Atomerőmű, 2017 (40. évfolyam, 1-12. szám)

2017-02-01 / 2. szám

44 OSZTÁLYTABLÓ Atomerőmű Mentőszolgálat Gyöngyösiné Nyúl Petra, Orbán Ottilia | Fotó: Bodajki Ákos Mentőtiszt Sebők Sándor mentőtiszt Dombóváron született 1969-ben, azóta is ott él. Szülővárosában járt általános iskolába, ezután gépészeti szakirányban folytatta tanulmányait és tett sikeres érett­ségi vizsgát. A kötelező sorkato­nai szolgálat letöltése után 1994- ben helyezkedett el a mentőknél. Munka mellett vágott bele újra a tanulásba, immáron egészség­­ügyi területen. Először a Kossuth Zsuzsa Egészségügyi Szakközép­­iskolába járt Budapestre 1996 és 1998 között, ahol mentőszakápoló végzettséget szerzett, majd a Semmelweis Egyetem Egészség­­ügyi Főiskolai Karán elvégezte a mentőtiszti szakot 2000-2004 kö­zött. Az Atomerőmű Mentőszol­gálat megalakulásakor 2005-ben az akkori vezető mentőtiszt felké­résére, gyakorlatilag friss diplo­másként került az atomerőműbe, emellett Tamásiban és Dombóvá­ron dolgozik mint kivonuló men­tőtiszt. „Amire mindig emlékszem, egyik szenteste a katasztrófavédelem ri­asztott bennünket, hogy külső te­rületen, Tolna irányában egy sze­mélygépkocsi felborult. Pakson nincs mentő, mi menjünk. Végül a paksiakkal együtt értünk oda. Egy 28 éves fiatalembert kellett újra­éleszteni, ami sikerült. Ebben ne­­künkóriási részünkvolt, és hogy ez karácsonyeste történt, az nagyon meghatott. Egyszer hétvégén bejött az ellátóhelyre kismotorral egy középkorú férfi azzal, hogy nézzem meg, mert már három napja fáj a mellkasa. Szívinfarktu­sa volt, és ezt alig akarta elhinni" - meséli legemlékezetesebb ese­teit. Legtöbbször apró rosszullét vagy sérülés, amivel találkoznak, teszi hozzá, de sajnos volt már a kollégáinak több újraélesztésben is részük, sőt egy tragikus öngyil­kosság is bekövetkezett. Sándor nős, felesége, Gabriella a dombó­vári kórházban dolgozik mint mo­sodavezető. Két fiúgyermekük van. Sándor 21 éves, a dombó­vári mentőállomáson dolgozik mentőszakápolóként. Bence 17 éves, a dombóvári Apáczai Csere János Szakközépiskolában infor­matika szakos tanuló. Az egész család nagyon szeret sportolni, mind a négyen edző­terembe járnak. Rendszeresen fut, sőt félmaratont és maratoni is futott már. Egy éve kezdett egy újfajta edzésbe, crossfitre jár Dombóváron, és most készül éle­te első spartan race versenyére. Számára legfontosabb a család, a sport és a munkája, s akik ismerik, ezt jól tudják. E szerint él és neveli gyermekeit is, hozzáteszi, hála is­tennek, eddig sikerrel.

Next

/
Thumbnails
Contents