Atomerőmű, 2016 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2016-11-01 / 11. szám
PORTRÉ 25 mindenki ki is használ. Következő napon voltak a versenyszámaim, reggel tíztől délután négyig. Minden számban három lehetőség van a gyakorlat végrehajtására, és plusz egy, ha rekordkísérlet következhet. Én most az Európa-rekordot harmadik emelésre hoztam, és utána már nem próbálkoztam, mert regenerálódni is kell, és voltak még vissza gyakorlataim. Ezen a versenyen kb. száz magyar induló volt. Lehet, hogy hihetetlenül hangzik, de nem versenytársaknak tekintjük egymást, tudunk örülni a másik eredményeinek, a hangulat szinte családias. A verseny összekovácsolja a csapatot, és jó kapcsolatokat lehet építeni. Nem csak a fiatalok sportja. Ötven-hatvan év körüli versenyzők is vannak, de találkoztam már 86 éves versenyzővel is. Azt külön jó látni, hogy az idősebbek szellemileg is teljesen Az erőemelés szabályai: Az erőemelés három fogásnemből áll. Guggolásnál a versenyző a rudat a vállán tartva leguggol, majd fel kell állnia vele. A gyakorlat akkor érvényes, ha a versenyző combjának felső felülete a csípőnél lejjebb kerül, mint a térd felső csúcsa, majd álló helyzetbe áll vissza. Fekvenyomásnál a versenyző hanyatt fekszik a pádon úgy, hogy a feje, a válla, a feneke érinti a pad felületét, a talpak stabilan a talajon vannak. A mellkasára engedi a rudat, és ott tartja mozdulatlanul a vezetőbíró vezényszaváig, amely után megkezdheti a súly kinyomását. Felhúzásnál a versenyzőnek a lábai előtt vízszintesen fekvő rudat kell felemelnie úgy, hogy a gyakorlat végén a térdeknek ki kell egyenesedni, és a vállait ki kell húznia, majd a súlyt kontrolláltan vissza kell helyeznie a földre. fittek, jókat lehet velük beszélgetni. A sportágnak megvannak a veszélyei, de az idősebb résztvevők azt bizonyítják, hogy lehet hosszú ideig gyakorolni, és akár idősebben is el lehet kezdeni.- Mennyi elfoglaltságot jelentenek az edzések hetente?- Háromszor edzek, alkalmanként 2-3 órát, ami versenyre készülésnél több is lehet. Az edzések monotonságát azzal dobjuk fel időnként, hogy kimegyünk a konditeremből, és pl. traktorkereket emelgetünk. Fogyasztásnál biciklizni szoktam, mert a futás nem nekem való.- Beszélhetünk Pakson csapatról? Hány sporttársad van?- Hivatalosan még nem, de terveink között szerepel, hogy egyesületet alapítunk. Kb. 10-en vannak, akik rendszeresen edzenek. Szóban már megalapítottuk a Paks Powerlifting Clubot, és a versenyeken ezt a nevet használjuk is. Örülnénk, ha lennének támogatóink, mert nem olcsó sport. Az eszközök, a táplálékkiegészítők, az utazás mind rengeteg költséget jelentenek, amit eddig önerőből álltunk.- A fiatalok számára mennyire fontos a sportos, fitt megjelenés? A múltkor hallottam egy szomorú statisztikát, Magyarországon van a legtöbb túlsúlyos ember Európában.- Úgy érzem, egyre inkább. Manapság sokkal többen járnak kondizni, mint amikor elkezdtem. Mondhatom azt is, hogy divat lett. Azonban emiatt van egy réteg, amely nem komolyan végzi az edzéseket, csupán programot jelent számára elmenni az edzőterembe. Azt gondolják, hogy komolyan csinálják, pedig nem. Erőfeszítés nélkül nem lesz eredmény.- Követem Hosszú Katinka oldalát, ahol jó mondásokat is megoszt időnként. Nagyon tetszett egy, amely kb. így hangzott: Csak addig irigyek az eredményeidre, ameddig nem tudják, mennyi munka van mögötte.- Ez pontosan így van. Amivel még kiegészíteném, hogy minden fejben dől el. Ez az alap, ettől lesz meg a kitartásunk végigjárni a célhoz vezető utat. Ha valaki kedvet kapott, szívesen segítek neki.