Atomerőmű, 2016 (39. évfolyam, 1-12. szám)

2016-10-01 / 10. szám

GONDOLATOK „ Olyan lesz a jövő, mint amilyen a ma iskolája" Prancz Zoltán | Fotó: Wallner Dénes, „A ti Fotóitok" fotópályázat Szent-Györgyi Albert gondolata szikár lényegre töréssel mutat rá az oktatás - a tanítás és tanulás, ezektől elválaszthatatlanul pedig a fejlődés - hallatlan jelentőségére. Nem véletlen, hogy ez a kérdéskör kiemelt helyet foglal el az emberi­ség kultúrtörténetében, és rend­kívül gazdag a hozzá kapcsolódó bölcselet is. „A lélek sem jó tudomány nélkül, és aki csak a lábával siet, hibázik" - nyithatjuk a gondolatok sorát a bibliai Példabeszédek könyvének kijelentésével, miszerint nem elég a jó szándék: a tudás, a felkészült­ség is elengedhetetlen. Az idézett példabeszéd arra az igazságra is rámutat, hogy a nem tudás nem ment fel az erkölcsi felelősség alól. Persze könnyen megy a tanulás annak, aki rádöbben, hogy tanulni jó, s nem csupán nyűgöt lát ben­ne. Einstein például állítólag ezt vallotta magáról: „Nem vagyok különösebben tehetséges. Csu­pán szenvedélyesen kíváncsi." Churchill így világította meg az el­lenkező oldalról ugyanezt a témát: „Boldog voltam gyermekkorom­ban játékaimmal a gyermekszobá­ban. Évről évre boldogabb lettem felnőttkoromban. De az a néhány év, amit az iskolában kellett tölteni, az sötét és szürke folt maradt uta­zásaim térképén." „Nem értünk rá tanulni, mert folyton tanítottak" - figyelmeztet Karinthy Frigyes is a rá jellemző humorral az itt lappan­gó veszélyre. Távolabbról kapcsolódik ide, de lényegében mégiscsak ugyanezt fejezi ki Antoine de Saint-Exu­­péry gondolata: „...ha hajót akarsz építeni, ne azzal kezdd, hogy fát gyűjtesz, felvágod a deszkákat és kiosztod a munkát, hanem a férfiak vágyát ébreszd fel a nagy és határ­talan tenger iránt."

Next

/
Thumbnails
Contents