Atomerőmű, 2016 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2016-12-01 / 12. szám
RADIOAKTÍV HULLADÉKOKAT KEZELŐ KFT. RHKKft. | Fotó: RHKKft. Még meg sem kezdte üzemelését a Kiégett Kazetták Átmeneti Tárolójában az újonnan épült négy tárolókamra, már a további bővítésről tartott közmeghallgatást a hatóság. A jelenről gondoskodás és a jövőről gondolkodás mindig egyidejű a létesítmény felelős gazdája, a Radioaktív Hulladékokat Kezelő Kft. életében, hiszen a radioaktív hulladék kezelése, tárolása egyszerre jelent rövid és hosszú távú feladatokat. Ennek a munkának fontos része az is, hogy a közvélemény rendszeresen tájékozódhasson a tárolókban folyó tevékenységekről, fejlesztésekről. Ezért az RHK Kft. időről időre részt vesz lakossági fórumokon, közmeghallgatásokon, sajtóeseményeken. A közelmúltban négy ilyen rendezvény is zajlott, melyekből kettőt a felügyelőhatóság írt elő. Október 5-ére hirdette meg az Országos Atomenergia Hivatal (OAH) azt a közmeghallgatást, amelynek témája a KKÁT 25-33. kamráinak létesítésével kapcsolatos engedélyezési eljárás volt. Az atomerőmű szomszédságában lévő telephely feladata, hogy mindig elegendő tárolóhelyet biztosítson az atomerőműben keletkezett elhasznált fűtőelemek számára. A jelenlegi kamrákban eddig 8707 kiégett üzemanyag-kazettát helyeztek el átmeneti tárolásra. A tervezett kamrák már mind nagyobb kapacitásúak lesznek, mint az első 16 (17-24 meglévő kamra is már nagyobb befogadóképességgel bír elődjeinél), mert így költséghatékonyabban megoldható, hogy a ma működő négy blokk elhasznált fűtőelemeit - figyelembe véve az üzemidő-hosszabbítást is - el lehessen helyezni. A hatóság jövő év közepéig hozza meg döntését az engedélykérelemről. Az Országos Atomenergia Hivatal újabb közmeghallgatását november 8-án tartotta Kisnémediben. A Vác közelében fekvő településen az RHK Kft. másik telephelye, a Radioaktív Hulladék Feldolgozó és Tároló üzemeltetési engedélyével kapcsolatos közigazgatási eljárásról volt szó. Az intézményi kis és közepes aktivitású hulladék kezelésére, elhelyezésére szolgáló létesítmény évekre-évtizedekre szóló hatósági engedélyekkel rendelkezik, ám a 2014-ben módosult atomtörvény, illetve az akkor felügyeleti szervvé kijelölt OAH elvárásai szükségessé tették ezt az új eljárást - és az ehhez kötelezően