Atomerőmű, 2016 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2016-02-01 / 2. szám
10 2016. február 4^ rhvrh paksi atomerőmű OSZTÁLYTABLÓ Tájékoztató és Látogatóközpont Látogató csoport Dohóczki Csaba csoportvezető Az idei évben jubilál, 30 évvel ezelőtt kezdett el dolgozni az atomerőműben, annak idején Rónaky Józsefhez érkezett felvételi elbeszélgetésre, aki akkor a Dozimetriai Üzem vezetője, később pedig az Országos Atomenergia Hivatal főigazgatója volt. Felvételét követően a Sugárvédelmi Osztály Dozimetriai Szolgálatánál dolgozott közel tíz évig, három műszakban. Az ott eltöltött idő jó lehetőséget jelentett arra, hogy közvetlen közelről megismerje az atomerőmű működését és a felelősségteljes munkát. Közben angol nyelvet kezdett el intenzíven tanulni az erőműves tanfolyamokon, és a remek anyanyelvi tanároknak köszönhetően rövid idő alatt magas szintre sikerült eljutnia. Ennek köszönhető az első munkakörváltása, ugyanis pályázat útján az Utaztatási Csoporthoz került Vélin Annáékhoz, ahol az angol nyelvű ügyintézés, kapcsolattartás, valamint a céges fordítások, tolmácsolások koordinálása volt a feladata. Aztán néhány évvel később a műszaki terület ismeretének, valamint az angol nyelvtudásnak köszönhetően útja a Tájékoztató és Látogatóközpontba vezetett. Kováts Balázs, az akkori kommunikációs vezető felkérésére rögtön igent mondott, mivel úgy érezte, hogy testhez álló a feladat. Szeretett emberekkel foglalkozni, és az erőmű ügyének képviselete is közel állt hozzá. Kezdetben a látogatócsoportok fogadása, az erőmű bemutatása volt a feladata, ma pedig már az ezzel foglalkozó csoportnak a vezetője. Ezenkívül a magyar és külföldi kiemelt vendégek programjának szervezése és lebonyolítása is hozzá tartozik. Munkája változatos, így a TLK-ban eltöltött 15 év ellenére a mai napig is nagy kedvvel végzi. Az erőműves munka mellett végezte főiskolai, majd egyetemi tanulmányait, a tanítói diploma mellé kommunikációs, majd nemzetközi tanulmányok diplomát szerzett. Feladatai közé tartozik az erőmű környezetében levő településekkel való kapcsolattartás. Mivel maga is a környékből származik - édesapja faddi, édesanyja gerjeni -, így viszonylag hamar megtalálta a közös hangot a térség polgármestereivel. A Társadalmi Ellenőrző Információs és Településfejlesztési Társulás felkérésére több mint 10 éve képviseli a településeket nemzetközi fórumokon, mi több 2004 óta a hasonló európai „nukleáris” önkormányzatokat tömörítő GMF szervezet alelnökeként tevékenykedik. Felesége, Juhász Nóra szintén az atomerőműben dolgozik a Humán Kontrollingon. Lányuk, Márti 18 éves, az angol és francia nyelvvizsgák mellett az érettségire és az egyetemi jelentkezésre készül. Botond és Hunor fiaik ötévesek, az óvodában bontogatják szárnyaikat. Csaba szabadidejét, ha teheti, a családjával tölti, kirándulnak vagy kulturális rendezvényre mennek. Számára a sportolást a foci jelenti, hosszú évek óta a Kreszpark Rangers csapatában játszik, amely egy igazán összetartó közösség. Tóth Zoltán Róbert önálló tájékoztatási munkatárs Családjával hatéves korában került Paksra, és azon melegében elkezdte koptatni az akkoriban csak részben elkészült II. Számú Általános Iskola vadonatúj padjait. Középiskolásként ismét egy új intézményt, az ESZI-t avatta fel, ahol öt évvel később atomerőműgépész-technikus oklevelet szerzett. Történelem iránti rajongása azonban elcsavarta a fejét, és az egyetem elvégzése után, immár tanárként ismét az ESZI-ben találta magát. Tizenkét év után elköszönt a pedagóguspályától, és 2008 óta erősíti a Tájékoztató és Látogatóközpont csapatát. Legfontosabb feladata az erőműbe érkező látogatócsoportok fogadása és kísérése a TLK-ban és az üzemi területen, a tavalyi évtől már angol nyelven is. Vendégeinek spektruma rendkívül színes és széles: óvódásoktól a nyugdíjasokig, a laikus érdeklődőktől a szakemberekig terjed. A látogatók legnagyobb csoportját a középiskolás diákok teszik ki, ennek köszönhetően iskolai keretek híján továbbra is gyakorolhatja ismeretátadó tevékenységét, bár a történelem helyett-mellett elsősorban a műszaki tudományokra koncentrálva. Rendszeresen részt vesz a TLK kiállításának korszerűsítésében, a programok frissítésében. A látogatók érdeklődése és saját szakmai fejlődése miatt fontosnak tartja a megszerzett ismeretek szinten tartását és bővítését, tehát a tanulás mindennapjainak a részét képezi. A kommunikációs szervezet részéről éveken keresztül koordinálta és végezte az országot járó tájékoztató kamionnal kapcsolatos munkákat. Szabadidejét szinte kizárólag felesége és három gyermeke körében tölti. Béni fia harmadikos általános iskolás, komoly műszaki érdeklődéssel a világ dolgai iránt. A cserfes Eliza 2013-ban született, de már most tudja, hogyan kell apukáját levenni a lábáról. A legkisebb jövevény Kamilla, a tavalyi évben névnapi meglepetésként, Zoltán-napon érkezett meg. Élete legnagyobb ajándékának gyermekeit tartja, és azt sem bánja, hogy korábbi hobbijait, az olvasást és a sportolást kissé háttérbe kell szorítania. Fotók: Bodajki Ákos