Atomerőmű, 2016 (39. évfolyam, 1-12. szám)

2016-10-01 / 10. szám

12 OKTATÁS HATÁROK NÉLKÜL Sipos-Szabó Csilla | Fotó: Sitkéi Gábor A határon túli diákoknak 2005 óta van lehetőségük nyári szakmai gyakorlaton részt venni a Paksi Atomerőműben. A már szokássá vált programot az erőmű az ESZI-vel karöltve szervezi. Két turnusban, összesen négy hétre fogadja a vállalat Felvidékről és Erdélyből, kü­lönböző egyetemekről azokat a jelentkezőket, akik kimagasló tanul­mányi eredménnyel rendelkeznek. A szakmai program keretében előadásokon vesznek részt, ame­lyek többek között az erőművi technológiáról adnak átfogó ké­pet, megismerik a helyszíneket az erőműben, majd előre megterve­zett, személyre szabott szakmai gyakorlatok következnek, minden diáknak a saját szakterületén. Többnyire vegyész, építész és vil­lamosmérnök hallgatók érkeznek, akik a gyakorlatvezetők szakmai tudásának, készséges segítségé­nek köszönhetően hasznos isme­retekre, tapasztalatokra tesznek szert, miközben közelebbről meg­ismerkednek a létesítmény egé­szével. A munkát szabadidős programok követik, amelyek lehetőséget ad­nak Paks és környéke megisme­résére, kikapcsolódásra, szórako­zásra egyaránt. A sárkányhajózás, strand, gokart, mozi és kirándu­lások mellett hazai gasztronómiai élményben is részesülnek a hall­gatók, amelyek akár elegánsabb étteremben, pincészetben, akár a fűben üldögélve, sütögetve, de mindig kellemes, vidám hangulat­ban zajlanak. A záróvacsorán a diákok a gya­korlatvezetőkkel, programszerve­zőkkel együtt finom paksi borok mellett kiértékelik a két hét ese­ményeit. Idén elmondták: tartal­mas élményt kaptak a szakmai gyakorlatokon túl a szabadidős programok révén is, ugyanakkor valójában azért a leghálásabbak, hogy nem feledkezünk meg ró­luk, határon túliakról, hanem le­hetőséget adunk nekik a szakmai fejlődésre, miközben érezhetik az itthoni magyarok szívből jövő ven­dégszeretetét.

Next

/
Thumbnails
Contents