Atomerőmű, 2016 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2016-01-01 / 1. szám
Fotók: Internet Fotók: Internet 2016. január 21 mym paksi atomerőmű Az ördög nem alszik! Gondoljunk a hóláncra is! Noha az időjárás olykor cáfolni látszik, mégis tél van - a fagy, a hó, a havas utak, velük együtt pedig a hólánc szezonja. Bár a telet át lehet vészelni nélküle is, ez a praktikus eszköz időnként nagyon jó szolgálatot tehet. Nagy hóban, főleg ha nem vízszintes az útfelület, hanem kisebb-nagyobb emelkedők tarkítják, előfordulhat, hogy a téli gumi is kevés, és csak a hólánc segíthet. Ráadásul egyes országokban - például Ausztriában, Olaszországban, Franciaországban, Svájcban vagy Szlovéniában - eltérő szabályozások mellett ugyan, de kötelező a használata, amit ellenőriznek, illetve a hiányosságokat szigorúan szankcionálják is. Mindenképpen gondoljunk tehát erre például a külföldi sítúrák előtt, azonban jó, ha idehaza sem feledkezünk meg róla. A hólánc használata általában két alapvető szempontot vet fel: a beszerzést és a felszerelést. Hóláncot a gumiabroncsaink pontos méretéhez igazítva vásároljunk! A létramintás verzió helyett általában a trapézmintásat ajánlják, mert ennél minden kerékállásban van lánc a kerék és a talaj között, így jóval nagyobb az esélye a sikeres elindulásnak. Ezen túlmenően persze tanácsos figyelembe venni az ár-érték arányt is a választásnál, azaz nem érdemes az olcsó, de silány minőséget választani. A hólánc felszerelése - nem utolsósorban az egyre inkább „felhasználóbaráttá” vált termékeknek köszönhetően - nem kíván különleges műszaki rátermettséget. Mindemellett kezeljük fenntartással a néhány másodperces felszerelési időt ígérő hirdetéseket, és ne akarjuk megspórolni a felszerelés begyakorlását. A Youtube-on vagy a hóláncárusítással foglalkozó webfelületeken egyébként számos jól használható oktatófilmet is találunk, amelyek lépésről lépésre ismertetik szerelés menetét. Végül néhány további praktikus tanács a totalcar.hutól: Hóban könnyen a kerék alá tudjuk húzni a láncot felszereléskor, keményre fagyott jégen vagy alig havas aszfalton azonban ez nem fog sikerülni. Ezért felszerelés után guruljunk húsz-harminc métert, és ellenőrizzük a lánc feszességét! A laza hólánc nem működik, ráadásul igen könnyen elszakad. Hómentes burkolaton soha ne használjunk hóláncot! Egy-két kilométeres aszfalton haladással is teljesen tönkretehetjük a láncot és a gumit is! Tartsunk a hólánc mellett egy kesztyűt, esetleg valami öreg pokrócot is a térdeléshez! Nincs annál lehangolóbb, mint amikor csatakos, lucskos ruhában, fagyott, koszos kézzel ülünk vissza a kocsiba egy sikeres hóláncszerelés után. Ne felejtsük el, hogy autópályán a láthatósági mellény viselése kötelező, de máshol is hasznos. Legyen nálunk arra az esetre, ha útközben kell felrakni a láncot! Használat után - legrosszabb esetben otthon - takarítsuk le a láncot! Sima vízben leöblíthető, így eltávolítjuk róla a sós lé agresszív lerakódásait. A dobozába megszárítva tegyük el, így rozsdásodni sem fog. A hóláncot mindig a hajtott kerékre tegyük! Összkerekes autó esetén minden hajtott kerékre kell egy. Hólánccal közlekedve a megengedett maximális sebességünk 50 km/h, de a gyakorlatban ez legyen jóval alacsonyabb, max. 30 km/h. Ha nincs nálunk hólánc, a hóláncspray is segíthet. Ez azonban kompromisszumos megoldás, egy komolyabb emelkedő leküzdésére már alkalmatlan. Prancz Zoltán Párnástalpú erőművesek Akiket a témáról kérdeztem, furán néztek rám. Volt, aki ki is nevetett. Akikkel telefonon beszéltem vagy halkan kuncogtak, vagy néhány másodpercig csak hallgattak, gondolom azon tűnődtek, hogy most szórakozom-e velük. Azon pedig, hogy valaki nekem szegezte a kérdést, hogy sintér vagyok-e, már szinte meg sem lepődtem. Pedig csak egy dolgot kérdeztem tőlük: mit tudnak az itt élő macskákról? Kevés olyan dolgozó van vállalatunknál, aki legalább egyszer ne látott volna macskát az erőmű területén akár közelről, akár távolról. Az ember sokszor már észre sem veszi őket. Vagy ha mégis, teljesen természetesnek tartja a jelenlétüket, ahogy lassan végigosonnak az épületek mellett, vagy kellő távolságból figyelik a körülöttük zajló eseményeket. Sokakban - köztük bennem is - felmerül mégis a kérdés: Hogyan és honnan kerültek ezek ide? Hol laknak? Mit esznek? És vajon be tudnak jutni olyan helyekre, ahova nekünk, embereknek csak szigorú ellenőrzések után sikerül? Nem kell komoly történelemtudás ahhoz, hogy tudjuk, az ember szó szerint az ősidőktől fogva veszi körbe magát különféle okokból különféle állatokkal. A macska háziasítása is már az őskorban vette kezdetét, hiszen a fürge ragadozó kiválóan alkalmas a kártevők elpusztítására. Vélhetően e célból kerültek ide az „erőműves macskák" is: vagy az itt dolgozók hozták magukkal őket, vagy pedig a közeli településekről - például Csámpáról - kóboroltak be idáig. Mivel az erőmű előtt ezen a területen puszta volt, aligha elképzelhető, hogy az akkor itt élő macskák leszármazottai élnének itt, ragaszkodva az élőhelyhez. Kis barátaink tökéletesen alkalmazkodtak a környezet adta lehetőséghez, hiszen könnyen találnak maguknak búvóhelyet, sokasodnak. A kártevők és a háztartási hulladék mellett pedig elsődleges táplálékforrásuk az állatbarát dolgozók által adott étel. Némelyik példány szelíd, a kölykök pedig a folyamatos etetésnek köszönhetően hamar megszokják az ember közelségét. Sőt nemegyszer előfordul, hogy erőműves cicát fogadnak örökbe a dolgozók házi kedvencnek. A macska meglehetősen öntörvényű állat, aminek egy kerítés - legyen az bármilyen színű, és lógjon rajta bármiféle figyelmeztető felirat - nem akadály. Öntörvényűsége mellett pedig igen kíváncsi, szereti felderíteni területét. így nem meglepő, hogy találkoztak már egy-egy példánnyal gépházban, műhelyekben. Az, hogy bejutnak olyan elzárt helyekre, mint a reaktorcsarnok, kizárt, de azért nem árt tudni, ha munkánkat végezve járunk-kelünk: figyelnek minket... Szabó Zoltán
