Atomerőmű, 2016 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2016-08-01 / 9. szám
3 Köszöntő Hamvas István vezérigazgató | Fotó: Bodajki Ákos Tisztelt Olvasók! Kérem, engedjék meg, hogy elsőként köszöntsem Önöket a megújult, immáron magazinná alakult Atomerőmű újság hasábjain. Ez az erőművel majdnem egyidős, jövőre a negyvenedik évfolyamába lépő kiadvány kezdetben az építők, majd az itt dolgozók tájékoztatását célzó üzemi lap volt, amelynek már indulásától jelen volt az a késztetés is, hogy összekötő kapocs legyen az atomerőmű és környezete között. Ezt a célt szolgálja ez a mostani átalakítás is. A megjelenés modernizálása mellett nagyon fontosnak tartjuk, hogy az Atomerőmű újság még inkább a közös dolgainkról szóljon, azokról a témákról, amelyek mindannyiunkat érintenek és érdekelhetnek. Szinte természetes, hogy a szeptemberi szám fő témájául megújulást választottuk - de nem csupán az újság miatt. A Paksi Atomerőmű maga is jelentős változásokat élt át az elmúlt időkben, és él át most is. Egyrészt, bár az alkalmazott technológia alapjai változatlanok, bőven van tere annak, hogy a legújabb műszaki ismereteket felhasználva szakembereink az atomerőművet folyamatosan fejlesszék, még biztonságosabbá, még termelékenyebbé tegyék. Másrészt számos külső tényező változása is megújulásra ösztönöz minket. Az energiahatékonyság-javítási projektek és a 2008-as recesszió csökkentették a villamos energia iránti keresletet, amely a gazdasági élénkülést követően is csak lassan változik. Az Európában végrehajtott megújuló energetikai fejlesztések hatalmas többletkapacitást hoztak létre, és az így termelt áram garantált átvétele időnként irreálisan alacsony árakat eredményez a piacon. Mindez arra késztet bennünket, hogy versenyképességünk megtartása érdekében átgondoljuk működésünket, és keressük azokat a lehetőségeket, amelyek javítják hatékonyságunkat, és csökkentik önköltségünket. Ennek sikeressége meghatározza az erőmű jövőbeli sorsát, rajtunk múlik tehát, hogy akarunk-e, merünk-e változtatni működésünkön. Az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. - az MVM Csoport valamennyi leányvállalatával egyetemben - az önmaga megújítását célzó úton indult el. Ennek jegyében, természetesen a tulajdonos MVM Zrt. stratégia megújítási programjával harmonizálva, meghatároztuk a 2016-2020 közötti időszakra vonatkozó új vállalati stratégiát. A Paksi Atomerőmű eddigi működése során is sok elismerést kapott, az energiapiaci elvárásoknak megfelelően jövőben még jobb teljesítményre kell törekednünk, így az új stratégia legfőbb elemei a „biztonsági kiválóság", a „termelési kiválóság" és a „működési kiválóság". Az eddig elért eredményeinkre és cégünk működésének 40 éve során kialakult értékrendünkre alapozó új stratégiai célok megvalósítása az erőmű és partnerei minden egyes dolgozójának feladata. Ezeknek a dolgozóknak, a mi kollégáinknak Önök, e lap olvasói a családtagjai, barátai, ismerősei. Önök azok, akiktől támogatást kapnak a nálunk végzett felelősségteljes munkájukhoz. Számunkra ezért is létfontosságú, hogy Önök ismerjék, értsék és támogassák céljainkat. Beszéljünk hát közös ügyeinkről e lap révén is! Kérem Önöket, olvassák ugyanolyan lelkesedéssel és megértéssel a megújult Atomerőmű újságot, mint tették azt az elmúlt évtizedekben!