Atomerőmű, 2017 (40. évfolyam, 1-12. szám)

2017-05-01 / 5. szám

GONDOLATOK

5

Az ember, aki képes ígérni

Prancz Zoltán | Fotó: Sitkéi Gábor, „A Ti Fotóitok" fotópályázat, www.facebook.com/paksiatomeromu

Senki sem olyan szegény, hogy ne tudjon ígérni - hangzik a közismert mondás. Ám a felelős ígéretre való képesség valójában az egyik, ha nem a legbecsesebb emberi jellemző, amely ilyen módon egyáltalán nem magától értetődő. Sokunk gyakorlati tapasztalatát egy olyan súlyú gondolkodó meglátásai támasztják alá, mint Friedrich Nietzsche, a modernitás különc - és sokszor félreértett - zsenije. „Adalék a morál genealógiájához" című öszszegző művében nem kisebb jelentőséget tulajdonít a felelősségvállalás, avagy az ígérettétel képességének, mint a társadalmi együttélés és működés alapfeltételét. Fejtegetései során egyebek mellett arra is rámutat, hogy az ígérés egyszerűnek tűnő aktusa valójában rendkívül elvont gondolati műveletet takar. „Ám ez mi mindent nem feltételez! - írja. Mennyit kellett vesződnie az embernek előzőleg a szükségszerű és a véletlen szétválasztásával, az oksági gondolkodással, mennyit kellett kínlódnia azzal, hogy a távolit jelenvalónak lássa, vagyis a jövőt előrehozza, hogy biztonságosan tudja, mi a cél, és mi a hozzá való eszköz, egyáltalán, tudjon számolni, eseményeket kiszámítani, ha meg akarta tanulni, miképp rendelkezzék előre a jövővel - magának az embernek előbb mennyire kiszámíthatónak, szabályszerűnek

és szükségszerűnek kellett lennie, és mennyire tudnia kellett mindezt önmagáról, hogy végül, mint az ígéret embere, megfelelhessen tulajdon jövőképének."

Külön is figyelemre méltó az idézett gondolatból a felelősség, illetve az ígéret idődimenziójának megvilágítása: aki ígér, az mintegy „előrehozza a jövőt", „előre rendelkezik a jövővel", azaz olyasvalami iránt kötelezi el magát és vállal felelősséget, ami csak a későbbiekben válik valóra.

Még érdekesebb viszont, hogy - a folytatásban olvasható, már-már himnikus röptű sorok szerint - az ígérni képes ember mindezzel nem gúzsba köti magát, hanem éppen ezáltal bontakozik ki igazi szabadsága és méltósága: „Ez a felszabadult ember, aki valóban képes ígérni, a szabad akaratnak ez az ura, ez a független ember - hogyan is ne tudná, mekkora fölényben van mindazokkal szemben, akik nem tudnak ígérni, és akik nem képesek felelősséget vállalni önmagukért, mennyi bizalmat, félelmet és tiszteletet ébreszt - mindhármat »megérdemli« -, és hogy az önmaga fölött gyakorolt uralommal szükségképpen a kezébe került a körülmények, a természet és valamennyi akarat nélküli és fejletlen lény fölötti uralom is."