Atomerőmű, 2017 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2017-01-01 / 1. szám
RADIOAKTÍV HULLADÉKOKAT KEZELŐ KFT.21 atomerőművi hulladék végleges elhelyezésére. Mivel a hármas és négyes kamra bányászati kialakítását korábban elvégeztük, hosszú távra biztosítva van a hazánkban keletkező ilyen típusú sugárzó hulladékok tárolása. Az RHK Kft. nyugat-mecseki programjának ugyancsak fontos fázisa zajlott le idén. Ennek célja, hogy az atomerőmű nagy aktivitású radioaktív hulladékainak végleges tárolója legyen. Nyáron befejeződött a kutatóárok kialakítása, melyet vissza is temettek a vizsgálatok és a mintavétel után. Ez a módszer hasznos információkkal szolgált a térségben sok ezer éve lezajlott felszín alatti mozgásokról. Ugyanis az itteni agyagkővel kapcsolatban, eddig megismert kiváló vízzáró tulajdonsága mellett, a stabilitás is fontos szempont, hogy alkalmas legyen egy majdani mélygeológiai végleges tároló befogadására. Több évtizeden át tartó vizsgálatok révén kell teljes körűen bizonyítani az alkalmasságot, és a kutatási terület folyamatos leszűkítésével megtalálni azt a területet, ahova ez a nagyjából negyven kockaháznyi létesítmény esetleg felépíthető, így lehet majd a Paksi Atomerőmű kiégett fűtőelemeinek és a reaktorok majdani bontásakor keletkező nagy aktivitású hulladéknak biztonságos végleges helyet kialakítani. Erre a létesítményre legkorábban 2065 táján lesz szükség - addig az elhasznált fűtőelemeknek biztonságos helye van a KKAT-ban. Az intézményi eredetű hulladékokat fogadó püspökszilágyi Radioaktív Hulladék Feldolgozó és Tárolóban (RHFT) lassan befejeződnek a fejlesztések, amelyek során a harmincöt éves létesítményben minden kiszolgáló berendezéstegységet a legkorszerűbbre cseréltek. Az év folyamán többek között modernizálódott a villamos ellátórendszer, és elkezdődött a légtechnikai rendszer korszerűsítése is. A cél, hogy az RHFT elérje a bátaapáti NRHT nemzetközi viszonylatban is elismert műszaki színvonalát. A kórházakból, oktatási intézményekből, mezőgazdasági és ipari alkalmazásokból származó hulladékok tárolására használt Pest megyei létesítményben a biztonságnövelő program előkészítése zajlik, amely várhatóan tavasszal indul. Ennek célja, hogy a régebbi hulladék átválogatása, tömörítése, átcsomagolása során tárolóhelyet szabadítsanak fel.- A létesítmények üzemelését számos szervezet felügyeli, a társulások lakossági ellenőrző csoportjai, a szakhatóságok, az Országos Atomenergia Hivatal és a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség is. Büszkén mondhatom, hogy tevékenységünket, telephelyeinket példaértékűnek ítélik meg, nemzetközi szinten is - emelte ki dr. Kereki Ferenc. Elhangzott az is a tájékoztatón, hogy az RHK Kft. a nyugodt szakmai munka előfeltételeként tekint lakossági kapcsolataira. Hogy tevékenysége minél átláthatóbb legyen, Pakson és Bátaapátiban folyamatosan fejlesztett látogatóközpontot tart fenn. A bemutatótermek iránt nagy az érdeklődés, csak az NRHT-ra a vágathajtások megkezdése óta mintegy 90 000 szakmai és laikus látogató volt kíváncsi. A lakossági kapcsolatokban fontos a személyes jelenlét. A társaság szakemberei ebben az esztendőben is számos ismeretterjesztő programot szerveztek az érintett térségekben, együttműködésben a településeket tömörítő társulásokkal, felnőtteknek és gyerekeknek, illetve középiskolásoknak egyaránt. A tájékoztatás új elemeként 2016-ban az RHK Kft. ügyvezetője negyedévente részletesen beszámolt a cég tevékenyégének aktualitásairól a telephelyek vonzáskörzetébe tartozó települések polgármestereinek.