Atomerőmű, 2017 (40. évfolyam, 1-12. szám)

2017-03-01 / 3. szám

DIÁKSZEM

33

Az Atomerőmű magazin márciusi számában mutatkoznak be első alkalommal junior szerkesztőink. Az erőmű bázisiskolája, az Energetikai Szakgimnázium és Kollégium diákjait, köztük az ESZIRAT című diáklap munkatársait arra kértük, hogy töltsék fel ők tartalommal ezeket az oldalakat, mutassák meg, hogy a magazin adott havi témájához az ő korosztályuk hogyan kapcsolódik, és osszák meg a magazin több tízezres olvasóközönségével véleményüket, ötleteiket, élményeiket.

nyolc órában, amíg aludtam. Időközben sajnos rájöttem, a három napból még három vissza van, így szomorúan visszatettem a készüléket az asztalra. A nap többi részében sem sokat javult a helyzet. Folyamatosan a kijelzőre pillantgatva vártam, hogy mikor kezdenek el jönni az újabbnál újabb értesítések.

Az iskolában még úgy, ahogy elvoltam, így a legnagyobb dilemmát a délután okozta. Kevés tanulnivaló és sok szabadidő. Unatkoztam. Egy pár órára sikerült lefoglalni magam olvasással, sportolással, majd mivel már tényleg nem tudtam mit csinálni, mint a jó gyerekek nekiálltam aludni. Szóval a mindennapok tényleg ilyen unalmasak lennének?

A második napon, kicsit már javult a helyzet. A telefon nálam volt ugyan, de nem került a kezem ügyébe. Helyette beszélgettem az osztálytársaimmal, elmentem sétálni, bevásároltam, és összepakoltam a szekrényemben (furcsa, hogy a telefonmegvonás ilyen dolgokat hoz ki a gyerekből).

Az utolsó nap péntekre esett, így az estét kénytelen voltam a családommal tölteni. „Az asztal körül ülve rá kellett jönnöm, hogy egész kedves embereknek tűnnek."

A harmadik nap leteltével első dolgom volt a wifi visszakapcsolása. Most kiderül miről is maradtam le az elmúlt 72 órában. Közel 30 értesítés, 520 kép és videó, több mint 600 poszt és 40 válasz nélkül maradt üzenet. Mint látszik, nem sok minden történt azon kívül, hogy megmaradt a mobilnetem és az akkumulátor töltöttségi szintje.

De mi a helyzet a többi korosztálylyal? Ők meg tudnák tenni ugyanezt? Nézzük, mondjuk az egyetemisták életét. Az előbbieknél sokkal lényegesebb dolgokról, mint például a tárgyfelvételről, vizsgaeredményekről és esetleg munkalehetőségekről is lemaradnának. Hasonló a helyzet a felnőttekkel is, akik a szolgáltatást csak a legszükségesebb dolgokra használják, mint például munka, levelezés, információszerzés és társai. Nekik valószínűleg nagyobb problémát jelentene, ha az internet nélkülözésére kényszerülnének. Azt hiszem, itt ki is merültek a fő felhasználók, ugyanis az ennél

idősebb korosztály nem igen hagyatkozik az efféle dolgokra.

Szerencsére az internet elsősorban nem az időpazarlásra és az unaloműzésre lett kitalálva. Tudatos használata nagyban megkönynyítheti életünket, és segítséget nyújthat a mindennapokban. És a

kérdésre, hogy lehetséges-e napjainkban e nélkül élni, a válaszom: igen, de nem érdemes. Rohamosan fejlődő világunkban rákényszerülünk a web használatára, hisz emellett a technika mellett lehetetlen kikerülni, hogy ne legyünk tájékozottak. Haladnunk kell a korral.