Atomerőmű, 2017 (40. évfolyam, 1-12. szám)

2017-05-01 / 5. szám

14 KÖZÖSSÉG ÉS FELELŐSSÉG CSR Magyarországon: időeltolódás A rendszerváltás után, a nyugati vállalatok hazai letelepedésével a társadalmi felelősségvállalás fogalma hozzánk is eljutott - az európai irányel­vek átvételének ellenére azonban bő egy évtized kellett ahhoz, hogy legalább nagyvállalati szinten megkerülhetetlen legyen. A Paksi Atomerőmű például 1990 óta végez társadalmi felelősségvál­laláshoz kapcsolódó tevékenységet - koordinál­tan, stratégiába ágyazottan viszont 2009 óta mű­ködik ez. Idő kellett ahhoz is, hogy a hazai közvélemény ke­zelni tudjon, elfogadjon bizonyos CSR-eszközöket. 2001-ben az egyik joghurtgyártó elsőként állt elő egy olyan akcióval, ami mára teljesen megszokot­tá és elfogadottá vált (sőt alig éri el az ingerkü­szöbünket): minden joghurt árából egy forintot jótékony célra, daganatos gyermekek segítésére fordítottak. Az ötlet kiverte a biztosítékot: százak támadták a céget, mondván beteg gyerekeken nyerészkedik. A népharag végül elcsitult, és a program hosszú éveken át sikerrel futott. Az új fogalommal kapcsolatban egyéb kérdések is igen gyorsan napirendre kerültek. 2005-ben például a hatóság megbírságolta az RTL Klubot, amiért a híradóban a Hégető Honorka Alapítvány pályázatáról úgy számolt be, hogy megemlítette, az alapítvány fő szponzora az egyik telefontársa­ság, és ezzel megsértette a burkolt reklámozás tilalmáról szóló törvényt. A médiatörvény azóta sokat változott, a társadalmi felelősségvállalás fo­galma, eszközei, módszerei, lényege egyre közis­mertebbek, de a sajtó és a publikum számára a határvonal reklám és CSR között még mindig nem pontosan tisztázott. A vállalatok többsége ebben azért előrébb jár, és tudja: a társadalmi felelős­ségvállalás, a jótékonykodás, a fontos ügyek felka­rolása és támogatása nem a reklám miatt fontos. (Forrás: Meixner Boglárka: A CSR helyzete és perspektívája Magyarországon, 2011, Nicoleta Farcane, Eusebiu Bureana: Flistory of Corporate Social Responsibility Concept, 2015) Szabályozott felelősségvállalás A Paksi Atomerőmű gazdasági súlyának megfelelő mértékben szerepet vállal a társadalmi felelősség­­vállalás területén, ám állami leányvállalatként komoly protokoll szerint kell eljárni minden egyes beérkező kérvénnyel kapcsolatban. A Paksi Atomerőmű szponzorációs és támogatási, társadalmi felelősségvállalási tevékenységét teljes egészében a kommunikációs szervezet fogja össze, ám döntési jogosultsága csak a Nemzeti Kommuni­kációs Hivatalnak (NKOH) van. A Magyar Kormány célja, hogy az irányítása vagy felügyelete alá tartozó költségvetési szervek, illetve azon állami tulajdonú gazdasági társaságok, amelyek felett az állam többségi befolyást gyakorol, olyan kommunikációs tevékenységet végezzenek, amely összhangban áll a kormányzati kommunikációs célok­kal. Ennek érdekében hozta létre 2014 októberében a Nemzeti Kommunikációs Hivatalt. Az állami tulajdonú MVM Csoport tagvállalataként az atomerőmű szpon­zorációs, támogatási és társadalmi felelősségvállalási tevékenysége is az NKOH hatálya alá tartozik, e sze­rint kell eljárnia.

Next

/
Thumbnails
Contents