékben kizárni az életünkből. Vagy talán még sem? És mit gondolhat erről a kijelentésről Bea Johnson? Sajnos az én korosztályom körében nevét még nem sokan ismerik. Pedig biológiaórákon tökéletes példa lenne a környezetbarát életre az ő története.

Mindenki számára jól ismert praktikák a vászonszatyor, a műanyag palack helyett üvegből és más természetes anyagból készült termékek használata. Az Amerikában élő nő ezeket az egyszerű tanácsokat betartva jutott el addig a bizonyos „ZeroWaste", azaz „Nulla hulladék" nevezetű életmódhoz. A programba, természetesen, két fia és a férje is előszeretettel vett és vesz részt ma is. A tudatos életnek köszönhetően boldogan, mosolyogva néznek vissza ránk a családi fényképekről egy befőttesüveg társaságában. Ennek az oka elsőre elég meglepő lehet, ugyanis ez az üveg tartalmazza a család egész éves hulladéktermelését. Valljuk be őszintén. Egy átlag háztartásban a nagymama összes lekvárosüvege sem lenne elegendő, nem egy évi, hanem egy havi szemétnek sem. És hogy ezt bebizonyítsam, összeszedtem az általam termelt elmúlt egy napi kidobandó dolgaimat. Volt ott joghurtospohár, jó pár műanyag palack, üdítőspoharak, papír zsebkendők és pár vattakorong. Igen ez így nem hangzik valami soknak. Azzal viszont azt hiszem, nem mondok újdonságot, hogy az üvegem teljesen megtelt. (És természetesen a műanyag palackok nem fértek bele.)

Otthon még talán el tudjuk érni, hogy a kidobandó dolgokat, ha egy kicsit is, de csökkentsük. Már az én esetemben is megoldható lenne, hisz a zsebkendőt és a sminkem lemosására alkalmas vattakorongot tökéletesen helyettesítené egy textilkendő. A legnagyobb megméret-